Eddig beérkezett hozzászólások:
Sunday, November 26, 2000 12:14 AM Csak így tovább!!! Ez a jövõ útja. Én is Kecskeméti vagyok és nagyon szuper designes a home-lapjuk!!!
Örömmel vettük, hogy eljutott az utazóközönségünkhöz Honlapunk elérhetõsége. Bízunk benne, hogy egyre többen fogják látogatni Web site-unkat.. 2000. november 29.
Friday, December 01, 2000 8:38 AM
Tisztelt Cím!
A Weblap tartalma nem tükrözi a valóságot, mivel a Kecskeméti helyi járatok menüben a kívánt járatszámra kattintva, a megállókra nem lehet kattintani, így a megállóra vonatkozó, esetleges több járat menetrendje nem hasonlítható össze. Csak olyan funkciókat tegyenek ki a információkat weblapra, amik működnek is! A legnagyobb probléma, hogy a járatinformációk elavultak, mivel a mai nappal változott az 1-es járat menetrendje, bejött a 17-es, és megszűnt az 1/A. Az elavult járatinformációk Weblapon történő megmutatása a gyorsan és egyszerüen tájékozódni kívánó internetezők igényeit így nem elégítik ki, csak azt érik el vele, hogy többet az életben nem látogatnak erre a site-ra! Jó lenne, ha a menetrendváltozásokat a főoldalon, figyelemfelhívó módon, JÓVAL ELŐTTE közzétennék, amit nem ártana bevezetni magukon a buszokon is, vagy legalább a sofőr mondhatna pár szót!
Az 1-es és 17-es helyi autóbuszvonalak 2000.december 1-i módosításával kapcsolatos észrevételeit köszönettel vettük. A vonalakon érintettekkel történt többszöri egyeztetések után kialakított változások és engedélyezés után csak rövid idő állt rendelkezésünkre, ugyanakkor fontos igény volt a december 1-i üzembe helyezés. A hagyományos információ ( sajtó, szóró anyag, megállóhelyeken elhelyezett új menetrendi induló jegyzék stb. ) mellett sajnos elmaradt az Interneten lévő menetrend azonnali módosítása. Kérjük szíves megértését. 2000. december 05.
Saturday, December 23, 2000 4:19 PM Jó napot! Örülök, hogy már az interneten is jelen vannak. A menetrendinformáció persze akkor lenne teljes, ha nem csak a nagyobb városokból induló ill. érkező időpontokat lehetne lekérdezni, hanem tulajdonképpen minden megálló adatait mint egy menetrendkönyvből. Hiba: a Kecskemétről induló buszok oldaláról a jelmagyarázatra nem lehet átlépni. "Hozzáférés megtagadva" Miért? Mindenkinek B.Ú.É.K.
Örömmel vesszük, hogy egyre szélesebb körűen jut el utazóközönségünkhöz Honlapunk elérhetősége. A jövőben is igyekszünk naprakész szolgáltatást biztosítani és további terveink között szerepel az utazóközönség igényeihez igazodóan honlapunk további bővítése.
Monday, Január 8, 2001 1:58 AM. Január 8-án még az ünnepi menetrenddel kapcsolatos információk nem túl időszerűek. Hiányolom a Kunság Volán által üzemeltetett Budapest-Kunszentmiklós-Tass vonalnak és a Kunszentmiklós-Tass útvonalnak a menetrendjét.
Köszönettel vettük honlapunkat érintő észrevételezését. Az ünnepi forgalommal kapcsolatos tájékoztatónk a honlapon december 5-től január 8-ig volt látható azzal a céllal, hogy az az ünnepek előtti és azt követő visszautazások időszakában is kellő információt biztosítson járataink közlekedési rendjéről. A jövőben is szeretnénk naprakész szolgáltatást biztosítani és további terveink között szerepel az utazóközönség jelzéseit figyelembe véve honlapunk további bővítése.
Wednesday, September 20, 2006 9:40 AM Egy kérdéssel fordulok önökhöz. A Kunság Volán eddig számomra kifogástalan szolgáltatásával kapcsolatban most egy problémám van. Szabó Sándor teleről induló 7.06-kor Kadafalvára érkező busz pontatlanságára szeretnék magyarázatot kapni. Hetente a munkanapokon maximum egyszer jön pontosan. Kétszer kb. 5 percet késik. Kétszer pedig olyan mennyiséget késik, hogy a 7.20-kor Ballószögről érekező buszhoz el kell gyalogoni. A pontatlanságok miatt mindig elkések a munkahelyemről. Korábbi busszal is megpróbáltam már menni, de a többi buszon rengeteg ember van és mivel a feleségem terhes nem lehet egyszerűen az emberek tisztelensége miatt ezekkel a járatokkal közlekedni. Kérem mielőbbi válaszukat.
Az érintett autóbuszvezetőket jegyzőkönyvileg meghallgattuk. Megállapítottuk, hogy az autóbusz tachográf órája szerint is valóban előfordultak késések az Ön által jelzett járatnál. A késéseket azonban nem munkaköri mulasztás okozta, hanem sajnos a reggeli csúcsforgalomban előforduló közlekedési dugók miatt alakultak ki. A történtekért ezúton is szíves elnézését kérjük. Bízunk benne, hogy a jövőben hasonló késés ritkábban fordul elő, és megelégedéssel veszi igénybe járatainkat.
Friday, October 13, 2006 2:17 PM A munkanapokon Tassról Bajára közlekedö járatukkal kapcsolatban lenne egy problémám. Ezzel járok minden reggel dolgozni, és a kocsi belsejében télen-nyáron egyaránt iszonyú a höség. Az, hogy nyáron nem kapcsolják be a légkondicionálót energiatakarékosságból, még csak megértem, de azt hogy télen, amikor valaki csak negyed órát utazik, miért kellene annyira levetközni mint a gépkocsi vezetöje, nem értem. Az egyik soför egy vékony rövidujjas ingben ül elöl, ahol az ajtó miatt jó a szellözés, de a kocsi hátuljában meg lehet fulladni. Az utasok jó közérzete nem számít, csak a dolgozóé?
Felhívtuk autóbuszvezetőnk figyelmét, hogy a lehetőséghez mérten igyekezzen az autóbuszban lévő légkondicionáló ill. a fűtő berendezést úgy használni, hogy az utasok kényelmét szolgálja. Probléma lehet, hogy aki hosszabb távon utazik és leveti a kabátját annak nincs olyan melege mint Önnek aki csak rövid távon utazik.Társaságunk alapvető célja az utazóközönség panaszmentes kiszolgálása, „jó közérzete”, ezért köszönettel vettük munkánkat jobbító észrevételét.
Sunday, December 17, 2006 12:54 PM
Meglehetősen fel vagyok dúlva! A mai reggel (2006.12.17.) indultam volna munkába. 7:25-kor Békésszentandráson száltam volna fel az Önök járatára.Felléptem a lépcsőn, köszöntem a sofőrnek és mutattam a bérletemet. Erre ő kikapja a kezemből: "Mutasd csak!" Elfordul és elkezdi nézni a fotómat. Fél perc után visszafordul, és azt állította, hogy emlékszik rám. Állította, hogy én valamikor nem fértem fel a buszra, és ezért obszcén megjegyzéseket és mozdulatokat tettem felé. Azt mondta, hogy ő nem visz el engem sehova. Szálljak le a buszról, és menjek a következővel. Nos csak ott hibázik a dolog, hogy körülbelül havonta egyszer megyek ezzel a járattal, és akkor is hétvégén. És még soha nem fordult elő velem, hogy nem fértem fel a buszra, mivel alig vannak rajta!!! Ráadásul ezt a sofőrt soha az életben nem láttam! És az én vérmérsékletem egyébként olyan, hogy ha nem férek fel egy buszra nyugodtan megvárom a következőt!!
Leszálltam, de a következő busz másfél óra múlva jött. Ezért kénytelen voltam kerékpárra ülni a -2 fokos hidegben és betekerni a melóba. (kb 10 kilóméter) Először is a "kedves" sofőr miatt elkéstem munkából. Aminek számomra súlyos anyagi következménye volt. Másodszor a hidegben megfáztam. Amit szintén a "kedves" sofőrnek köszönhetek. Mivel kártérítést úgysem fognak fizetni KÖVETELEM, hogy a sofőr Úr kapjon valami büntetést!! Elfogadhatatlan, hogy egy békés polgárt egy ilyen zavart lelkiállapotú kínos helyzetbe hozzon a többi utas előtt!
Engem soha nem zavartak le semelyik járatról! Ha a levelem nem talál meghallgatásra és a sofőr nem kap a szóbeli megrovásnál nagyobb büntetést az üggyel képes leszek elmenni bármeddig!
Ha kell a fogyasztóvédelemhez, vagy a nyilvánossághoz fordulok!
Társaságunkhoz küldött e-mailben foglaltakat kivizsgáltuk, és az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Az érintett autóbuszvezetőket jegyzőkönyvileg meghallgattuk. Megállapítottuk, hogy munkáját nem a vonatkozó szabályok szerint végezte, és nem megengedhető magatartást tanúsított.
Munkaköri mulasztásáért „Írásbeli figyelmeztetés”-ben részesítettük, mivel eddig nem merült fel panasz munkavégzésével kapcsolatban. Felhívtuk figyelmét, hogy a jövőben esetleges hasonló eset előfordulásakor fegyelmi eljárást kezdeményezünk vele szemben.
Társaságunk alapvető célja az utazóközönség lehetőleg panaszmentes kiszolgálása, ezért köszönettel vettük munkánkat jobbító jelzését.
A történtekért ezúton is szíves elnézését kérjük. Bízunk benne, hogy a jövőben hasonló eset nem fordul elő, és megelégedéssel veszi igénybe járatainkat.
Tuesday, February 06, 2007 10:04 AM
Ma reggel a 7,30-as Kecskemét-Helvécia járattal utaztam a munkahelyemre. Miután felszálltam a buszra kértem a sofőrtől egy 10 km-es felnőtt havi bérletet. Erre a sofőr flegma válasza az volt: "Van olyan???". A megismételt kérésemre a reakciója még mindig nem a szolgáltatás nyújtása volt, hanem a további megjegyzések tétele: "Biztos? Hatodika reggel kell bérletet venni? Tíz perc késésben vagyok! Az utasok a lépcsőn és a buszmegállóba fagyoskodnak!" Nagy nehézségek árán rászánta magát a bérlet elővételére és kegyeskedett kiszolgálni. Ahhoz képest, hogy késésben volt, még ő húzta az időt. Persze nem csak én vettem bérletet. Vajon a többi bérlet vásárló milyen kiszolgálásban részesülhetett? Kérem járjanak el a sofőrrel szemben, mert nem az utas van a sofőrért, hanem az autóbuszvezetőnek kellene megfelelő, emberséges kiszolgálást nyújtani a fizetéséért és a Kunság Volán ZRt. alapvető célja szerint.
Társaságunkhoz küldött e-mailben foglaltakat kivizsgáltuk, és az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Az érintett autóbuszvezetőket jegyzőkönyvileg meghallgattuk. Megállapítottuk, hogy munkáját nem a vonatkozó szabályok szerint végezte, amikor megjegyzést tett Önnek a bérletjegy váltással kapcsolatban. Önnek természetesen jogában áll bármikor a bérletjegyét megvásárolni.
Munkaköri mulasztásáért „Írásbeli figyelmeztetés”-ben részesítettük, és felhívtuk figyelmét, hogy a jövőben esetleges hasonló eset előfordulásakor szigorúbb felelősségre vonást kezdeményezünk vele szemben.
Társaságunk alapvető célja az utazóközönség lehetőleg panaszmentes kiszolgálása, ezért köszönettel vettük munkánkat jobbító jelzését.
A történtekért ezúton is szíves elnézését kérjük. Bízunk benne, hogy a jövőben hasonló eset nem fordul elő, és megelégedéssel veszi igénybe járatainkat.
Kérjük válaszlevelünk megértő szíves elfogadását.
Thursday, February 15, 2007 9:22 AM
A következő panasszal kívánok élni! Én a 29-és a 13-járattal szoktam utazni.Este sötétben , föleg télen a tömött buszon nem mindig tudom meghatározni melyik megálló következik.Többször fentmaradtam a Ngytanya megállónál , mert nem vettem észre időben. Tudomásom szerint önök nagy költséggel a GPS-rendszerű meállóbemodó automatát beszereltették a buszokba. Sajnos azonban ez a sofőrön nem mindig kapcsolják be. Látom , hogy ott van a buszon , de nincs bekapcsolva . Amikor meg be van akkor nem lehet hallani, mert halk. Sajnos igy az egész csak pénzkidobás volt. Kérném, hogy vegyék rá a sofőröket ennek kötelező , hsználatára illetve a hiba feltárása után kérném intézkedésüket , hogy -e remek szolgáltatás tényleg szolgálja az utasokat.
Előre is köszönöm , és figyelni fogom a fejlődést
Részvénytársaságunkhoz küldött e-mailében foglaltakat kivizsgáltuk, és az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Sajnos a hangos bemondó rendszer működésével kapcsolatban a gyakorlatban több hiba lehetőség is előfordul. Például a megállókat nem megfelelően mondja be, vagy az erősítő nem működik, ilyenkor nem kapcsolják be az autóbuszvezetők. Megtettük a szükséges intézkedést, hogy a megfelelően működő rendszert minden esetben kapcsolják be az autóbuszvezetők. A meghibásodást pedig haladéktalanul jelezzék, hogy a javítást mielőbb el tudjuk végeztetni. Társaságunk célja az utazóközönség lehetőleg panaszmentes kiszolgálása, ezért köszönettel vettük munkánkat jobbító jelzését. A történtekért ezúton is szíves elnézését kérjük. Bízunk benne, hogy a jövőben kevesebb meghibásodás lesz és az előírásnak megfelelően fog működni a bemondó rendszerünk.
Kérjük válaszlevelünk megértő szíves elfogadását.
Wednesday, March 14, 2007 5:51 PM
Tisztelt Kunság Volán!
A 4/a- Kisfái iskolái közlekedo járatán mikor Édesanyám megkérdezte hogy esetleg a március 15-i ünnep után pénteken lesz e busz , a sofor felgmán válaszolt neki menjen be a Széchenyi térre és kérdezze meg ott. Korábbi bejegyzéseket olvasva igen sok panaszt találtam, igencsak megnevelhetnék a gépkocsivezetoiket.
Mikor tervezik azt hogy egy lakott területet a hét minden napján legalább reggel, délben , este meg lehessen közelíteni a 4/a járattal. Esetleg szükséges lenne aláírásgyujtés e célból?
Sajnos Önök a Kisfáiban lakókat elzárják a hazajutás és a városba jutás lehetoségétol.
Várom válaszukat Tisztelettel Szilágyi István
Társaságunkhoz küldött e-mailben foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
A helyi közlekedésben dolgozó autóbuszvezetőink rendszeres munkaköri oktatáson, ill. kommunikációs tréningen vesznek részt. Bízunk benne, hogy az Ön negatív véleménye nem vonatkozik a többségre. Mivel levelében nem jelzett konkrét időpontot, így érdemi kivizsgálást, ill. felelősségre vonást nem tudunk alkalmazni.
Kérjük a jövőben észrevételét pontos időpont és járat megjelöléssel szíveskedjen felénk jelezni, az érdemi intézkedés megtétele érdekében.
A 4/a járat közlekedését érintő felvetésére tájékoztatjuk, hogy Kecskemét város helyi tömegközlekedésének ellátását 2005. január 1-től társaságunk az Önkormányzattal kötött Szolgáltatási Megállapodás keretei között végzi. Ennek értelmében a helyi közlekedést érintő módosítás, járatszám növelés, csökkentés, ármegállapítás, stb. az Önkormányzat megrendelése, jóváhagyása alapján történik. Társaságunk csak végrehajtja, illetve alkalmazza azt.
A történtekért ezúton is szíves elnézésüket kérjük. Bízunk benne, hogy a jövőben hasonló eset nem fordul elő. Kérjük válaszlevelünk megértő szíves elfogadását.
Friday, March 16, 2007 5:16 PM
Szeretném felhívni figyelmüket arra, hogy sajnálatos módon néhány buszvezető menet közben (egy légtérben az utasokkal) dohányzik. Az utasok között gyermekek és csecsemők is előfordulnak. A járművezetőre nem vonatkozik a dohányozni tilos 'matrica'?
Köszönjük szolgáltatásunkat jobbító jelzését, de érdemi kivizsgálás és felelősségre vonás érdekében a jövőben pontos időpont és járat megjelöléssel szíveskedjen felénk jelezni észrevételét.
A hasonló esetek elkerülése érdekében ismételten "Szolgálati Rendelet"-ben felhívtuk autóbuszvezetőink figyelmét a dohányzással kapcsolatos törvény mindenkori betartására.
A történtekért ezúton is szíves elnézését kérjük. Bízunk benne, hogy a jövőben hasonló eset nem fordul elő, és megelégedéssel veszi igénybe járatainkat.
Monday, May 21, 2007 8:20 PM
Kedves Kunság Volán Zrt.
Én egy 12 éves tanuló vagyok! 2 éves korom óta nagyon szeretem a buszokat és a maguk cégét!Egy nagy élmény volt nekem ha az önök buszain ülhettem mert szépek is és jók is!!!Buta voltam mert szüleimnek későn mondtam el ezt az esetet!Egy szombati délutánon a kecskeméti Noszlopy G.parkba bicikliztem!A maguk szép buszait Volvo B10L és más buszokat fényképeztem.Az egyik Volvo busznál egy idősebb sofőr lejött és azt mondta, hogy töröljem ki gyorsan azt a képet mert ezért a szüleimet is börtönbe zárhatják!Pedig egy héttel azelőtt az eset előtt az unoka testvéremmel fotoztuk a maguk szép buszait és egy fiatal nagyon kedves bácsi még azt is meg engedte, hogy az üléseket és a műszerfalat le fotozzam!Arra szeretnék választ kapni, hogy mi rosszat tettem avval, hogy a maguk szép buszaikat fotóztam?????????
Várom válaszukat!
Üdvözlettel:Baksa Raymund
Tisztelt Baksa Raymund!
Hivatkozva 2007. május 21-i e-mail megkeresésedre az alábbi szíves tájékoztatást adjuk. Az autóbuszokat a Széchenyi téren, a Noszlopy Parkban, de általában az utakon kívülről lehet fényképezni, engedély nem kell hozzá. Amennyiben máshol, a telephelyen vagy belülről is akarod fényképezni őket az általad is ismert e-mail címen keress meg bennünket.
Jó nyaralást!
Tuesday, September 18, 2007 10:19 PM
Tisztelt Kunság Volán Zrt!
A Szent László körúton dolgozom. Kedden és pénteken nem probléma a közlekedés a 2/a járattal. Viszont a hét többi napján 1km-t kell gyalogolnom, mert egyébként korán érnék be a munkahelyemre. Lehet, hogy mókásan hangzik, de nap mint nap elég kellemetlen, mert a meló 8:30-kor kezdődik. Kérem Önöket h. legalább a 2/A 8:15-ös járatot minden hétköznap indítanák, ne csak kedden és pénteken. Délután a 17:15-kor a Széchenyi térről induló 2-es járat közlekedhetne a gokart pályáig, mert ha véletlenül túlórázik az ember, akkor ne keljen ismételten 1km-t gyalogolnia. Inkább kellemetlen dolog, mint egészséges a napi 2km gyaloglás. Főleg ha esik az esö, vagy nagyon hideg van.
Tisztelettel: Attila
Tisztelt Attila!
Társaságunkhoz küldött e-mailben foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
A 2/a járat közlekedését érintő felvetésére tájékoztatjuk, hogy Kecskemét város helyi tömegközlekedésének ellátását 2005. január 1-től társaságunk az Önkormányzattal kötött Szolgáltatási Megállapodás keretei között végzi. Ennek értelmében a helyi közlekedést érintő módosítás, járatszám növelés, csökkentés, ármegállapítás, stb. az Önkormányzat megrendelése, jóváhagyása alapján történik. Társaságunk csak végrehajtja, illetve alkalmazza azt. Az Önkormányzatnak megküldtük Kecskemét helyi tömegközlekedési koncepciós javaslatunkat, melyben szerepel a jelenlegi 2-es vonal minden járatának meghosszabbítása a Gokart Stadionig.
Kérjük válaszlevelünk szíves elfogadását.
Thursday, October 11, 2007 9:33 AM
Tisztelt? Kunság Volán!
Felháborító és elszomorító Kecskemét városának helyi közlekedése.
Úgy érzem és nem csak én, hogy egyáltalán nem az utasokért vannak. Ilyen hozzáállással nem fognak több utast meggszerezni. Inkább elveszítik a többit is. Egyszerűen reggelente és délután lehetetlen az utakon haladni a városban a rengeteg személyautó miatt. Ez azért van mert járatokat szüntetnek meg, indulási időt módosítanak. Így sok ember inkább előveszi az autóját, hogy időben célba érjen.
Egyik Például a 20-as járat esetében a menetidő változtatás.Értelmetlen.
A sofőröket nem tudom mi alapján válogatják, de tisztelet a kivételnek-a modoruk hagy kívánni valót maga után.
A legfrisebb negatív élményem a minap történt a13C járattal. Mi alapján döntöttek úgy, hogy csak egy járat viszi a 13-as és 13C-t? Felháborító, hogy nem is tájékoztatják az utasokat. A sofőr esetleg odavakkant valamit. Ja és az útvonalat pedig nem úgy viszi.A kedves sofőr-nem tudni miért- úgy döntött, hogy a központi beérkezés után csak a 14-es útvonalát viszi a 20.-t elfelejti. Tehát az Önök számára semmit nem jelentő utas, aki drága pénzen megveszi a bérletet és mit sem selytve utazik a megszokott "gyors" járaton és szeretne leszállni az Akadémi körúton,nagyot koppant. Sétálhatott egy jót.
Sorolhatnám még a negatívumokat, de szerintem nem sok értelme van.
Mivel az email-em is válaszolatlan marad.
Jó ha annyit tudnak, hogy az utasok körében nagy a felháborodás. Ha kell az Önkormányzathoz fordulunk
Tisztelt "smea"!
Társaságunkhoz küldött e-mailben foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
A helyi közlekedésben dolgozó autóbuszvezetőink rendszeres munkaköri oktatáson, ill. kommunikációs tréningen vesznek részt. Bízunk benne, hogy az Ön negatív véleménye nem vonatkozik a többségre. Mivel levelében nem jelzett konkrét időpontot, így érdemi kivizsgálást, ill. felelősségre vonást nem tudunk alkalmazni.
Kérjük a jövőben észrevételét pontos időpont és járat megjelöléssel szíveskedjen felénk jelezni, az érdemi intézkedés megtétele érdekében.
A 20-as járat közlekedését érintő felvetésére tájékoztatjuk, hogy Kecskemét város helyi tömegközlekedésének ellátását 2005. január 1-től társaságunk az Önkormányzattal kötött Szolgáltatási Megállapodás keretei között végzi. Ennek értelmében a helyi közlekedést érintő módosítás, járatszám növelés, csökkentés, ármegállapítás, stb. az Önkormányzat megrendelése, jóváhagyása alapján történik. Társaságunk csak végrehajtja, illetve alkalmazza azt.
A történtekért ezúton is szíves elnézésüket kérjük. Bízunk benne, hogy a jövőben hasonló negatív esetek nem fordulnak elő.
Monday, December 10, 2007 1:24 PM
Szombaton Szegedről utaztam Békéscsabára a 8 óra 05-ös busszal, ami Kiskunhaalsról jön. A sofőr nagyon kedves volt, de a busz nagyon kényelmetlen. sajnos olyan volt mintha helyi járat lenne, pedig Halastól_gyuláig megy, ami jó kis távolság. Jó lett volna, ha kényelmes "turista busz" lett volna, sajna nem tudoma busz típusát.Sokat utazom, utaztam pl. Pécsre jártam egyetemre Szegedről, így sokféle buszon ültem már. Jó lenne, ha ilyen hosszú útra kényemes busz közlekedne és nem "fapados". Tiszelettel : Gyovai Gabriella
U.I. Kellemes Ünnepeket!
Tisztelt Gyovai Gabriella!
Társaságunkhoz küldött e-mailben foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Számunkra fontos, hogy utasaink megelégedéssel vegyék igénybe szolgáltatásainkat, ezért sajnálattal értesültünk elégedetlenségéről. A jelzett napon egy IK-E94.60 típusú autóbusz végezte a járatot, melynek ülései nem „fapadosak”, de kétségtelenül nem a legkényelmesebbek.
A kellemetlen utazásért ezúton is szíves elnézését kérjük. Bízunk benne, hogy a jövőben kellemesebb utazásban lesz része, és megelégedéssel veszi igénybe járatainkat.
Sunday, December 16, 2007 10:24 PM
Tisztelt Kunság Volán!
Nem értem, hogy távolsági járatnak miért olyan buszokat üzemeltetnek, amelyek max. helyi közlekedésre lennének alkalmasak. Ma volt szerencsém a du.3 órakkor induló Kecskemét-Szeged járatukhoz, mely: 1.hangos, ráz 2.az üléstámla nem dönthető, a lábam alig fért el, pedig nem vagyok egy égi meszelő 3.a "fűtés" olyan jó volt, hogy végig kabátban ültünk.. Nyáron hasonlóan jó tapasztalatom volt a Kecskemét-Halas járatukkal (igaz fázni nem fáztam)..egyszerűen fantasztikus... A másik kérdésem az lenne, hogy vasárnap, a Pestről jövő járatukat (ami 13.20kor indult tovább Lajosmizséről Szegedre) miért kellett megszüntetni. Sokszor utaztam vele, kényelmes volt és csendes..Tisztelettel: Dr Oszlánczi Gábor
Tisztelt Oszlánczi Úr!
Társaságunkhoz e-mailen küldött panaszában foglaltakat kivizsgáltuk és az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
A Kecskemét – Szeged viszonylatban a kérdéses napon Setra típusú autóbusz végezte a járatot. Az autóbusz üléseinek kialakítása tényleg nem a legkényelmesebb, de ennek ellenére a típusát tekintve távolsági autóbusznak számít. Az autóbusz műszakilag megfelelő, rendelkezik klímaberendezéssel és fűtéssel is, melyet az autóbuszvezető a járat végzés közben az előírásoknak megfelelően használt. Az Ön által jelzett Pestről jövő járat, ami 13.20 órakor indul tovább Lajosmizse – Szeged viszonylatban, korábban sem létezett. A fenti viszonylatban 13:40 órakor közlekedik járat, amelyet a Tisza Volán Zrt. közlekedtet.
Thursday, December 27, 2007 2:33 PM
Tisztelt Kunság Volán Vezetőége!
Kérem Önöket, hogy tájékoztassanak, 65 éves elmúltam, Ballószögben lakom, hogy van-e valamilyen kedvezmény a napi Kecskemétre történő közlekedesre. Úgy hallottam, hogy 65 év felett ingyenes az utazás. Már nem dolgozom, nyugdíjas vagyok.Tisztelettel várom válaszukat.Eredményekben és egészségben gazdag sikeres boldog új évet kívánok Önöknek.
Tisztelettel:Gebei László
Tisztelt Gebei Úr!
Hivatkozással e-mailben megküldött levelére, az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
A menetrend szerinti belföldi távolsági (helyközi) autóbuszjáratok díjszabásában foglaltak alapján, a 65. életéve betöltése napjától a magyar állampolgár korlátlan számban díjtalanul utazhat a Volán társaságok járatain.
Thursday, January 03, 2008 8:58 PM
Tisztelt Kunság Volán Zrt!
Nagyon sűrűn utazok Szolnok-Kecskemét viszonylatban az Önök járataival. A hosszabb úton közlekedő járatokon alkalmanként 2 órahosszát is el kell tölteni, amely idő alatt fűtés az autóbuszokon egyáltalán nincs. Mire uticélunkhoz érünk az utasokkal (kabát,sapka sál fenn), a lábunk lefagy, és a csontunkig hatol a hideg. A jegy több mint ezer Ft-ba kerül. Miért nem jár ezért az utasoknak megfelelő szolgáltatás???
Válaszukat előre is köszönöm!
Tisztelt Asszonyom!
Társaságunkhoz küldött e-mailben foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
A Kecskemét – Szolnok viszonylatban a kérdéses napon IK-395 típusú autóbusz végezte a járatot. Vizsgálatunk során megállapítottuk, hogy az autóbusz fűtésrendszere meghibásodott, melynek javítása azóta megtörtént.
A történtekért ezúton is szíves elnézését kérjük. Bízunk benne, hogy a jövőben utazása során hasonló kellemetlenség nem fordul elő és megelégedéssel veszik igénybe járatainkat.
Wednesday, January 30, 2008 12:06 PM Tisztelt Kunság Volán Zrt.! Rendszeresen azt tapasztalom a hétköznaponként reggel 9 órakkor a szegedi Mars térrõl induló Kiskunmajsán is megálló járaton, hogy a sofõrök kezükben tartott mobilkészülékeikkel telefonálnak hosszas perceken át vezetés közben! A vezetés közbeni telefonálást veszélyesnek és szabálytalannak tartom, Önök is? Legutóbbi alkalmak, amikor többször egymás után 10- 10 percig telefonáltak a sofõrök vezetés közben: 2008.01.29. és 2008.01.30., de szinte az összes hétköznapot megemlíthetném! Kérem, belátásuk szerint intézkedjenek! ( A honlap nehezen kezelhetõ, lassú és rossz felépítésû! ) üdv: Erdei G
Tisztelt Erdei Gabriella!
Társaságunkhoz küldött e-mailben foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Az érintett autóbuszvezetõket jegyzõkönyvileg meghallgattuk, részükre írásbeli figyelmeztetést adtunk ki az autóbuszon történõ mobiltelefon használattal kapcsolatos szabályozás be nem tartása miatt. A történtekért ezúton is szíves elnézését kérjük. Bízunk benne, hogy a jövõben utazása során hasonló kellemetlenség nem fordul elõ és megelégedéssel veszik igénybe járatainkat.
Friday, February 08, 2008 7:56 PM
Tisztelt Kunság Volán!
Én Kalocsáról Szegedre járok egyetemere, és az önök járatain utazom. Örülök annak, hogy vasárnap 18:35-kor indítottak egy járatot Szegedre. Azonban rossznak tartom, hogy pénteken Szegedről a 15:40-es az utolsó járat. A sok egyetemitsától hallottam már, hogy nem tudnak pénteken Kalocsára utazni, mert az óráik miatt nem érik el ezt a buszt.Javasolni szeretném, hogy pénteken az esti órákban is induljanak buszok(vagy legalább egy)Emellett sok busz renkívül rossz állapotú és kényelmetlen, például a mai 15:40-es gyors járat egyenesen katasztrófális volt, nehezen lehetett kibírni rajta a több mint 2 órás menetidőt.
Szabó Csilla
Tisztelt Szabó Csilla!
A Kunság Volán Fórumhoz megküldött észrevételeit érintően az alábbiakról adunk az Ön részére szíves tájékoztatást.
Szegedről Kalocsára „a hetek utolsó tanítási napján” 13.50 órai indulással kettőt, majd ezt követően 15.30 órakor (gyors) és 15.40 órakor (lassú) közlekedtet járatokat társaságunk kalocsai szolgálati helye. Ez utóbbi, Ön által is megjelölt járatokat IK.415, illetve IK.E95 típusú autóbuszok végezték. Sajnos a hétvégi megnövekedett utazási igények ellátása során – eszközállományunk kötöttségének függvényében – néhány hosszabbtávú járat végzése esetében is helyközi kivitelű autóbusz felhasználására kényszerülünk. Az utazása alkalmával felmerült kényelmetlenségért ezúton is kérjük szíves elnézését. Lehetőségeink függvényében törekszünk forgalmi feladataink ellátási színvonalának jövőbeni javítására.
Későbbi időpontú Szeged – Kalocsa viszonylatú járat közlekedtetésének indokoltsága, annak megvalósítási lehetősége átfogó, a meglévő járatokra is kiterjedő vizsgálatot tesz szükségessé, ezért javaslatát napirenden tartjuk és a gyakorlati tapasztalatok függvényében kezeljük.
Kérjük tájékoztatásunk ilyen irányú, szíves elfogadását.
Monday, February 18, 2008 3:14 PM
Hiányolom, hogy nincs utvonali térkép a járatokhoz.
Üdvözlettel: Nagy Mihály
Tisztelt R. Nagy Úr!
Társaságunkhoz küldött e-mailben foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Az internetes oldalunkon a „Kecskeméti helyi járatok” név alatt megtalálható Kecskemét autóbuszvonalak térképe. A „Helyközi közlekedés” menüponttal a Volán Egyesülés által szerkesztett oldalra juthatunk el, melynek szerkesztése, fejlesztése nem társaságunk feladata. Fejlesztéssel kapcsolatosan nem áll információ a rendelkezésünkre.
Kérjük válaszlevelünk megértő szíves elfogadását.
Monday, February 18, 2008 4:59 PM
Tisztelt Kunság Volán!
Sokat utazok az Önök által üzemeltetett helyi járatú buszokkal. Van olyan busz, amiben meg lehet fagyni, reggel a busz ablaka jégvirágos, van amelyik busz piszkos kívül és belül is. Ma a 13:25-kor felszálltam az 1-es járatra(KNL-244) a Homokbányánál. A busz nagyon tiszta volt kívülről és belülről is és a hőmérséklet is megfelelő volt a buszban. Ilyen busz kellene több. Szerintem ez a minőség nem csak a buszon múlik, hanem a buszsofőrön és az utazóközönségen is. Megfigyelésem alapján aki ezt a buszt ma vezette(2008.02.17.) mindig elegánsan( ing és nyakkendőben vezet és tisztántartja a buszát és nem elsősorban rutinosan és megfontoltan, nem a gáz-fék nyomkodók táborába tartozik. Több ilyen sofőr kellene , mint aki a KNL-244-es buszt vezette. Köszönöm szépen, hogy vannak még ilyen sofőrök is!
Tisztelettel: Ovárdics Albert Zsolt
Tisztelt Ovárdics Úr!
Társaságunkhoz e-mailben érkezett észrevételére az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Számunkra fontos, hogy utasaink megelégedéssel vegyék igénybe szolgáltatásainkat, ezért köszönettel vettük levelét. A folyamatos utascsere miatt az IK280-as típusú autóbuszainkban a fűtés nem megoldott, de társaságunk törekszik ezeknek az autóbuszoknak a korszerűsítésére, valamint komfortosabb autóbuszok beszerzésére.
Kérjük válaszlevelünk megértő szíves elfogadását.
Sunday, March 02, 2008 10:27 AM
Tisztelt Kunság Volán!
Meglehetősen meg vagyok lepődve a tegnap este történtek miatt. Mikor este indultam haza a munkából, mentem ki a hatos buszmegállójába. Körülbelül tíz peret álldogálltam, és nem értettem miért nem jön a busz. Utána megnéztem a menetrendet, és felháborodva tapasztaltam, hogy az utolsó járat 19:15-kor indul. Igaz, korábban meg kellett volna néznem a menetrend változását, de nem gondoltam volna hogy ilyen ésszerűtlen változtatást fognak tenni. Szóval 19:15, utána se ki se be? Ezt mégis hogy gondolták?
Tisztelt Kocsis Úr!
Társaságunkhoz intézett e-mail megkeresésével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk.
A 2008. március 1-től érvényes menetrendben leállításra, illetve módosításra került járatokat társaságunk több alkalommal utasszámlálással vizsgálta. A felmért adatok alapján megállapítást nyert, hogy azok közlekedtetése gazdaságtalan, veszteséget eredményez. A hatékonyság javítására irányulóan így több szakmai javaslattal éltünk Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatához, melyek a közgyűlés 5/2008. (I. 31.) KH. számú határozata alapján kerültek életbe léptetésre. A Kunság Volán Zrt. és Kecskemét Megyei Jogú Város önkormányzata között érvényben lévő Közszolgáltatási szerződés értelmében a helyi közlekedést érintő mindennemű módosítás jóváhagyása az önkormányzat hatásköre.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Tuesday, July 15, 2008 9:24 AM
Tisztelettel: Csernaparof Aliz
Tisztelt Vezérigazgató Úr!
Sajnos nem az elso alkalommal tapasztalom, hogy a 21/1-es számú járat nem képes tartani a menetidot. 2008.07.14-én a központból 15:30-kor induló járaton utaztam. 16:00-kor indultam VOLNA haza a Szentkirályi busszal, csakhogy a késés miatt ez nem állt módomban. Mérhetetlenül felháborító! Fizetek a szolgáltatásért, közel 5000 forintot havonta, ezért elvárnám, ha nem is légkondis, tiszta buszon utazok, pláne nem ülve, de legalább idoben kiérjek a végállomásra. Nem értem hogyan engedheto meg a 30 percenkénti indulás, ha nem is teljesítheto? Ha nem ér be a járat csak X óra 2 perc-kor, felszállás, indulás az mikorra ér be újra? Mennyi késéssel? Hány embertársunknak okoz újabb bosszúságot, problémát? Kérem a tisztelettel a probléma orvoslását!
Tisztelt Asszonyom!
Társaságunkhoz küldött levélmegkeresésére vonatkozóan az alábbi tájékoztatást adom. A 21/1 Noszlopy G. park – Széchenyiváros – Rávágy tér – Noszlopy G. park vonalon közlekedo autóbuszjáratok meghirdetett forduló-, illetve menetideje 29 perc, melynek tarthatóságát a forgalom nagymértékben befolyásolja. Elofordul, hogy a csúcsforgalom idején több lámpaváltással tud átjutni 1-1 keresztezodésen az autóbusz, így ezekben az idoszakokban kialakulhatnak 3-4 perces késések. A késések halmozódásának elkerülése érdekében csúcsidoszakokban az egymást követo járatokat (így 16.00 órakor is) más-más autóbusz végzi.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Monday, August 11, 2008 11:35 AM
Tisztelettel: Dános András
Tisztelt Vezetoség!
Ezuton szeretném köszönetemet kifejezni munkatársuk segítokészségéért. A múlt hét elején Kecskeméten táborozó kisfiam az Önök egyik járatán elhagyta a mobiltelefonját. Pénteken (augusztus 8) kollégájuk (akinek sajnos még a nevét sem tudom) fölhívott, hogy a buszban megtalálták a telefont és azt leadták a forgalmi irodán. Azóta a telefon már a fiamnál van - aki nagyon boldog - én pedig köszönöm a segítséget ismeretlenül is lelkiismeretes kollégájuknak.
Tuesday, September 30, 2008 11:56 AM
Sajnálatosan vettem tudomásul, hogy a 22-es reggeli járatokra gyakorlatilag nem lehet számítani. A tegnapi 7 órakor induló járat 8 óra elott öt perccel érkezett a végállomásra, ma kedden pedig 8 óra 8 perckor. Tudnivaló, hogy a 22-es járat a pályaudvarokhoz való utazást segítené elé. Ma megkérdeztük a sofort, talán menetrendváltozás volt-e. Majd közölte, hogy nem ismeri sem a régi, sem az új menetrendet. Nem is ismerheti szegény, mert napok óta a távolsági buszok soforjeit küldik az utasok után. Úgy gondolom, hogy kb. 5000 forintos összvonalas bérletemért jobb szolgáltatást is elvárhatok. Szívélyes üdvözlettel.
Tisztelt Asszonyom!
Társaságunkhoz e-mailben érkezett észrevételére az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére. Számunkra fontos, hogy utasaink megelégedéssel vegyék igénybe szolgáltatásainkat, ezért sajnálattal értesültünk elégedetlenségérol. Autóbuszvezetonket meghallgattuk az esettel kapcsolatban. A 22-es vonalon csúcsidoben kialakult rendszeres menetrendi késéseket elsosorban az Izsáki úton és a környezetében zajló építkezések, illetve útépítések miatti forgalmi torlódás idézi elo. Az említett napon átszervezési okokból valóban helyközi autóbuszvezetot vezényeltünk járatvégzésre. Az autóbuszvezeto ilyen esetben kizárólag a meghatározott járati útvonal ismeretéért és a menetrendi idon belüli közlekedésért felelos, amennyiben azt rajta kívül álló ok nem akadályozza. A kellemetlenségért ezúton is szíves elnézését kérjük. Bízunk benne, hogy a jövoben utazásai során hasonló kellemetlenség nem fordul elo, és megelégedéssel veszi igénybe járatainkat. Kérjük válaszlevelünk megérto szíves elfogadását.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Friday, October 03, 2008 1:59 PM
1. Szeretném tájékoztatni Önöket, hogy a szept. 1-i változások linkje nem muködik, nekem mindig lefagyasztotta a böngészomet. Az októberit is meg lehet nézni.
2. Szeretném megkérdezni, hogy a drága pénzen beszerelt gps-t miért nem használják az autóbusz vezetok? A két tv jellegu reklámtábla általában muködik, de az sem jelzik, hogy hol jár az autóbusz. Eléggé zavaró, hogy sok pénzt kidobnak valamire, és aztán nem használják, másra is el lehetett volna költeni, pl. autóbusz felújításra...
3. A belvárosi Malom melleti autóbusz váró borzalmasan néz ki. Az elkészülte óta azon felújítás, festés, karbantartás nem volt. Van olyan pad, ahova lelülni sem lehet, mert hiányzik, ahol pedig van, gusztustalan, szinte leülni sincs kedve az embernek! A világítás annyira gyenge, hogy a buszindulásokat sem lehet elolvasni a gyér fényben. A neoncsövek annak idején világítottak elég jól!! Amennyiben nem az Önök feladata, kérem jelezzék az illetékeseknek, hogy a váró felújítását sürgeti az utazóközönség.
4. A 2, 6-os buszok útvonalában változás történt, ami szerintem is nagyon jó, lerövidíti a menetidot, viszont borzasztó hosszú az idulási hely és az elso megálló közti út. A Rávágy tér nagyon messze van, s úgy tudom igéretet kaptunk akkoriban, hogy a Dobó krt-on lesz egy buszmegálló. Kérem szíveskedjenek ezt mielobb megvalósítani! Nem mindegy, hogy a fél várost át kell gyalogolni felpakolva, bevásárolva, nem beszélve arról, hogy a külso városrészekbe hétvégén délután óránként megy a buszjárat. Köszönöm gyors intézkedésüket, s remélem, hogy észrevételeim Önöknél is megértésre talál!
Tisztelt Asszonyom!
Társaságunkhoz e-mailben érkezett levelére az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére. A honlapunkon észlelt hibára vonatkozó észrevételét köszönjük, a hiba kijavítására a szükséges intézkedést megtettük. A Dobó krt-on kialakítandó megállóhellyel kapcsolatban tett javaslatára jelezzük, hogy a régebbi vonalvezetés során használt Katona József téri megállóban igen csekély volt a felszálló utasok száma. Ezért döntöttünk úgy, hogy 2008.06.14-tol kezdodoen ezen megállót nem szerepeltetjük menetrendünkben, csökkentve ezzel autóbuszaink által a belvárosban megtett többletkilométert, a belváros forgalmának tehermentesítése, valamint az utasok gyorsabb utazása érdekében. Kiadott utasítás alapján az autóbuszvezetok kötelesek a vezetoség felé a monitorok muködésével kapcsolatos hibákat jelezni. Segíto észrevételét, miszerint a monitorokon pontosan jelenjen meg az autóbusz útvonala továbbítjuk az üzemelteto programfejlesztoi felé. Bízunk benne, hogy a jövoben utazásai során megelégedéssel veszi igénybe járatainkat. Köszönjük segíto szándékú észrevételeit.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Tuesday, November 04, 2008 7:20 PM
Tisztelt Kunság Volán Vezetés!
Ezúton szeretnék panasszal élni Önök felé, mert még mindig nincs megoldva Önöknél a bankkártyával való fizetés lehetosége, hiába vannak a pénztárra kiragasztva a matricák. Én közel 70000,- Ft-ot fizetek minden hónapban bérletre, és nem óhajtok ennyi készpénzzel járkálni.
A másik, amit még sérelmezek, a pénztár nyitvatartási ideje, mert aki bérletet szeretne vásárolni, annak még akkor is várnia kell a pénztárosra, mert nem nyit ki idoben, de este meg már nincs ott, amikor az utas hazaér a munkából, és éppen 18.00 óra van. A pénztár nyitvatartási idejét minden hó 1-6-ig meg lehetne hosszabbítani úgy, hogy 5.30-18.30-ig lehetne pénztár.
Mieklobbi sürgos válaszukat várom.
Tisztelt Bognár Magdolna!
Társaságunkhoz e-mailben beérkezett bejelentésére az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére. A bankkártyás elfogadó rendszer 2008. november 3-tól került bevezetésre és muködik azóta is zavartalanul a Kecskemét, Noszlopy G. parkban található pályaudvari pénztárainkban. Az elovételi pénztárak nyitvatartási idejét 2008. december 1-tol kezdodoen módosítjuk. Így pénztáraink minden hónap 1-10. napja között, a bérletes idoszakban 05.30 – 18.30 óráig, míg a bérletvásárlási idoszakon kívül változatlanul 6-18 óráig tartanak nyitva. Köszönjük segíto szándékú észrevételét.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Tuesday, November 18, 2008 2:18 PM
Tisztelt Kunság Volán!
Tudom, hogy a menetrendváltozásokat utasszámlálás alapján végzik, éppen ezért nem értek valamit. Reggel, a 6:25-kor Kiskorösrol Soltvadkerten keresztül Kiskunhalasra szállító autóbusz régebben egy átlagos busz befogadóképességének sokszorosát szállította egy csuklós busz, míg mostanra lecserélték egy hagyományos autóbuszra, amire Selymesben még lehet fel lehet taposni 3-4 embert, de Pirtón már egy lélek fele sem fér. Nagyon kérném önöket a körülbelül 200 diák nevében, hogy ezen minél sürgosebben változtassanak.
Tisztelt Lázár Lívia!
Társaságunkhoz küldött e-mail megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére. A Kiskorös – Kiskunhalas viszonylaton korábban a reggeli idopontokban, a társaságunk által közlekedtetett csuklós autóbusz vezénylését a kevésbé ellátott viszonylatok reggeli forgalmának biztosítása érdekében ütemeztük át. Az Ön által jelzett problémáról értesültünk, a kapacitás növelésérol lehetoségeinkhez mérten gondoskodunk.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Thursday, December 04, 2008 8:36 PM
Tisztelt Volán!
Mikor fog muködni a menetrendek.hu?
Mert a wapos megy, de a netes NEM!
Eddig csak nekem tunt fel?
Tanítani sem tudom, hogy a gyerekek keressenek a menetrendben, ha nem is muködik!!!
Tisztelt Szabó János Úr!
Társaságunkhoz intézett e-mail megkeresésével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk. A www.menetrendek.hu oldal karbantartása a C-Data Kft. feladata. Az Ön panaszával kapcsolatban az üzemelteto nem jelzett felénk sem meghibásodást, sem üzemeltetési problémát. Az Ön által jelzett muködési rendellenességet az elektronikus menetrend napi használatakor sem tapasztaltuk. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a hivatalos helyközi autóbusz menetrendet, társaságunk honlapjáról, a www.kunsagvolan.hu weblapról a „Helyközi közlekedés”, „Hivatalos Autóbusz Menetrendek” link alatt is el lehet érni.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Tuesday, December 09, 2008 7:37 AM
Tegnap kértem az Önök segítségét, hogy kislányom elveszett telefonjának megkeresésében a segítségemre legyenek. Sajnos nem jól adtam meg a Kecskemét Ladánybenei járat indulásának idejét, helyesen 2008.12.06-a 7,40 (és nem 7,10 ahogy tegnap írtam). A végállomáson, Ladánybenén szállt le, és az utolsó (leghátsó) ülésen ült. Kérem, ha lehet segítsenek Tisztelettel: Meleg Lászlóné
Tisztelt Asszonyom!
Mai napon személyesen beszéltem a 2008. december 6-i autóbuszjáratunk vezetojével. Sajnos nem adtak le a kollegámnak telefont. A munkatársam sem talált a 7:40-es Kecskemét-Ladánybene járat végzése után mobiltelefont az autóbuszon. A kecskeméti forgalmi irodában szolgálatot teljesíto munkatársaimnál sem regisztráltak 2008. 12. 06-óta talált tárgyként leadott mobiltelefont.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Tuesday, December 16, 2008 6:05 PM
Tisztelt Kunság Volán!
Tisztelettel megkérem Önöket, tájékoztasanak arról,hogy 2008.12.15.-én a vonat sztrájk miatt volán busszal szerettünk volna Szerencsrol Kecskemétre utazni, de Miskolcon meglepetések értek. A Miskolcról 14.15 órakor induló menetrendszerinti járat fél órát késett.Ennek kapcsán megkérdeztük a Miskolci információst,hogy o esetleg tud e valamit a járatról. Erre azt a választ kaptam én, hogy ö ebben nem tud segíteni, de azt tudja hogy délelott egy kecskeméti járat érkezett, de hogy az vissza fog-e menni, azt nem tudja.
Erre én vettem a bátorságot és felhívtam a Kunság Volán információsát, ami igaz, nem ment könnyen, mert mindig foglalt volt. Na ekkor jött a meglepetés mert az információn dolgozó azt mondta,hogy o nem is tud róla, hogy Miskolcon tartózkodna soforjük, mert nincs a számítógépes adatbázisban rögzitve a mai napra.Mivel én ezzel a válasszal nem értem be próbálkoztam tovább a miskolci információssal,hogy ezek után o vegye fel a telefonos kapcsolatot a Kunság Volánnal, mert ami tömeg van a Kecskeméti buszmegállóban az már sok.Na ezek után ment a huza-vona és
3/4 három után kiderült, hogy a busz elromlott de mire ezt a várakozókkal közölték volna a busz megjelent.Kérdésem Önök felé a következo:hogy,lehetséges az hogy se a Kunság Volán se a miskolci információs nem tud semmit egy járatról és egy soforrol?Esetleg nem kellet volna a sofornek valamelyik információssal felvenni a kapcsolatot, hogy valami probléma van a busszal?Én mint megérto és türelmes ember, mindent megértek, csak az a baj hogy ennyi kellemetlenség miatt nagyon sok emberrel össze kellett vesznem, de csak azért hogy haza juthassak?
Tisztelettel egy állandó bérletfizeto utas.
Tisztelt Gacs László Úr!
Társaságunkhoz küldött e-mailben foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére. Sajnálattal értesültünk az Önt és utastársait ért kényelmetlenségrol. Az Ön által említett napon a miskolci kiállási ido alatt az autóbuszunkon eloállt muszaki meghibásodás elhárításának elhúzódása késleltette járatunk indulását. A hiba megnyugtató elhárítását követoen autóbuszunk megkezdte a Miskolc – Kecskemét járat végzését. A rövid idon belül megoldott probléma további intézkedést nem igényelt. A késlekedésbol származó kényelmetlenségért ezúton kérjük elnézését.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Tuesday, December 16, 2008 6:33 PM
A vasuti sztrájk ideje alatt elfogadják-e a MÁV Arcképes Igazolványt a Lajosmizse- budapest KUNSÁG VOLÁN járatokon ?
Tisztelt Szemán János Úr!
Tájékoztatjuk, hogy a Kunság Volán Zrt. vasúttal párhuzamos autóbuszjáratain társaságunk elfogadja a MÁV Start Zrt. által alkalmazott Arcképes Igazolványokat. Társaságunk autóbuszjáratain az Arcképes igazolvány csak az autóbuszvezeto által kiállított menetjeggyel együtt érvényes.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Saturday, December 20, 2008 3:41 PM
Nem értem reggel miért nem indítanak két Orgoványi buszt, mert nem elég egy, a Jakabszállásinak mindig ki kell mennie. Elég lenne egy csuklós, csak ki kellene küldeni.
Saturday, December 20, 2008 3:44 PM
A 14 45-ös orgoványi busz miért nem áll meg Jakabszálláson? Egyszer elvitt az orgoványi kanyarig. A menetrendbe be van írva a Jakabszállásra induló járatokhoz. Amúgy meg megáll a pécsi a bajai a tolnai, persze az orgoványi nem tud. MIÉRT?? MIÉRT??
Tisztelt Mészáros Máté Úr!
Társaságunkhoz intézett ismételt e-mail megkeresésére tájékoztatjuk, hogy 7.25, 7.40 órai idopontokkal sem Orgoványról, sem Jakabszállásról nincs Kecskemétre irányuló járati közlekedés.
Az utalás feltételezésünk szerint az orgoványi 6.25, illetve ugyanezen járat jakabszállási 6.40 órai indulására vonatkozna, amellyel kapcsolatosan megerosíteni kívánjuk, hogy a reggeli idoszakot tekintve a továbbiakban is a jelenlegi közlekedési rend fenntartását – a két járat együttes, Orgoványról történo indítását – tartjuk szükségesnek.
Az internetes keresorendszert érinto felvetésével kapcsolatosan jelezni kívánjuk, hogy az utazási paraméterek pontos beállítása mellett /település, név megállóhely név/ nem jelenik meg találatként Kecskemét – Jakabszállás, v. átjáró viszonylatú utazási lehetoségként a 14.45 órai idopontú járat iskolai eloadási napokon. Tanszünetek munkanapjain, illetve szabad-és munkaszüneti napokon valóban megtalálható a járat, mert ezeken a napokon lassújáratként közlekedik és van megállója Jakabszállás, v. átjárónál. Kecskemét, Rávágy tér megállóban kihelyezett indulójegyzéken az idoadat elott lévo korlátozó jel utal rá, hogy az csak tanszünetek munkanapjain, illetve szabad és munkaszüneti napokon veheto igénybe Jakabszállásra történo utazásra.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Monday, December 22, 2008 5:31 PM
Jó estét!
Csak annyi kérésem van hogy, nem indulhatna Hetényegyházárol, munkanapokon 20.45-kor is buszjárat. Éjszakásoknak sokkal jobb lenne mint ha negyedkor indulna. Szerintem többen is igénybe vennék a járatot.
Tisztelt Gál Csaba!
A 15-ös számú, Noszlopy G. park – Hetényegyháza viszonylatban közlekedo esti járatindítással kapcsolatos e-mail megkeresésére az alábbiakról tájékoztatjuk.
Társaságunk 2005. január 1. óta Kecskemét Megyei Jogú Város tömegközlekedésének ellátását Közszolgáltatási Megállapodás keretében végzi, így bármilyen jellegu menetrenddel kapcsolatos változtatás (új járat, megállóhely létesítés, ido adat módosítás) jóváhagyása a város Közgyulésének hatásköre.
Az esti járatok, illetve járatpárok indítási idopontjának módosítási lehetoségét az utasok körében végzett közvélemény kutatás során vizsgáltuk, amely felmérés alapján a jelenlegi közlekedési idopontok szerinti járatok megtartása a továbbiakban is indokolt. Új járatpár forgalomba állítását viszont csak veszteségfinanszírozás (többlettámogatás) mellett tudja felvállalni társaságunk, így levelét illetékességbol Kecskemét MJV Polgármesteri Hivatalához továbbítottuk.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Friday, December 26, 2008 2:20 PM
A véleményem nem is igazából vélemény, hanem inkább egy észrevétel. 2008.12.23-án utazni akartam Tiszakécskérol Kecskemétre a vasúti átjáró megállóhelytol. Teljes megdöbbenésemre a busz a megállóban nem állt meg, hanem ment tovább a vasútállomás felé. Még az volt a szerencsém, hogy az adott busz (8:45ös) Kerekdomb felé ment tovább, így az úton álkelve volt egy másik buszmegálló is, ahol végülis a busz megállt, fel tudtam szállni és eljutottam a megyeszékhelyre. amíg vártam a buszt, szembesültem egy problémával: az egymással szemben lévo megállóban a menetrendi táblázat fel van cserélve!!! A kerekdombi irányba olyan tábla van kirakva amin a szentkirályi úton közlekedo buszok vannak rajta!!! cseréljék már vissza, mert - bár én elég sokat utazok, el tudok rajta igazodni, de ezzel kevesen vannak így!!!
üdv. Ilona
Kedves Ilona!
Társaságunkhoz megküldött megállóhelyi indulójegyzékkel kapcsolatos észrevételét ezúton köszönjük, azok soron kívüli cseréjére az intézkedést megtesszük.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Sunday, January 04, 2009 12:15 PM
Tisztelt Kunság Volán!
Szeretném felhívni figyelmüket, hogy a honlapon a helyi járat január 1-tol érvényes díjszabás között rosszul van megadva az Összvonalas bérlet ára. A honlapon 4230 Ft van feltüntetve, a valóságban pedig 5230 Ft.
Tisztelt Ovárdics Albert Zsolt Úr!
Társaságunkhoz e-mailben érkezett bejelentésére az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére. A Kecskemét helyi közlekedésben használatos összvonalas bérlet árának a honlapon való kijavítása megtörtént. Köszönjük segíto szándékú észrevételét.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Monday, January 05, 2009 8:02 AM
Tisztelt Cím!
At 1-es busz új útvonalához kapcsolatosan azzal a kéréssel fodulok Önökhöz hogy nem lehetne-e a homokbánya kollégium végállomástól a városközpont felé a Vályogveto ill. a Téglás utcán keresztül kijutni az Izsáki útra. Így akik az Auchantól bevásárlás után jönnek visszafelé a városba, azoknak nem kellene átlopakodni a zsúfolt ballószögi úton keresztül (ahol gyalogátkelo sincsen), valamint érintheto lenne az Autóscsárda megállóhely és a régi helyén a Lestár P. iskola is. Tisztelettel: Szabó Irén
Tisztelt Szabó Irén!
A társaságunkhoz intézett e-mail megkeresésére az alábbiakról tájékoztatjuk.
Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyulésének 537/2008. (XII. 18.) KH számú határozata alapján társaságunk az 1-es számú helyi autóbuszjáratokat 2009. január 01-tol módosított (Noszlopy G. park – Izsáki út – Kadafalvi út – újonnan épített átköto út – Vályogveto utca – Homokszem utca) nyomvonalon közlekedteti.
A kecskeméti Polgármesteri Hivatal munkatársainak tájékoztatása alapján az Auchan Áruház környéki útépítési beruházások befejeztével az Izsáki útról, a párhuzamos közlekedés rendjének kialakítása után megtiltják a Téglás utcára, balra nagy ívben történo bekanyarodást, amivel ellehetetlenítik az 1-es számú autóbuszvonal régi nyomvonalon történo közlekedését. Ezért új nyomvonal kialakítását kellett eszközölni.
Az új nyomvonal kialakításakor a helyszíni egyeztetéseken több lehetséges közlekedésre alkalmas vonalvezetést vizsgáltunk meg a Polgármesteri Hivatal munkatársaival közösen. A beruházás befejezéséig az ide vonatkozó javaslatok adta lehetoségeken belül került kijelölésre az ideiglenes megállóhely. A megállóhelyek várhatóan 2009. tavaszán kerülnek végleges helyükre, a Lestár Péter Szakközépiskola elotti részre, ahol a Homokbánya lakótelep lakossága oda-vissza irányban is könnyen megközelítheti a jól kiépített megállókat.
Az Auchan melletti megállóhely vissza irányú részét a körforgalommal egyidejuleg kialakított gyalogátkelohelyen keresztül van lehetoség megközelíteni.
Továbbá tájékoztatjuk, hogy válaszlevelünket és az Ön által írt eredeti levelet is továbbítjuk a Polgármesteri Hivatal részére.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Tuesday, January 06, 2009 11:14 AM
Az internetes menetrend kereso,különös tekintettel a célzott keresésre,ami elvileg naprakész,nemigazán használható.Akkor is felajánl járatot,amikor azt nem is indítják.Emiatt az elmúlt egy hétben kétszer kellett 1 órát a megállóban fagyoskodnom + még el is késtem a munkából.Ha nem képesek egy jól muködo,naprakész keresot üzemeltetni,akkor inkább ne legyen semmi,mert ezzel így többet ártanak,mint használnak.Az is érdekelne,hogy a helyközi km árat miért nem teszik közkinccsé?
Tisztelt Puskás Mónika!
Társaságunkhoz intézett e-mail megkeresésére az alábbiakról tájékozatjuk. Az internetes menetrendi kereso rendszer a paraméterek pontos beállítása esetén /az induló és célállomási település név, azon belül a megállóhely neve, pl.: Kecskemét, Rávágytér, illetve az utazási idopont/ ad megfelelo információt. Konkrét naptári nap megjelölése esetén az adott nap utazási lehetoségeit kínálja fel, míg a bármely napra történo keresésénél az adott viszonylat összes utazási lehetosége megjelenik, ez esetben a találatok alatt lévo jelmagyarázat – pl.: „tanszünetben munkanapokon” – utal az adott járat közlekedésére. A karácsonyi és újévi ünnepek idoszakában (elsosorban december 24-én és 31-én) a Volán társaságok korlátozták járataik közlekedését, amely külön link alatt került a kereskedorendszernél megjelenítésre. Ennek figyelmen kívül hagyása okozhatott problémát az utazása megtervezésénél. Jelezni kívánjuk még, hogy a www.volan.hu internetes honlapon, de társaságunk honlapján is megtalálható a Helyközi közlekedés menüponton belül a díjszabási tájékoztató.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Thursday, January 08, 2009 2:59 PM
Azt szeretném kérdezni, hogy miért szunt meg a 17-es busz.
Kedves Slavoczki Erika!
A társaságunkhoz intézett e-mail megkeresésére az alábbiakról tájékoztatjuk.
Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyulésének 537/2008. (XII. 18.) KH számú határozata alapján 2009. január 01-tol kerültek megszüntetésre a 17-es számú autóbuszvonal járatai, mellyel egyidejuleg az 1-es számú helyi autóbuszjáratok nyomvonalán és menetrendjében is módosítás történt. Így az új 1-es számú járatokkal a városközpont és Auchan Áruház közötti szakaszon jelentos mértékben nott az eljutási lehetoségek száma.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Friday, January 16, 2009 6:06 PM
T.Kunság Volán!
Az autóbusz menetrend nem olvasható rendesen a 11-es járat, Zápor utcai megállóból induló buszoknál. Rátették a térkép olvasására vonatkozó leírást. Egyébként is miért kell az utazóknak fejszámoló muvésznek lenni! Miért nem lehet egyértelmuen kiírni, hogy hány óra ,hány perckor indulnak a járatok, a gyengébbek kedvéért? A honlapon szereplo kiírással miért kell spórolni?
Üdvözlettel: Halasi Pálné
Tisztelt Asszonyom!
A 11-es számú járattal kapcsolatos e-mail megkeresését köszönjük, a hibát kijavítottuk.
Továbbá tájékoztatjuk, hogy honlapunkon a helyi menetrend jelenleg fejlesztés alatt van, célunk egy új, áttekinthetobb, könnyebben kezelheto internetes felület kialakítása.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Monday, January 19, 2009 6:24 AM
Nemrég költöztünk a családommal a Vacsiközbe. Sajnálattal tapasztalom, hogy a 16-os járat napközben és hétvégén olyan ritkán jár. Szerintem igény volna legalább, hogy félóránként járjon, hétvégén is, és szabadnapokon, hétvégéken ne a 19:20-as legyen az utolsó. A reggeli csúcsforgalomban viszont nagyon köszönjük a pótjáratokat!
Üdvözlettel:Kinga
Kedves Zsigmond Tiborné!
A 16-os számú, Széchenyi tér – Miklovicsfalu viszonylatban közlekedo járatindítással kapcsolatos e-mail megkeresésére az alábbiakról tájékoztatjuk.
Társaságunk 2005. január 1. óta Kecskemét Megyei Jogú Város tömegközlekedésének ellátását Közszolgáltatási Megállapodás keretében végzi, így bármilyen jellegu menetrenddel kapcsolatos változtatás (új járat, megállóhely létesítés, ido adat módosítás) jóváhagyása a város Közgyulésének hatásköre.
Gyakorlati tapasztalataink szerint a járatok jelenlegi utas igénybevétele további bovítést nem indokol. Új járatpárok forgalomba állítását – ennek figyelembe vétele mellett – csak veszteségfinanszírozás (többlettámogatás) mellett tudja felvállalni társaságunk, így levelét illetékességbol Kecskemét MJV Polgármesteri Hivatalához továbbítottuk.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Tuesday, January 20, 2009 10:19 PM
Üdvözletem.
Azt szeretném megkérdezni, hogy a helyi bérlet használható e a városhatárig helyközi járatokra is? Tehát ha van egy összvonalas bérletem, azzal el tudok e utazni pl. a ladánybenei elágazásig a Noszlopy Gáspár parkból pl. egy pesti busszal ?
A választ köszönöm. Tóth Tamás
Tisztelt Tóth Tamás Úr!
Társaságunkhoz e-mailben érkezett érdeklodésére az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére. Kecskemét város városhatárán belül helyközi járatokon helyi érvényességu bérlet nem veheto igénybe, néhány útirányt leszámítva. Az Ön által megjelölt Kecskemét – Ladánybene szakaszon Méntelek utolsó megállójáig használható Kecskemét helyi összvonalas bérlet. A Kecskemét – Ladánybene viszonylaton közlekedo, a Kunság Volán Zrt. által üzemeltetett járatokon utazhat helyi összvonalas bérlet felmutatásával a ladánybenei elágazásig.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Friday, January 30, 2009 3:58 PM
Kiskunfélegyházára utaztam jan. 28-án a 15,35-ös busszal. Az eso ömlött. A sofor a buszra váró utasokra ügyet sem vetve, bámult ki az ablakon az ellenkezo oldalon. 15,31-kor kegyeskedett kinyitni a busz ajtaját; addigra már a fülünkbol is folyt a víz. Lehet, hogy baromi jól vezet a sofor, de az év buszvezetoje címet biztosan nem neki ítélném oda.
Tisztelt Csernusné Szabó Gizella!
Társaságunkhoz küldött e-mail megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Autóbuszvezetonk figyelmét felhívtuk az utasainkkal szemben tanúsítandó körültekinto és udvarias magatartás fontosságára.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Friday, February 20, 2009 4:16 PM
Ezúton szeretném a felháborodásomat kifejezni azért, mert az 5,40-kor Budapestre induló járatukon a buszon 10-12 fok van, az ablakok teljesen jegesek, és a 2009.február 20-i sofor nem is hajlott arra, hogy a buszt futse.
Tisztelt vezettoség amíg a bérlet egy hónapra 54000,-Ft, addig az összes utas elvárhatná, hogy a buszban legyen elfogadható ido, hogy a dolgozók a munkahelyükön ne 2 órahosszáig csak saját magukat melegítsék fel.
Remélem mielobb megoldódik ez a helyzet!
Mielobbi válaszukat várom.
Tisztelettel:Bognár Magdolna
Tisztelt Bognár Magdolna!
Társaságunkhoz e-mailben érkezett bejelentésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Számunkra fontos, hogy utasaink megelégedéssel vegyék igénybe szolgáltatásainkat, ezért köszönettel vettük levelét.
A hajnali órákban induló járataink esetében, különösen nagy hidegben elofordulhat sajnos, hogy a járatindulásig az autóbusz futési rendszere nem tudja kelloképpen felmelegíteni az utasteret.
A kényelmetlenségért ezúton kérjük elnézését.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Friday, March 20, 2009 11:29 AM
Az Akadémia körúti 46.sz.megállóhelyen(Akadémia körút-Világ utca; ez a szám szerepel a tájékoztatón) szerepel a 29-es buszjárat, mint induló járat, de ez a busz nem szokott ezen a helyen megállni. A honlapon szereplo járatok adatai szerint az Akadémia körúton 2 megállóhely van, a valóságban pedig 3.
Kérdezem: meg kell-e állnia a 29-es járatszámú busznak ebben a megállóban, vagy rossz a tájékoztató?
A 20-as busz megáll, ez a járat szintén szerepel a tájékoztatón.
Üdv.
Szabó Melinda
Tisztelt Szabó Melinda!
Az Akadémia körút 46. megállóval kapcsolatosan küldött e-mail megkeresésében tett észrevételét köszönjük. Tájékoztatjuk, hogy a jelzett megálló indulási jegyzéke korrigálásra került.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Wednesday, March 25, 2009 9:21 PM
Tisztelt Kunság Volán!
Mai napon az egyik ellenőr megbüntetett 6000 forintra, mert nem volt kitöltve a diákigazolvány számra kitalálta rublika a bérletemen. Ezt az elmulasztást, helyre akartam hozni a helyszínen, azonban ezt az ellenőr erőszakosan megakadályozta, és "letámadott" hogy majd ő ráírja 6000 forintért. a bérletembe ezzel a mozdulatsorral bele is szakított. Továbbá a honlapjukon nem találtam erre megfelelő helyet, ahol meg tudom nézni hogy efféle elmulasztásért, mennyi büntetést kell, vagy egyáltalán kell-e fizetni büntetést ezért. Kérem figyelmeztessék az ellenőröket, hogy az efféle erőszak nem kell a buszokra, továbbá az ügyben várom válaszukat, ugyanis addig nem vagyok hajlandó kifizetni a 6000 forintot, amíg nem látok erre kiszabott pénzbírságot. Várom válaszukat.
Tisztelt Galbovy Szabolcs Úr!
A Kunság Volán Fórumon Társaságunkhoz eljuttatott e-mail megkeresésére az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
A Kunság Volán Zrt. honlapján a Helyközi közlekedés menüpont alatt a Hivatalos Autóbusz Menetrendek linkre kattintva lehet eljutni az országos érvényességu menetrendek és díjszabások egészét tartalmazó www.volan.hu oldalra. Itt a Díjszabás menüpont alatt tekintheto meg a Pótdíjak fizetésére vonatkozó rendelkezések. A 48/2007. (IV.26.) GKM rendelet 8. §-ának (4) bekezdésének b pontja kimondja, hogy a megállapított menetdíj vagy pótjegy díján felül 6000 Ft pótdíjat fizet az, aki jegy nélkül, érvénytelen jeggyel, bérlettel vagy érvénytelen utazási igazolvánnyal kísérli meg az utazást.
A bérletjegy hátulján található kivonatos Utazási feltételek tartalmazza a bérletjegy érvényességének kritériumait.
A Társaságunk által közlekedtetett helyközi járatokon az ellenorzési feladatokat külso vállalkozás végzi, ezért bejelentésének elso részét – illetékesség okán – az ellenorzést végzo részére továbbítottuk.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Monday, April 06, 2009 7:59 AM
Tisztelt Kunság Volán Zrt.!
2009.04.06-án utaztam Pálmonostoráról Kiskunfélegyházára az 05.45-kor induló busszal. Az 2-3 perces késés a szóban forgó sofornél már nem okoz felháborodást az utasok között. Az viszont felháborított hogy nem volt hajlandó bérlettel kiszolgálni. Kérésemre közölte, hogy O nem árusít bérletet ( megjegyzem ez már a 2. ilyen alkalom volt ). Állítólag az állandó késése miatt összeveszett a fonökeivel és azóta nem árusít bérletet. 18 év óta járok bérlettel de miatta pár hónap alatt másodszorra vettem jegyet 300ft-ért, majd Kiskunfélegyházára érkezve vegyem meg a 12000ft-os bérletet.
Nem tudom milyen szabályok vonatkoznak a bérlet eladásra de kivétel nélkül minden más sofornél megvásárolhatom a bérletet.
A tole kapott jeggyel amelyet 05.47, perckor állított ki próbáltam reklamálni a forgalmi irodán de elutasítottak miszerint nem köteles a sofor az utazáshoz elengedhetetlen bérletet árusítani. A forgalmi iroda pénztárához mentem és vásároltam 12000ft-ért bérletet.( a nyugta szerint 05.20-kor, ide még nem ért el az óraátállítás ) Rendben van ez így ? Mindig több pénzt vigyek magammal hónap elején hátha kell jegyet is vennem?
Üdvözlettel / Mit freundlichen Grüßen / Best regards:
Nagy Ernő
Raktárvezető / Lagerleiter / Head-storekeeper
Tisztelt Nagy Ernő Úr!
Társaságunkhoz intézett e-mail megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére. Sajnálattal értesültünk az Önt ért kellemetlenségrol. A bérleteladási kötelezettségének elhanyagolásáért autóbuszvezetonk írásbeli figyelmeztetésben részesült. Bízunk benne, hogy jövobeni utazásai alkalmával megelégedéssel veszi igénybe szolgáltatásainkat.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Sunday, April 26, 2009 2:13 PM
Tisztelt Kunság Volán!
Az utóbbi idoben zavar lépett fel Kiskorösön a Kiskorös - Kalocsa személyvonatot helyettesíto vonatpótló busz kapcsán, mivel a Budapest - Kelebia (150-es) vasútvonalon bizonyos események miatt nemrég drasztikus sebességkorlátozást kellett beveztni (melyek vagy a javításig, vagy oszig lesznek érvényben, mivel hotágulásból eredo muszaki probléma van a háttérben), ami miatt a Budapest - Kelebia viszonylaton közlekedo vonatok menettartama megnott, a menetrendszeruséget nem képesek tartani, ezáltal Kiskorösön az elhordó buszjáratot a Budapestrol érkezo utasok általában lekésik. Szeretném kérni önöktol, hogy a kialakult helyzet megoldása érdekében lépjenek. Ugyan konkrét adatokkal nem rendelkezem, de tudomásom szerint sok esetben csak néhány percen múlik az átszállás, így talán sok esetben megoldható lenne a busz várakoztatásával (feltéve, ha nem túl szoros a ptlóbusz fordája).
Tisztelettel:
Matus István
Tisztelt Matus István Úr!
Társaságunkhoz intézett e-mail megkeresésére az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére. Az Ön és utastársai bejelentése nyomán a Budapest – Kiskorös vasúti vonalszakaszon bekövetkezett forgalmi változások kapcsán az érintett, 5349/329 sz. járatunk várakozását elrendeltük. Köszönjük segíto észrevételét.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Sunday, May 10, 2009 2:14 PM
Én csak egy egyszerű menetrendet keresnék, de még idáig nem találtam.
Tisztelt Vlasits Zoltán Úr!
Társaságunkhoz e-mailben eljuttatott megkeresésével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk.
Honlapunkon, a www.kunsagvolan.hu oldalon a Kecskemét helyi közlekedésére vonatkozó menetrendeket a „Kecskemét helyi járatok” menüpont alatt, a „Kecskemét helyi autóbuszvonalak térképes Menetrendje” linkre kattintva érheti el. Itt az Önt érdeklo autóbuszvonal kiválasztása után jelenik meg az adott vonali menetrend.
A belföldi, helyközi közlekedésre vonatkozó menetrendeket a kezdo oldal „Helyközi közlekedés” menüpontja alatt található „Hivatalos Autóbusz Menetrendek” linkre kattintva érheti el.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Wednesday, May 13, 2009 5:06 PM
Virág Tibor vagyok a bajai Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola igazgatója.
2009. május 8-án /a vasúti sztrájk napján/ autóbusszal mentem haza Érsekcsanádra. Odaálltam a 17 óra 15-kor Bajáról induló járatukhoz, de a sofőr nem volt hajlandó engem a buszra felvenni, elmondása szerint a legközelebbi megállója Sükösdön van. A buszon volt még hely /ülőhely is/. Én egy rendezett külsejű ember vagyok, akkor is nyakkendő volt rajtam. Fontos lett volna mielőbb hazaérnem, időre vártak. Telefonon érdeklődtem otthonról a bajai autóbuszállomás információjánál, elmondásuk szerint van megálló Érsekcsanádon, a sofőr hazudott. Ezt erősítette meg az egyébként igen udvarias és korrekt kecskeméti információs férfi is.
Szeretném, ha tudnának a kollégájuk helytelen magatartásáról és tájékoztatnának a vezetői intézkedésről. Magam is 70 ember munkaadója vagyok, jól tudom, hogy sokak tisztességes munkáját akár egy kollégám etikátlan hazugsága porba döntheti. Méltatlannak tartanám az egész Kunság Volán Rt. sommás megítélését /hiszen az nformációs kollégájuk velem tisztességes volt/, de ugyanúgy méltatlannak tartanám, ha szó nélkül hagynák a sofőr kollégájuk viselkedését. Várom a válaszukat, bízom a következetességükben.
Tisztelettel: Virág Tibor
Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola igazgató 6500 Baja Köztársaság tér 1.
Tel: 79/322218, Fax: 79/325190
E-mail: virag.tibor@banyai-baja.sulinet.hu
Mobil: 06/70-3349133
Tisztelt Virág Tibor Úr!
Társaságunkhoz e-mailben eljuttatott megkeresésében foglaltakra tájékoztatjuk, hogy 17.15 órakor Baja Autóbusz-pályaudvarról Érsekcsanád, aut. vt.-re menetrend szerint járat nem közlekedik.
Kérjük, hogy hasonló idofekvésben kezdeményezett jövobeni utazási szándéka esetén a pénteki tanítási napokon, 17.10 órakor induló, 1526/332 sz., Baja – Kecskemét járatunkat, illetve munkanapokon 17.20 órakor induló, 5315/357 sz., a Bács Volán Zrt. által közlekedtetett Baja – Császártöltés járatot szíveskedjen igénybe venni.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Monday, May 18, 2009 4:21 PM
Kedves Kunság Volán Rt.
Mennyi idő a panaszok elbirálásának vagy a válasz adásának az átfutása?
Virág Tibor
06/70-3349133
Tisztelt Virág Tibor Úr!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott érdeklodésével kapcsolatosan az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
A Társaságunknál érvényben lévo a közérdeku bejelentések, javaslatok, panaszok kezelésére vonatkozó minoségbiztosítási eljárás értelmében a válaszadást a bejelentésben leírtak megvizsgálását követoen a leheto legrövidebb idon belül, de maximum 30 napon belül kell megtenni a bejelento felé.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Thursday, May 14, 2009 4:43 PM
Sajnos nem tul jó szájízzel szálltam ma le az egyik járatukról....Igazábol fel voltam háborodva ,hogy pontos legyek!!Ma Kecskeméten a Katona József Gimnázium megállóban száltam fel a Páhin is áthaladó 15:06 kor induló járatra.Én Kispáhin szerettem volna leszállni,bár tudtam hogy ott a járatnak nincs megállója.Megjegyzem nem is értem miért nincs,mert körülbelül 10 másodpercet venne igénybe a megállás.A sofört szépen kértem ,hogy nem-e állna meg,mire ő azt válaszolta hogy "nem, mert akkor holnap is ezzel a járattal jön"!Ez nagyon feldühített ugyanis Páhi és Kispáhi között azért van jó 3 kilóméter és embertelenségből ma gyalogoltam több mint egy órát visszafelé.Tudják én tisztességes dolgozó ember vagyok és más is az lenne Páhin ha lenne járat reggel amivel időben be lehet érni a város peremére épült cégek valamelyikében.Na de visszatérve a bunkó stílusú vezetőre említem meg hogy tegnap ugyanezzel a járattal utaztam és Kispáhira kaptam is jegyet....Most akkor van ott megálló vagy nincs?
Tisztelt Báldi Roland Úr!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott bejelentésére az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
A menetrendben rögzítettek szerint a tanév tartama alatt, munkanapokon 15.00 órakor induló 5226/377 sz., Kecskemét, aut. áll. – Kiskorös, vh. járatunk nem áll meg Kispáhi, Borzák tanya megállóban. Autóbuszvezetonk helyesen járt el, amikor nem tette Önnek lehetové a leszállást, mivel a menetrendben rögzítettektol való eltérés munkáltatói intézkedést von maga után.
Egyúttal tájékoztatjuk, hogy a 2009. szeptemberi tanévkezdéssel az 5226/377 sz. járatunk menetrendjében érvényesítésre kerül Kispáhi, Borzák tanya megálló.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Friday, June 12, 2009 3:38 PM
Tisztelt Hölgyem/Uram,
Azon érdekes kérdéssel fordulok önökhöz, hogy mi értelme van a konzervatív bérletigazolványnak. Budapesten és más városokban az ellenorök és a soforök is elfogadják a személyigazolvány számmal feltüntetett havi/éves felnott bérletet. Itt Kecskeméten is sok soforrel idáig nem volt ezzel problémám (már fél hónapja használom a bérletet, ily módon), ám most 2009.06.12. 15:00-kor volt az elso alkalom (11-es buszjáraton), hogy utasítottak ennek a "fecninek" a beszerzésére, ami teljesen ugyan azokat az adataimat tartalmazza, mint a kisebb "kártya"
változata.
Válaszukat, illetve magyarázatukat várom.
U.i.: A tájékoztatás megtéveszto a bérlet hátulján, hiszen semmiféle "Bérlet Igazolványról" nem ír. A Széchényi téren sem találtam semmi leírást errol. A kollégano, pedig meg se kérdezte ennek hiányát, mikor vásároltam a bérletet. Ha továbbra is ragaszkodnak ehhez a módszerhez akkor kérem feltétlenül pótolják ezeket a hiányosságokat valamelyest.
Üdvözlettel: ifj. Gönczi Imre
Tisztelt ifj. Gönczi Imre Úr!
Társaságunk részére a bérletigazolványokkal kapcsolatosan küldött észrevételére vonatkozóan az alábbi szíves tájékoztatást adjuk.
Társaságunk, a többi Volán társaság együtt, egységes Volán technológia alapján végzi tevékenységét. Ennek része az utazási igazolványok kiadása, kezelése. Eszerint a kitöltött bérletszelvény jogosságát a bérletigazolvány igazolja, azzal együtt érvényes, azzal együtt kell utazáskor ellenorzésre felmutatni. A bérlet és a bérletigazolvány annak érdekében, hogy érvényességi idejük végéig épen és használható állapotban maradjon, bérlettokba kerül.
A felvetett javaslat megvalósítására az elektronikus menetjegy, illetve bérlet bevezetése esetén kerülhet sor, mely esetén a bérletkártya anyagánál illetve adattartalmánál fogva is alkalmas lesz önmagában is az utazásra.
Kérjük válaszunk szíves figyelembevételét!
Friday, June 12, 2009 8:48 PM
Tisztelt Volánbusz!
Ezúton szeretnék panaszt emelni azon buszvezeto ellen aki 2009.06.12-én
vezette a Debrecenbol-Kecskemétre tartó járatot.Menetrend szerint 18.29 perckor
indult volna a járat Lakitelekrol.18.10 kor láttam messzirol egy buszt elhajtani,
eloször arra gondoltam ez egy másik busz.Ekkor egy szintén Lakiteleki lakos
megállt az autójával a felszállóhely elott és mondta hogy ha a debreceni járatot
várom az most ment el.De felajánlotta hogy elvisz a következo megállóba ahol a
buszt elérem.Elhajtottunk a következo megállóba 18.12 perckor ahol a busz éppen akkor
hajtott ki Lakitelekrol.Ekkor a 44 foúton leeloztük a buszt és a következo
megállóban vártam hogy megálljon , jeleztem integettem de a busz továbbhajtott.
Kérdezem én hogy minek a menetrend ha a busz 17 percel elobb elhajt az adott városból.
Kérem az ügy teljes kivizsgálását.
Tisztelettel Ordos Csaba
Tisztelettel Ordos Csaba
Tisztelt Ordos Csaba Úr!
Számunkra fontos, hogy utasaink megelégedéssel vegyék igénybe szolgáltatásainkat, ezért sajnálattal értesültünk az Önt ért kellemetlenségrol.
A bejelentésében érintett autóbuszvezeto jegyzokönyvi meghallgatása megtörtént. A menetrendben közzétett idoadatoktól való eltéro közlekedésért írásbeli figyelmeztetésben részesült. Autóbuszvezetonk Kapásfalu megálló figyelmen kívül hagyásáért nem került elmarasztalásra, mivel a hetek elso tanítási napját megelozo munkaszüneti napon, valamint pénteki tanítási napokon közlekedo, 1442/1 sz., Debrecen - Kecskemét járatunk menetrend szerint nem áll meg Kapásfalu megállóban.
Egyúttal tájékoztatjuk, hogy a munkanapokon közlekedo 5208/376 sz., Szarvas - Kecskemét járatunk -, amely menetrend szerint Lakitelek, autóbusz-váróterem megállót 18.29 órakor és Kapásfalu megállót 18.33 órakor érinti - 2009.06.12-én a menetrendben rögzítetteknek megfeleloen közlekedett. A járat 19.05 órai Kecskemét, autóbusz-pályaudvarra való érkezése biztosította az átszálló utasok részére a Budapest felé 19.10 órakor induló csatlakozás elérését.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Friday, June 19, 2009 10:01 PM
Tisztelt Címzett!
Sosem tettem még ilyet, de a mai dolog felháborító, és közveszélyes!
2009.06.19.-én este 9-kor sétáltunk az Akadémia körúton és a helyi 20-as számú busz a központ felé tartott. Ebben semmi különös, csak az, hogy cikk-cakkban ment az úton, ill. a következo buszmegállóból kiindulva is átlóban, közvetlenül a másik sávba ment át.
Férjemmel meglepodtünk, mert viccnek rossz, és elég veszélyes dolog volt.
Pár perc után hazaérve beszoltunk a 76/321-793-as telefonszámra, hogy beért-e a busz, hiszen rosszul is lehetett a vezeto, vagy ha nem, akkor ellenorizzék, mert egyáltalán nem volt mulatságos és veszélytelen a dolog, két megálló közti mutatvány. Ott a telefont kezelo Úriember közölte: "Évek óta a Noszlopyból indítjuk a buszokat, a 20-as a központba megy, mit csináljak? Szaladjak be és nézzem meg?"
Ez volt az igazán felháborító.
Kötelessége lett volna, hogy legalább annyit mond, hogy utánna néz, de ha már ezt nem tette meg, legalább illendobb lett volna.
Véleményem szerint a vezetok és az irányítók elég sok ember életéért lehetnek felelosek, dolguk pedig nem a veszélyeztetés, hanem a figyelem.
Ui: Ellenorizhetnék a buszvezetot.
Üdvözlettel: KSZSZ
Tisztelt Címzettek!
Társaságunk részére eljuttatott bejelentésükkel kapcsolatban az alábbi szíves tájékoztatást adjuk.
Megvizsgáltuk az érintett 20-as számú helyi járat végzésének körülményeit, az érintett kollegákat jegyzokönyvileg meghallgattuk. Az autóbusz vezetoje elmondta, hogy forgalmi ok miatt kényszerült járatvégzés közben az irányváltásra az Akadémia krt. két megállója között. A forgalmi szolgálattevo felé a szükséges intézkedést megtettük.
Köszönjük észrevételüket a biztonságos közlekedés végrehajtása érdekében.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Tuesday, June 23, 2009 1:12 PM
Tisztelt Volán!
2009.06.23.-án a Jászszentlászlóról (6:10 perckor) induló (Kiskunfélegyházán keresztülhaladó) Kecskemétre közlekedo autóbusz vezetoje érdekeesen oldja meg leszállóhelyek kérdését. kecskemétre beérkezve az Aranykalász Tsz. megállóhelyen szerettem volna leszálni. Meg is kértem a sofort hogy legyen szíves megállni. O közölte veleem, hogy itt nincs megállóhely.
A Kecskemét Kurucz krt.-ra rákanyarrodva tapasztaltam a számomra felháborító dolgot. A benzinkút mellett megállt a sofor és leszálltak az emberek. Én a buszmegállóban nem szállhatok le (igaz ott nincs megálló) de a sofor (attól függ ki kéri) megáll olyan helyen is ahol még csak megálló sincs 20m-en beül! Hát akkor hogyan is van ez???
Tisztelt Budai Rudolf Úr!
Társaságunkhoz e-mailben eljuttatott bejelentésére az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Az érintett autóbuszvezeto figyelmét felhívtuk, hogy a menetrendben meghirdetett megállókon kívül utasaink kérésére sem állhat meg le- és felszállítás céljából.
Számunkra fontos utasaink elégedettsége, ezért jelzése nyomán az Aranykalász Tsz. megállóhelyet a 2009. szeptemberi menetrendi módosítás során érvényesíttetjük a járat menetrendjében.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Tuesday, June 30, 2009 9:25 PM
Tisztelt Hölgyem/Uram,
Nagyon szuperek a credok tetszenek hogy már van bennük légkondi és nyáron nincs benne meleg.
Tisztelt Nagy Kornél Úr!
Szolgáltatási színvonalunk növeléséhez elengedhetetlen a szolgáltatásunk minoségével kapcsolatos utasvisszajelzés, ezért köszönettel vettük elégedettségét tükrözo sorait.
Bízunk benne, hogy a továbbiakban is megelégedéssel veszi igénybe járatainkat.
Kérjük válaszunk szíves figyelembevételét!
Monday, July 27, 2009 1:37 PM
Tisztelt Hölgyem/Uram,
Mai nap folyamán, 2009 július 27-én,feleségem tájékoztatott, hogy Kecskeméten az 1-es vonalon közlekedő buszra az Uszoda megállónál nem engedték "bevásárló" jeggyel felszálni, a járművezető szerint ugyanis 13 óra elmúlt. (Megjegyezni kívánom hogy nálam 13.02 volt amikor erről feleségem utólag értesített).
Feleségem (aki nyolcadik hónapos terhes és vele volt 6 éves gyerekünk is), nem tudta ennek ellenkezőjét bizonyítani, így más módon folytatta útját. Nem a buszon megvásárolható jegy ára risztotta el.
Kérem szíves tájékoztatásukat arra vonatkozóan, hogy a járművezető rendelkezik-e olyan hitelesített pontos időt mutató időmérővel amely alapján percnyi pontossággal meg tudja ítélni hogy a bevásárló jegy alkalmas-e a Kunság Volán járatára való felszállásra, avagy a menetrendet veszi alapul?
Utóbbi esetben jól értem hogy a Megyei Kórház megállójában még felszállhatott volna családom a buszra? Gondolom ebben az esetben 13 óra után folytathatták volna útjukat a vasútállomásig.
Amennyiben a menetrend szerinti időt veszik alapul, örömmel értesültem erről hogy járataik ilyen óramű pontossággal betartják a leírt menetrendet. Amennyiben a sofőr órája ellenőrzött, hiteles, elfogadom hogy munkaadója előírásai szerint járt el.
Érdeklődve várom tájékoztatásukat, hogy pontosan milyen szempontok figyelembe vételével jártak el.
Üdvözlettel:
Csedő György
1191 Budapest Eötvös u.16
Tisztelt Csedő György Úr!
Társaságunkhoz 2009. július 27-én megküldött elektronikus levelében foglaltakkal kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk.
Társaságunk autóbuszvezetőitől alapvető elvárás munkájuk jellegénél fogva is a pontos munkavégzés Ide tartozik a munkahelyen időben történő megjelenés, járathoz történő pontos kiállás és járatindulás is. Az autóbuszvezetők figyelmét felvételükkor és a további oktatások alkalmával is felhívjuk erre, és ez az elvárás munkaköri leírásukban is szerepel.
Minden helyi autóbuszon GPS egység üzemel, mely műholdról folyamatosan kapja a pontos időjelet. Ennek a jelnek a kijelzése lehetséges, mely alapján az autóbuszvezetők a pontos időt ellenőrizhetik. Kérdéses esetekben utólag is van lehetőség az események idejének tisztázására. Ebben az esetben is megnéztük, hogy mikor volt az autóbuszunk ebben a megállóba. A rögzített adatok alapján 13:00:35-kor volt az autóbusznak 0 km/óra sebességgel ott adata. Ez alapján bevásárló jeggyel ott már nem lehetett felszállni. Természetesen, ha 13.00 óra előtt száll fel utas az autóbuszra 13.00 óra után is utazhat bevásárló jeggyel a leszállási megállóig.
Sajnáljuk, hogy kellemetlenség érte Önöket utazásuk során. Bízunk benne, hogy a jövőben megelégedéssel veszik igénybe szolgáltatásunkat.
Kérjük válaszunk szíves figyelembevételét!
Tuesday, August 18, 2009 9:25 PM
Tisztelt Hölgyem/Uram,
Ugyan a kirakó és a honlapjukon található sok egyéb dolog is nagyon örvendetes, ugyanakkor véleményem szerint hasznosabb lenne, ha a buszjáratok útvonalát és a megállók pontos helyét ábrázoló térképet is elhelyeznének, akár a fentiek kárára.
Üdvözletel
Kovács Gábor
Tisztelt Kovács Gábor Úr!
A Kunság Volán Fórumhoz intézett felvetésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a honlapunkon „Kecskemét, helyi járatok” menüpont alatt megtalálható a helyi autóbuszvonalak térképes menetrendje, amely az útvonalak mellett a megállók helyét is jelöli. A helyközi, távolsági vonali közlekedés nagyságrendjét, bonyolultságát tekintve a megvalósíthatósághoz szükséges adatállomány nem áll rendelkezésünkre, kialakítását nem tervezzük.
Kérjük válaszunk szíves figyelembevételét!
Wednesday, August 19, 2009 4:42 PM
Tisztelt Hunyady Szabolcs Úr!,
Ma Mátrafüredrol Mátraházára szerettünk volna eljutni. Az Önök járata hamarabb érkezett, mint a már napok óta igénybe vett Mátra Volán buszjárat (amelyen nyugodtan utazhattunk).
Családostól szerettünk volna felszállni, egy kölyökkutyával (puli). A kutya egyet vakkantott, mire a sofor: "Már pedig ezt ide nem hozzák fel!"
A kutyakölyök pórázon, ölben volt.
Kérem, Önt, szíveskedjék elküldeni társaságuk ide vonatkozó szabályzatát (állat szállítása a buszon).
Ha a szabályzat szerint a kutya nem szállhat fel a jármure, elfogadom és tudomásul veszem.
Azt a hangnemet és stílust, amiben az Ön alkalmazottja velünk beszélt, viszont nem turöm. Az utánunk várakozók is felháborodtak a viselkedésén, hangnemén, durva reakcióján.
Ez ma délelott 10 óra körül történt Mátrafüreden, a KPY-604-es forgalmi rendszámú autóbuszon.
Várom válaszát.
Tisztelettel:
Banczik Mariann
Tisztelt Banczik Mariann!
A Kunság Volán Fórumra tett bejegyzésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Autóbuszvezetoinknek számos eloírást kell betartaniuk és betartatniuk, annak érdekében, hogy utasaink mindenkor biztonsággal és megelégedéssel vehessék igénybe járatainkat. Az Utazási Feltételekben rögzítettek alapján utasonként egy kutya viheto be az autóbuszba, szájkosárral és pórázzal ellátva. Kisebb testu állat ketrecben, ládában is szállítható.
Az érintett autóbuszvezeto figyelmét írásban hívtuk a munkája során alkalmazandó udvarias és elozékeny magatartás fontosságára.
Kérjük válaszunk szíves figyelembevételét!
Tuesday, September 01, 2009 8:54 AM
Tisztelt Vezérigazgató Úr!
Kadafalván lakunk, gyermekeim a Vásárhelyi Pál Általános Iskolába járnak a Petofivárosba. Eddig magunk hordtuk oket iskolába, de sajnos elérték azt a kort, mikor már nem tudjuk a családi logisztikát összeegyeztetni. Most az iskolakezdéskor szembesültem azzal a ténnyel, hogy a Ballószögi busz, amellyel be tudnak járni Kadafalváról illetve vissza, nem áll meg, csak az Auchannál és a Kórháznál. Akárhogy is nézzük, mindkét megálló legalább 1,5 km-re van az iskolától holott a helyi járatos buszoknak közben 3 megállójuk is van.
Van-e remény arra, hogy ez megváltozzon? Minden Kecskeméti külvárosnak saját helyi buszjárata van. Kadafalva miért nem érdemel egyet? Vagy, ha már helyközi busz, miért nem állhat meg az iskola környékén is.
Remélem ez az oldal nem csak formalitásból készült, és érdemi választ kaphatok értetlen kérdésemre.
Tisztelettel:
Deli Pál
Tisztelt Deli Pár Úr!
A Kunság Volán Fórumhoz intézett levélmegkeresésére az alábbiakról adunk az Ön részére tájékoztatást.
Az 52-es foúton közlekedo helyközi, távolsági járatokat érintoen folyamatosan napirenden van a járatok megállásának igénye a „Bagoly Egészségügyi Központ” térségében, amelyet magunk is jogos igénynek tartunk. A járatok megállítása csak teljesköruen kezelheto, ugyanakkor tény, hogy az ott lévo helyi járati megállók forgalomtechnikailag nem alkalmasak ilyen jelentos nagyságrendu helyközi járat megállásának biztonságos befogadására, ezért azok megállítása mindkét irányban plusz autóbuszöblök megépítését teszi szükségessé. Ezek helykijelölése megtörtént, megvalósulásuk Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának költségvetési függvénye.
Kérjük válaszunk szíves figyelembevételét!
Sunday, September 13, 2009 7:21 PM
Tisztelt Kunság Volán ZRt. Ügyfélszolgálat!
A mai nap (2009. szeptember 13), 14:45-kor Kalocsáról Budapestre közlekedő autóbuszon erősen arrogáns és udvariatlan bánásmódban részesültem én és sok más utas, indokolatlanul.
Jegyemet Budapest Népligetig akartam megváltani a sofőrnél, fizetőeszközként 5000Ft-ossal akartam fizetni, amire a sofőr belenézett a pénztárcájába (ahol láttam a 2000eseket és 1000eseket) és azt mondta, hogy nem köteles ekkora pénzt elfogadni, és váltsam fel ahol tudom a pénzemet.
Egyrészt ott volt a pénz, vissza tudott volna adni, másrészről már előttem 10en felszálltak, és mivel távolsági járat, 4000Ft-nyi összeg már belőlük is összejött. Erre megjegyeztem, hogy akkor várok még pár felszállóra, hogy azok menetjegyeinek árából adjon vissza, amit szintén elutasított.
Ezt követően utánanéztem a Volán társaság szabályzatát, ahol nem láttam ilyet, hogy nem fogadhat el 5000est. Valamint úgy hiszem Önökre is érvényes (mint sok más cégre), hogy bármilyen fizetési eszközzel élhetek, a visszajárót Önöknek kell megoldaniuk.
Úgy hiszem a korrekt eset az lett volna, hogy a sofőr (amennyiben ne lett volna nála annyi pénz ÉS több felszálló sincs), Ő maga kellett volna, hogy a kalocsai autóbuszmegálló pénztárához odamenjen, és kérjen váltópénzt.
Remélem utánajárnak az esetnek, mert ez nem az a fajta szolgáltatás és fogyasztóval szembeni bánásmód, ami megengedhető volna a XXI. században. Nem érdekel az sem, ha rossz napja volt pusztán a sofőrnek, akkor vegyen ki szabadságot. Nem ezért a szolgáltatási minőségért szeretnék fizetni, ami szerintem érthető.
Szeretném, ha utánajárnának az esetnek és amennyiben megtették (vagy akár felettesüknek továbbították a levelet), küldenének egy erről igazoló válaszlevelet, hogy tudjam, hogy legalább foglalkoztak panaszommal.
Válaszukat előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
egy felháborodott utas; Nagy Dávid
Tisztelt Nagy Dávid Úr!
Társaságunkhoz e-mailben eljuttatott megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Az utazási feltételek és díjszabásban foglaltak értelmében utasainknak megfelelo címletu pénzeszközzel kell a díjszabásban megállapított menetdíjat megfizetniük. Az autóbuszvezetonk mind a kis-, mind a nagycímletu pénzt köteles elfogadni. Mivel autóbuszvezetonk pénzváltásra nem kötelezheto, ezért nagycímletu pénzzel való fizetés esetén – amennyiben nem tud visszaadni – az erre az esetre rendszeresített elismervényen a pénzösszeget átveszi, a menetjegyet kiszolgáltatja, a visszajáró összeget pedig Társaságunk a leheto leghamarabb, postai úton, a postai költség levonásával juttatja vissza utasunk részére.
Az érintett autóbuszvezeto figyelmét írásban hívtuk fel a pénzelfogadás szabályaira és az udvarias magatartás betartására.
Wednesday, September 23, 2009 2:28 PM
2009.09.23.-án fiam Kerekegyházáról a 06.40-es busszal ment Kecskemétre.A busz az 52-es úton lerobbant ezért átszálltak egy Szabadszállási buszra.Ott a buszsofőr nem fogadta el az érvényes jegyet,így újat kellett venni.Miért?
Ez a Kunság Volán üzletpolitikája? Köszönöm a tisztelt buszvezető úrnak a megértését és hozzáállását,még jó hogy a második busz kibírta Kecskemétig.
Tisztelt Túri László Úr!
Társaságunkhoz e-mailben eljuttatott megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Az Utazási Feltételekben rögzítettek alapján, ha a járat továbbhaladását valamilyen körülmény akadályozza, a közlekedési vállalat köteles az utasok továbbszállításáról gondoskodni. Ezen rendelkezés alapján a muszaki hibás autóbuszról az azon megváltott menetjegy felmutatásával átszállhatnak másik járatra úticéljuk elérése érdekében.
Kérjük szíveskedjen Társaságunk termelési igazgatóságára (Kunság Volán Zrt. 6000 Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6.) eljuttatni az érintett két menetjegyet annak érdekében, hogy a tévesen kiadott menetjegy visszatérítésérol intézkedhessünk.
Wednesday, September 30, 2009 1:26 PM
Tisztelt Kunság Volán Zrt!
2009.09.28-án a 13:30as egyes járaton utaztam. Az autóbusz forgalmi rendszáma a BPF-027 volt. Ami engem a leginkább idegesített, hogy a gépkocsivezet menet közben az automata váltót kitette üresbe, és az autóbuszt gurította. Tudni illik, hogy menetközben bármilyen automata váltót üres állásba tenni tilos, nem tudom, hogy szándékos rongálás, avagy üzemanyag spórolás céljából tette ezt, de ezzel hangsúlyozom, engem zavart, illetve a menetid is növekedett ezáltal, hogy lassabban haladt. Kérném Önöket, hogy a gépkocsivezetk figyelmét hívják föl, hogy ne tegyék ki üresbe az automata váltót.
Tisztelt Albrecht Károly Úr!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott bejelentésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk.
Autóbuszvezetonk figyelmét felhívtuk, hogy az automata váltó élettartamának kihasználása érdekében kerülje munkája során a hasonló váltóhasználatot.
Köszönjük segíto szándékú észrevételét.
Tuesday, October 13, 2009 4:20 PM
Bár tisztában vagyok vele, hogy a szomorú helyzeten a véleményem mit sem változtat, de úgy gondolom mégis leírom. 12 éves kislányom egy iskolatársával a mai napon 14 óra 30-tól a Vízmű utcai buszmegállóban várta a Miklóstelepre tartó 19-es járatot. A busz meg is érkezett, de valamilyen rejtélyes ok miatt nem állt meg. Dudált, lassított, majd tovább hajtott. Eszében sem volt megállni, vagy ha volt is, meggondolta magát?! Ez maguknál így működik? Ha van kedve a drága sofőrnek megállnia, akkor megáll, ha nincs, akkor szarik az ott fagyoskodó gyerekekre. Elnézést akkor kérek a szavaimért, amikor a sofőr elnézést kér a gyermekemtől,aki 3/4 4-kor ért haza teljesen átfagyva, mert a 15-ös megállójától 3 kilóméterre lakunk és valahogy haza kellett jutnia, így gyalogolt!
Nekem a bérletet ki kell fizetnem, de a busznak nem kötelező megállnia? Hogy is van ez? Sajnos nem ez az első eset, amikor a 19-es járat ennél a megállónál nem állt meg. Akkor is sikertelenül reklamáltam, most sem várok csodát.
Tisztelt Béni Zoltánné Asszony!
Társaságunkhoz 2009. október 13.-án megküldött elektronikus levelében foglaltakkal kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk.
Meghallgattuk az érintett autóbusz vezetojét. Az általa elmondottak, valamint további vizsgálat alapján az autóbusz az adott megállóban lassítás nélkül továbbhaladt. Az autóbuszvezeto nem vett észre megállóban várakozó utasokat, ezért nem állt meg ott.
Sajnáljuk a történteket. Az autóbuszvezetovel szemben a szükséges intézkedést megtettük.
Kérjük levelünk fentiek alapján történo figyelembevételét.
Monday, October 19, 2009 7:19 PM
Lenne egy igen fontos észrevételem, Nagykorös és Kecskemét között közlekedem mindennap több munkatársammal, a Metro Áruházhoz közeli buszmegállóban szállunk fel a buszra, de sajnos a buszmegállóban csak egy tábla jelzi, hogy itt megálló van, sérelmezzük már évek óta, hogy semmiféle "bódé" nincs, ahova eso esetén vagy havazás, nagy szél, vagy nyáron a nagy hoség ellen be lehetne húzódni . Ez a másik oldalon megoldott, de Metro oldalában nem, szerintem felháborító, hogy ez nincs megoldva, a bérletek ára minden évben jelentossen emelkedik. Kérdesem illetve kérdésünk sor kerül e ennek a buszvárónak a megépítésére a közeljövoben?
Tisztelt Kovács Éva!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott érdeklodésére az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Mivel a megállóhelyeken buszváró kiépítése nem Társaságunk hatásköre, ezért kérdését illetékesség okán Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala felé továbbítottuk.
Thursday, October 22, 2009 11:12 AM
Tisztelt Cím!
A mai napon,2009.10.22.-én reggel a 1/4 7-kor a Margaréta otthontól induló 14-es buszon utaztam a kislányommal.
A buszon felejtettem egy szatyrot-nem volt különösebben nagy érték,a kislányom szobacipője,színesceruzák és egy vázlatfüzet volt benne.
Tulajdonképpen pótolható dolgok,de a rajzfüzetet a logopédiai foglalkozásokon használta a kislányom és igen nehéz lett volna pótolni a benne lévő feladatokat.
Pár percel a leszállás után vettem csak észre,hogy fent maradt a szatyor,így siettünk vissza. A sofőr az orrom előtt csukta be a buszajtót,hiába integettem neki,nem nyitotta ki.
A kislányom kétségbeesett és sírva fakadt,így aztán a karomban a gyerekkel rohantam a busz után-ami a városközponti megállóból kikanyarodva piros lámpáig jutott csak.(Megjegyzem ezt is mindig furcsállottam-ha látja hogy épp vált a lámpa minek indul el?Hogy rögtön meg is álljon????)
A buszt utolérve először integetéssel,majd az ajtón dörömbölve próbáltam felhívni magamra a buszsofőr figyelmét.Hiába kiabáltam-szerintem az utca végén is hallották-nem volt hajlandó kinyitni az ajtót.
A bérletpénztárban a hölgy rendkívül készségesen hívta fel a forgalomirányítót,a buszon maradt szatyor miatt.
Amikor a busz végre beérkezett,a sofőrnek megjegyeztem,hogy legalább az ajtót kinyithatta volna,hogy megtudja miért rohan egy nő karján egy kisgyerekkel utána néhány percel azután,hogy leszállt a járatról.Megjegyeztem hogy ezt a minimum udvariasságot elvártam volna tőle,valamint azt is hozzátettem,hogy nemhiába tartják az emberek "bunkónak" a buszsofőröket.
Ön mondhatja azt,hogy jelen esetben az én hibám-miért nem figyeltem jobban.Ez igaz,belátom figyelmetlen voltam.
Ennek ellenére úgy gondolom,a sofőr kinyithatta volna legalább az ajtót,hogy meg tudja,mit szeretnék-bár kétlem,hogy ne hallotta volna,elég hangosan kiabáltam,hogy fent maradt a szatyor.
Megkímélt volna egy kisgyereket a sírástól,attól hogy szégyenkezzen,mert emiatt az incidens miatt késve érkezett a foglalkozásra.
Számtalanszor voltam tanúja már,hogy a sofőr megállt a buszmegállón kívül és felvett,vagy letett utasokat,az is mindennapos eset,hogy telefonál vezetés közben.
Így nem értem,miért nem volt képes legalább ajtót nyitni....
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz küldött elektronikus levelében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
A 14-es autóbuszvonalon a Margaréta Otthontól a levelében megjelölt Ľ 7 óra idopontban induló autóbuszon az érintett gépkocsivezeto nem emlékezett az Ön által jelzett esetre. A Margaréta Otthontól kb. Ľ 8 órakor induló 14-es járatot végzo autóbusz vezetoje emlékezett az Ön panaszára.
Az autóbusz vezetoje azért nem nyitotta ki az ajtót a lámpás keresztezodésnél, mert a kiadott utasítás szerint utast megállóhelyen kívül nem vehet fel. A buszvezeto csak hivatalos személy ellenorzése esetén kötelezheto arra, hogy az ajtót megállóhelyen kívül kinyissa. A Széchenyi téren a szatyrot és annak tartalmát Önnek az autóbuszvezeto tájékoztatása alapján visszaérkezésekor hiánytalanul átadta.
Sajnáljuk, hogy kellemetlenség érte Önt, egyúttal kérjük tájékoztatásunk szíves figyelembe vételét!
Friday, October 30, 2009 1:20 PM
Érdeklődni szeretnék, hogy a 2-es busznak mikor lesz a Dobó krt-on megállója. Amikor megszüntették a színházi megállót, akkor arról volt szó, hogy egy új lesz kialakítva a Dobó krt-on.
Továbbá érdekelne, hogy miért nem teszik rendbe a Malom Központ melletti buszpályaudvart, borzasztóan elhanyagolt, a járatok indulását sem lehet este olvasni, mivel a világítás sem működik rendesen. A padok állapotáról nem is beszélve, mióta elkészült nem volt festve. Miért kell hagyni, hogy lepusztuljon, talán meg kívánják szüntetni?
Köszönöm válaszukat!
Tisztelt Kovács Éva!
Tisztelt Asszonyom!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül érkezett levelére az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Kecskemét város menetrend szerinti, helyi közlekedésének ellátását Társaságunk Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött szolgáltatási megállapodás keretein belül végzi. Ennek értelmében a helyi közlekedést érinto mindennemu módosítás (menetrend, útvonal, megállóhely) jóváhagyása az Önkormányzat hatásköre.
A Széchenyi téri megállóhely vonatkozásában Társaságunk hatásköre annak üzemeltetésére és karbantartására terjed ki, melynek a rendelkezésünkre álló forrásokhoz igazodva eleget teszünk.
Monday, November 09, 2009 7:48 PM
Tisztelt Cím!
Már másodjára tapasztaltam, hogy a 18-as helyi járaton a buszsofőr dohányzik. Megértem, hogy aki aktívan dohányzik, annak igen nehéz lehet hosszú órákat kibírni, anélkül, hogy rágyújthatna, de azt hiszem, ez az eljárás mégsem helyes. Talán, ha a vezetőfülke ajtaját rendesen leszigetelnék, akkor senkit sem zavarna a dohányfüst. De enélkül eléggé kellemetlen a szúrós dohányfüstöt szívni, míg beérünk a központba.
Remélem, találnak mindenki számára kedvező megoldást!
Tisztelettel:
Tóth Ferencné
Tisztelt Tóth Ferencné Úrhölgy!
Társaságunkhoz küldött elektronikus levelében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
A levelében jelzett esetet konkrét idopont vagy egyéb azonosító (pl. forgalmi rendszám) megléte nélkül érdemben sajnos nem tudjuk kivizsgálni. A buszvezetok természetesen nem dohányozhatnak az autóbuszbuszokon. Ezt folyamatosan ellenorizzük, de amennyiben ettol mégis eltérot tapasztal azt lehetoség szerint konkrét dátummal, és idoadattal kérjük jelezni a járatszám megadása mellett.
Köszönjük észrevételét, reméljük a jövoben megelégedéssel veszi igénybe szolgáltatásunkat.
Friday, November 27, 2009 4:02 PM
Örvendetes, hogy beszüntetik az 1-gyes megállóját az Alföld Áruháznál - így lehet rendesen bandukolni - a magam részérol a távolságot figyelmebe véve már nem élek a szolgáltatásukkal, már ha lehet ezt annak nevezni - jó hogy a városatyák is kevergetik, és vele azt útvonalat tekergetik...
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk.
Autóbuszaink vonalvezetését a városközponti gyalogos övezet kibovítése és az ennek kapcsán felmerülo baleseti kockázat csökkentése érdekében Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata alternatív megállóhely kijelölése nélkül módosította.
Társaságunk Kecskemét város menetrend szerinti, helyi közlekedésének ellátását Kecskemét MJ Város Önkormányzatával kötött szolgáltatási megállapodás keretein belül végzi.
Ennek értelmében a helyi közlekedést érinto mindennemu módosítás (menetrend, útvonal, megállóhely) megrendelése, illetve jóváhagyása az Önkormányzat hatásköre, ezért felvetését illetékesség okán feléjük továbbítjuk.
Tuesday, December 01, 2009 8:13 AM
Tisztelt Kunság Volán Zrt!
A 2009.11.30-án a 7:15 perckor Széchenyi térről induló HSX-425 rendszámú 2/A jelzésű autóbusz járaton történtek miatt kívánok panaszt tenni.
A Rávágy téri megállóban két ellenőr nő a munkájukat végezve egy utas menetjegyét kérte ellenőrzésre, aki vélhetően elfelejtette kezelni azt. Ezt követően a megállónál az autóbuszvezető bezárta az összes ajtót, se fel, se leszállni nem lehetett. Az ellenőrök rendőrt hívtak (feltételezhetően az igazoltatás végett) amit a buszon utazó összes mintegy 20-25 utasnak végig kellett várnia.
Én nem ismerem a Kunság Volán Zrt. belső eljárásrendjének azon pontjait, amelyek az ilyen esetekre vonatkoznak, de elfogadhatatlannak tartom, hogy egy szabálytalanul utazó miatt a buszon (kezelt jeggyel és érvényes bérlettel) utazó összes utas korlátozva legyen abban, hogy időben megérkezzen a kitűzött uticéljához. Függetlenül kortól, nemtől és az utazás céljától, elfogadhatatlan, hogy mindenkit 12-13 percig várakoztassanak olyan dolog miatt, amihez semmi köze! A megállóból 7:29-kor indult tovább a busz, anélkül, hogy ez idő alatt bárminemű tájékoztatást kaptunk volna az autóbusz vezetőjétől vagy az ellenőrzést végző személyektől. Arról már nem is beszélve, hogy elnézés kérésére sem került sor!
Kérem a vizsgálatukat arra vonatkozólag, hogy jogszerűen és szabályszerűen jártak-e el a Kunság Volán dolgozói és valóban az összes érvényes menetjeggyel és bérlettel utazó utast akadályozni lehet az utazásukban egyetlen szabálytalanul utazó ember miatt. Ha nincs kidolgozva, vagy nem egyértelmű az eljárásrend ilyen esetekre, akkor kérem ezek mielőbbi rendezését, egyértelműsítést, hogy a jövőben ne fordulhasson elő ilyem eset.
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott bejelentésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
A forgalomellenorzés mindenkori célja a társasági tulajdon védelme, a szabálytalanságok, visszaélések megelozése, feltárása, a menetrend szerinti forgalom zavartalanságának, biztonságának segítése és ezáltal a szolgáltatási színvonal emelése.
Az utazási feltételeket meg nem tartó utasokat az ellenorzést végzo munkatársak pótdíj megfizetésére és/vagy az utazásból való kizárásra kötelezhetik. Amennyiben az utas ezen intézkedést nem veszi tudomásul, illetve bizonyíthatóan valótlan adatokat ad meg az eljárás során, abban az esetben az ellenor utasítására az autóbusz visszatartható és az intézkedés lefolytatásához rendori segítség kérheto.
A szabálytalanul utazók kiszurésével a szolgáltatásainkat társaságunk díjszabása és utazási feltételeinek megfeleloen igénybe vevo utasaink érdekeit kívánjuk szem elott tartani.
Ezúton kérjük szíves elnézését az elszenvedett kényelmetlenségért.
Thursday, December 10, 2009 6:59 PM
Tisztelt Volán Zrt!
Gyermekem 2009 dec 5-én a 18.35ös Városföldön is megálló buszon vett havi diákbérletet. A probléma, hogy mint utóbb kiderült ez nem Kunság volános busz volt, hanem másik társasághoz tartozott. Igy a bérletet a következő járatokon nem fogadták el, nem engedték felszállni a buszra. Kérdésem lenne, hogy mi a teendő ilyenkor. Van-e lehetőség a bérlet cseréjére, esetleg igazolás adására?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt Sipos Zsuzsanna!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott e-mail megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Tekintettel arra, hogy a bérlet megvásárlására nem társaságunknál került sor, ezért kérjük szíveskedjen megadni a bérletet kiadó társaság nevét és megküldeni a bérlet másolatát, hogy kérdését az illetékes társ Volán társasághoz továbbíthassuk a válasz megadása céljából.
Tájékoztatjuk egyben, hogy a Városföld, Petofi S. u. 32. szám alatt található „100 Ft-os Üzlet”-ben lehetosége van helyben is megváltani a járatainkra érvényes bérletjegyeket.
Saturday, December 12, 2009 2:53 PM
Panasszal kívánok élni az Önök Társaságával szemben. A tegnapi nap fiam 18.45 perckor a 2/A járaton kívánt utazni, de a gépkocsivezeto leszállította azzal az indokkal, hogy bliccelni akar. Fiam úgy ahogy a szabályok diktálják, kezelte a jegyét. A járat HTF-161 forgalmi rendszámú jármu volt.
Azért mert a lyukasztó szerkezet nem megfeleloen muködik, nem az utast kell meggyanúsítani. Abban az esetben ha a fiamat mulasztáson érik és nem veszi meg jegyét, akkor még külön büntetésben is részesíteném, mivel nem erre van nevelve.Elég kellemetlen mikor két fiatakorú utazik és az egyiket leszállítják. Érdekes, az egyik miért nem akar jegyet venni, amikor a másik igen.
A gépkocsivezeto eljárását abszolút jogtalannak minosítem, mely nem vet jó fényt a szolgáltatás minoségére.
Kérem, vizsgálják felül a gépkocsivezetojük magatartását.
Várom megtisztelo válaszukat
Tisztelt Ivaskó Csaba Úr!
Társaságunkhoz küldött elektronikus levelében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
2009. december 11.-én a Széchenyi térrol 18.45 órakor közlekedo 2/A járaton történtekkel kapcsolatosan az érintett gépkocsivezetot jegyzokönyvileg meghallgattuk. Elmondta, hogy mivel az utas keze miatt a jegy lyukasztás közben takarásban volt, jegyellenorzést hajtott végre, mely során kiderült, hogy a jegy többször kezelt volt. Ekkor az utasnak jelezte, hogy ezzel nem utazhat, aki ekkor szó nélkül leszállt. A lyukasztógép rendeltetésszeruen muködött.
Kérjük tájékoztatásunk szíves figyelembevételét.
Monday, December 14, 2009 8:39 PM
Az a véleményem, hogy aki kitalálta a Dobó krt-i közlekedtetést,talán sosem utazik a helyi járatokon.Így megszűnik az átszállási lehetőség, a Színház megállóhelyről át lehet sétálni, jól meg lehet nézni a továbbutazásra kiszemelt busz hátsó fényeit.Így is gond volt az átszállás,de már nem, mert nincs értelme. Gyalog gyorsabban el lehet érni a város másik felét.Egyébként pl. az Alföld Áruházba maguk szerint az egyes busz Petőfi utcai, vagy a színházi megállójától van közelebb?! De írhattam volna a Művelődési Központot, vagy pl. a Fogyasztóvédelmi Hatóságot is.
Ebben a megyei jogú városban önök szerint közlekedés szervezés, vagy közlekedés szétverés folyik?
Tóth Ferenc
Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Kecskemét városi Szervezete
Tisztelt Tóth Ferenc Úr!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Autóbuszaink vonalvezetését a városközponti gyalogos övezet kibovítése és az ennek kapcsán felmerülo baleseti kockázat csökkentése érdekében Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata alternatív megállóhely kijelölése nélkül módosította.
Társaságunk Kecskemét város menetrend szerinti, helyi közlekedésének ellátását Kecskemét MJ Város Önkormányzatával kötött szolgáltatási megállapodás keretein belül végzi.
Ennek értelmében a helyi közlekedést érinto mindennemu módosítás (menetrend, útvonal, megállóhely) megrendelése, illetve jóváhagyása az Önkormányzat hatásköre, ezért hozzászólását illetékesség okán feléjük továbbítjuk.
Wednesday, December 16, 2009 5:19 PM
Miért nincsenek árak (jegyek, bérletek) a honlapon?
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott e-mail megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
A helyközi közlekedésben érvényes árakat érintoen a www.volan.hu internetes oldalon a Díjszabás menüpontban lévo Díjszabási táblázatokban találhat információkat, amely társaságunk honlapjáról, a Helyközi közlekedés menüpont Hivatalos Autóbusz Menetrendek linken keresztül is elérheto.
Kecskemét helyi közlekedését érintoen a www.kunsagvolan.hu oldalon a „Kecskeméti helyi járatok” menüpont alatt „Helyi járatok díjszabása és utazási feltételek” hivatkozáson belül találhatóak a menetjegy és bérletjegy árak.
Thursday, December 17, 2009 1:51 PM
Szeretnék venni 1 db.helyi járat menetrendet,de sehol nem kapok.
Tisztelettel: Kasztel Balázs
Tisztelt Kasztel Balázs Úr!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott e-mail megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
A nyomtatott formájú Kecskemét helyi autóbuszmenetrend-füzet pénztárainkon keresztül történo terjesztése jelenleg szünetel, ezért - észrevétele kapcsán - társaságunk honlapján (www.kunsagvolan.hu) közzé tettük a 2010. január 1-tol érvényes menetrend ingyenesen letöltheto változatát, amelyet a „Kecskeméti helyi járatok” menüponton belül találhat meg.
Monday, December 21, 2009 8:19 PM
Tisztelt Volán Zrt!
Minden nap a 4-es buszjáratukkal utazom. Megszeretném kérdezni miért nem érdemel meg az utazó közönség fűtést a buszokon. Ma reggel közel -15 fok volt reggel Kecskeméten és így sem volt fűtés. A buszon szinte kapaszkodni nem lehetett mert kesztyűben is fázott a kezem. A lábamról nem is beszélve. Azt már megszoktam, hogy évről évre télen nincs fűtés a buszokon, de legalább ilyen extrém hidegben lehettek volna tekintettel az utazó közönségre. Köszönettel.
Tisztelt Drenyovszki Richárd Úr!
Társaságunkhoz küldött elektronikus levelében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
A téli üzemnél az autóbusz utastér futése a helyi járatokon a sok ajtónyitás, suru megállók miatt nem mindig észreveheto. Sajnos vannak olyan jármuveink is, amelyekben a futés nem megoldott, illetve télen a muanyagülés eleve hideg. A jármu beszerzéseknél az alacsonypadlós, futéssel és klímával ellátott autóbuszok beszerzésére törekszünk.
A történteket sajnáljuk, reméljük a jövoben megelégedéssel veszi igénybe szolgáltatásunkat.
Tuesday, December 22, 2009 8:11 PM
Tisztelt Cím!
A honlapon megjelent 2010 január 1-től érvényes menetrend tartalmaz jónéhány hibát, ugyanis az abban szereplő adatok nem felelnek meg a valóságnak. Gyakran utazom a 4-es jelzésű autóbuszon, tapasztalatom szerint a Széchenyi tér - Repülőtér távon egyáltalán nem tartható a menetrendben szereplő 15 perces menetidő. Ez érvényes a csúcsidőszakon kívül és a csúcsidőszakra egyaránt.Példának hoznám fel ,az új menetrenben 13 órakor indul a Széchenyi térről a Repülőtérre az autóbusz, vissza irányban 13 óra 15 perckor, legalább is a menetrend ezt írja.Ez így biztosan nem fog megvalósulni. Tehát ilyen formában a menetrendfüzet komolytalan.
Tisztelettel: Lovas Ferenc
Tisztelt Lovas Ferenc Úr!
Társaságunk „Kunság Volán Fórum” rovatába érkezett e-mail megkeresésével kapcsolatban köszönjük jobbító szándékú jelzését.
Figyelemmel kísérjük a menetidok tarthatóságát, a forgalom alakulását és szükség esetén a lehetoségekhez mérten korrigáljuk azokat.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Monday, December 28, 2009 1:08 PM
Tisztelt Kunság Volán!
A menetrendváltozást jó lenne a helyi térképes menetrendben is feltünteni, így naprakész menetrend állna az utazóközönség részére. Nem érné váratlanul az utasokat az eltérő autóbusz-indulás.
Tisztelettel:Horváth Anita
Tisztelt Horváth Anita!
Társaságunk „Kunság Volán Fórum” rovatába érkezett e-mail megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a naprakész helyi autóbusz menetrend letöltheto formátumban megtalálható a www.kunsagvolan.hu honlap „Kecskemét helyi járatok” menüpontjának „Kecskemét helyi autóbusz menetrend letöltheto változata (Érvényes 2010. január 1-tol)” linkje alatt.
A térképes menetrend napra késszé tétele folyamatban van.
Kérjük megértését és tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Sunday, January 03, 2010 2:09 PM
A helyi közlekedés tarifái jelenleg nem érhetok el, helyette a menetrendi változások pdf fájlja nyílik meg, ami egy másik menüpontban is elérheto. Engem azonban - több utastársammal együtt - az új menetjegy és bérlet árak érdekelnének!!!.
Tisztelt Utasunk!
A Kunság Volán Fórumon keresztül társaságunkhoz eljuttatott észrevételét ezúton köszönjük.
Tájékoztatjuk, hogy Társaságunk honlapján a „Tájékoztató a 2010. január 1-tol érvényes tarifáról” linken belül a technikai probléma elhárítását követoen a megfelelo szöveges állomány olvasható.
Monday, January 04, 2010 5:14 PM
Tessék mondani, miért az érvénytelen helyi menetrend található még mindig a honlapon? Már benne vagyunk a januárban!
Üdv. Erdélyiné
Tisztelt Erdélyiné!
Társaságunk „Kunság Volán Fórum” rovatába érkezett e-mail megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a naprakész helyi autóbusz menetrend letölthető formátumban megtalálható a www.kunsagvolan.hu honlap „Kecskemét helyi járatok” menüpontjának „Kecskemét helyi autóbusz menetrend letölthető változata (Érvényes 2010. január 1-től)” linkje alatt.
A térképes menetrend napra késszé tétele folyamatban van.
Kérjük megértését és tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Monday, January 04, 2010 9:19 PM
Tisztelt Illetékes!
A 3-as járat ÚJ menetrendjét, ma, 2010. jan. 4-en (délután 16 óra után) sem az interneten (még most 21 ółrakor is azt találtam, hogy a 3-as munkanapon délután 15 percenként jár),
sem a Kada Elek iskolánál lévő megállóban nem lehetett megtudni.
Az új menetrend szerint a busz 16 óra után 16.05-kor, 16.20-kor és 16.40-kor jár?
Megjegyzem, a 4-es buszé rendben, ki volt téve a megállóban.
Vagy lehet, hogy nem is változott semmi, csak késett ma???????
Köszönettel
AE
Tisztelt Utasunk!
Társaságunk „Kunság Volán Fórum” rovatába érkezett e-mail megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a naprakész helyi autóbusz menetrend – így a 3-as vonal menetrendje is – letölthető formátumban megtalálható a www.kunsagvolan.hu honlap „Kecskemét helyi járatok” menüpontjának „Kecskemét helyi autóbusz menetrend letölthető változata (Érvényes 2010. január 1-től)” linkje alatt.
Az interneten a térképes menetrend napra késszé tétele, valamint a megállóhelyi indulójegyzékek kihelyezése folyamatban van.
Kérjük megértését és tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Tuesday, January 05, 2010 11:39 AM
Egyre rosszabb...
Ahhoz képest, hogy a tájékoztató szerint a 4-es vonalán tanszünetben szűnik csak meg a 4-es vonalán a 21 óra 45-ös járat, a menetrendben egyáltalán nem találom. Akinek este 10-ig kell dolgoznia a 4-es repülőtéri végállomásánál, az hogy menjen haza, ha nem a városközpontban lakik, hanem tovább kellene mennie pl: a 15-sel?
Egyébként meg mi köze van a korai és késő esti járatoknak az iskolák tanrendjéhez? Nem jár azokkal diák egy se..
Gondoltak valaha is Önök a dolgozókra, jár a volánosok közül egy valaki is busszal? A saját buszaikkal, amik koszosak, fűtetlenek, és próbáltak már a város egyik feléből eljutni a másikba átszálással? A saját soha be nem tartott menetidejükkel?
4-es vonalon: Iskolai előadási napokon 5.15-6.45 30 percenként,
6.45-7.45 15 percenként, valamint
13.00, 13.20, 14.00, 14.20, 14.40, 15.00, 15.20, 15.40, 16.00, 16.40, 17.00, 17.20 órakor indulnak járatpárok a Széchenyi térről.
Tanszünetben munkanapokon a 14.45, 21.45 órai járatpárok megszüntetésre kerülnek.
Tisztelt Utasunk!
Társaságunk „Kunság Volán Fórum” rovatába érkezett e-mail megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a 4-es vonalon a 21.45 órai járatpár valóban csak tanszünetben szűnt meg, iskolai előadási napokon közlekedik.
A menetrendben sajtóhibaként jelentkezett az adott járat kimaradása, azonban ezt már korrigáltuk és helyesen jelenik meg a www.kunsagvolan.hu weblapon is, valamint a megállóhelyi indulási jegyzékeken is.
Kérjük megértését és tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Wednesday, January 06, 2010 7:49 PM
Tisztelt Cím!
A 2-es busz járatán a hangos bemondó tévesen mondja be a Külső körúti megálló nevét, mivel a földhivatalba történt bejegyzés alapján már rég óta Mindszenti körútra lett átnevezve.
Kérem a körút nevét javítani szíveskedjenek.
Üdv:
Molnár Ilona
Tisztelt Molnár Ilona!
Társaságunk „Kunság Volán Fórum” rovatába érkezett e-mail megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy társaságunk 2005. január 1. óta Kecskemét Megyei Jogú Város tömegközlekedésének ellátását Közszolgáltatási Megállapodás keretében végzi, így bármilyen jellegű menetrenddel kapcsolatos változtatás (megállóhely átnevezés, létesítés, új járat, autóbuszvonal beállítás, idő adat módosítás) jóváhagyása a város Közgyűlésének hatásköre, ezért az Ön által írt levelet illetékességből továbbítottuk Kecskemét MJV Polgármesteri Hivatala részére.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Sunday, January 10, 2010 1:14 PM
Tisztelt Kunság Volán!
Kérdezem, nem-e lehetne a 12-es, vagy a 4-es vagy pedig a 18-as helyi járatok valamelyikét a Széchenyi térről indítani legalább munkanapokon 19:30-kor?
Tisztelt Utasunk!
Társaságunk „Kunság Volán Fórum” rovatába érkezett e-mail megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy társaságunk 2005. január 1. óta Kecskemét Megyei Jogú Város tömegközlekedésének ellátását Közszolgáltatási Megállapodás keretében végzi, így bármilyen jellegű menetrenddel kapcsolatos változtatás (új járat indítás, idő adat módosítás, megállóhely átnevezés, létesítés, stb.) jóváhagyása a város Közgyűlésének hatásköre, ezért az Ön által írt levelet illetékességből továbbítottuk Kecskemét MJV Polgármesteri Hivatala részére.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Monday, January 11, 2010 8:58 AM
Tisztelt Kunság Volán!
Hol van a 12-es busz nem találom a temetői
járatot, kérjük a kiegészitést.
Tisztelt Utasunk!
Társaságunk „Kunság Volán Fórum” rovatába érkezett e-mail megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy Kecskeméten a 12-es számú helyi autóbuszjáratok menetrendjében nem történt változás 2010. január 1-től. Az érvényes menetrend megtalálható a www.kunsagvolan.hu weblapon is, valamint a megállóhelyi indulási jegyzékeken is.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Wednesday, January 13, 2010 4:24 PM
Tisztelt Kunság Volán!
Szeretnék egy javaslatot tenni egy új busz bevezetésére Jakabszállás-Kiskunfélegyháza között,reggel 6:45kor indulna egy iskolai járatot, indokom hogy Sok Orgoványi is használná ezt a buszt köztük természetesen Jakabszállásiak is!Átszállással eltudnánk érni ezt a buszt Orgoványról éppen,ami engem is érintene mivel Orgoványról járok be.Már aláírást is gyűjtöttünk,de semmilyen visszajelzést nem kaptunk,ezenkívül írtam is önöknek ezzel a kéréssel de alacsony eszközkapacitásuk miatt elutasították,most azzal a gondolattal fordultam ismét magukhoz hogy hátha Jakabszállásról nem lenne annyira körülményes indítani egy új járatot.ezenkívül még nagyon megköszönnénk ha a Kiskunfélegyháza-Jakabszállás közt induló (1:40-kor Kiskunfélegyházáról) kijönne Orgoványra. Megértésüket,és mielőbbi válaszukat várom!
Tisztelt Utasunk!
A Volán Egyesüléstől társaságunkhoz továbbított és egyben társaságunk Kunság Volán Fórumára is megküldött menetrendi kérelmével kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatjuk.
A Jakabszállás – Kiskunfélegyháza viszonylatú, későbbi időpontú (6.45 órai indulású) járati közlekedés megvalósítása plusz eszközfelhasználást tenne szükségessé, ehhez a reggeli időszak kötöttségei miatt szabad autóbusz kapacitással nem rendelkezünk.
A Kiskunfélegyháza – Jakabszállás viszonylatú, 13.40 órakor induló járat Orgoványig történő meghosszabbításának indokoltságát, illetve lehetőségét vizsgálni fogjuk.
Tuesday, January 26, 2010 8:53 AM
Tisztelt Kunság Volán!
A helyi buszközlekedést 2010.jan. óta teljesen tönkretették, ahelyett, hogy arra törekednének, minél többen utazzanak autóbusszal, az ellenkezőjét érik el.
Számtalan járat megszüntetése, csatlakozási gondok. Az 1-es busz járatai nagyon ritkák főleg reggel, nincs összehangolva az 1, 11, 15 busz járata, mivel az Izsáki úton a megállókban egyszerre állnak meg, így ha lekésem utána rengeteget kell várni a következőre. A legnagyobb baj, hogy reggel a leghető legkisebb buszt küldik, nehogy felférjen mindenki (diákok, munkába igyekvők). Ma reggel is a 11-es buszon nem lehetett elférni, valamint a Hullám vendéglőnél a sofőr "annyira sietett", hogy átment a piroson, utána a megállóban megállt, nem indult el egy darabig, az utasok teljes felháborodására.
Azt sem lehet megérteni, miért a központon át lehet a Petőfivárosból a Széchenyivárost megközelíteni, miért nincs olyan járat, ami a hetényi úton menne oda (lehetne körjárat is).
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz a „Kunság Volán Fórum” rovatán keresztül eljuttatott e-mail megkeresésével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk.
Az érintett autóbuszvezeto jegyzokönyvi meghallgatása megtörtént. A kivizsgálás során megállapítást nyert, hogy az autóbusz megállóból való elindulását két szabálytalanul felszálló utas hátráltatta. Autóbuszvezetoink feladata az utasok biztonságos elszállításán túl Társaságunk Utazási Feltételeiben rögzítettek betartása és betartatása annak érdekében, hogy utasaink mindenkor megelégedéssel vehessék igénybe járatainkat.
Autóbuszvezetonket felszólítottuk, hogy munkáját mindenkor az eloírásoknak megfeleloen, az utasokkal szemben elvárható maximális udvariassággal végezze.
A menetrendet érinto felvetéseit érintoen tájékoztatjuk, hogy Társaságunk 2005. január 1. óta Kecskemét Megyei Jogú Város tömegközlekedésének ellátását Közszolgáltatási Megállapodás keretében végzi, így bármilyen jellegu menetrenddel kapcsolatos változtatás (új járat indítás, ido adat módosítás, megállóhely átnevezés, létesítés, stb.) jóváhagyása a város Közgyulésének hatásköre, ezért levelét illetékességbol továbbítjuk Kecskemét MJV Polgármesteri Hivatala részére.
Thursday, January 28, 2010 3:37 PM
Tisztelt Kunság Volán!
Most már kedz elegünk lenni a Tiszakécskéről induló 6 órási járatból. A múlt héten 15 perc késéssel, ma háromnegyed órát átfagya vártuk a buszt. Természetesen nem jött! Mi erre a magyarázat? Elegünk volt már ebből hogy vagy nem érjük el a helyi járatos buszokat mert ez törtéik ha leesik a hó vagy éppen - 10 C-ra lesüllyed a hőmérő! Milyen szolgáltatást kapunk a magas bérlet árért. Vagy netán talán elküldenek a munkahelyünkről ez végett! Több tiszakécskei nevében írom ezt a pár sort. Elszomorító hogy 34 km lassan 2 órába telik.
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott megkereséseit köszönettel vettük, az azokban foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
A január 28-án kelt levelében megjelölt, 5202/260 sz., Tiszakécskérol Kecskemétre 6.00 órakor induló járatunk aznapi késésével kapcsolatban a szükséges vizsgálatot lefolytattuk. A rendelkezésünkre álló adatok tanúsága szerint a járat menetrend szerint közlekedett, késés, kimaradás nem volt.
A vizsgálat pontosítása érdekében szíveskedjen megjelölni, hogy járatunkra mely megállóban szeretett volna felszállni. Egyben kérjük, hogy a február 10-én kelt levelében leírt, a futetlen autóbuszra vonatkozó észrevételét dátum és járatmegjelöléssel szíveskedjen kiegészíteni, hogy az autóbusz soron kívüli muszaki átvizsgálásáról intézkedhessünk.
Sunday, January 31, 2010 1:16 PM
Üdvözlöm!
A buszokon miért nincs fűtés? Helyi járatot csak-csak kibírja az ember, de amikor távolságin 3 órát csücsülök, sokkal jobban fázok, mintha a 3 órát a szabadban töltöttem volna. A kabátom, az út végére a busz ablakához fagy!Üdv: egy kecskeméti lakó
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott megkeresésére és az abban foglaltakat kiegészíto e-mailjére hivatkozva az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Kiegészíto levele nyomán az érintett autóbusz rendkívüli muszaki felülvizsgálatáról azonnal intézkedtünk. A felülvizsgálat során megállapítottuk, hogy az autóbusz futési rendszere eloírásszeruen muködött. Tapasztalatunk szerint azonban sajnos elofordulhat, hogy nagy hidegben az autóbusz konstrukciós kialakítása miatt utasaink hoérzete alacsonyabb, mint az autóbuszban ténylegesen mért hofok.
Autóbuszvezetonket felszólítottuk, hogy a megállóhelyi tartózkodáskor – foleg a téli hidegek idején - csak az utasok ki- és beszállítása ideje alatt tartsa nyitva az ajtókat.
Bízunk benne, hogy jövobeni utazásai során hasonló kellemetlenség nem fordul elo és megelégedéssel veszi igénybe járatainkat.
Sunday, January 31, 2010 4:16 PM
Kérem itt Úrihegyen lakom és nekem kellene és másoknak a 8 órási 19-es, ha lehetséges ne szüntessék meg!!!
Tisztelt Utasunk!
Társaságunk „Kunság Volán Fórum” rovatába érkezett e-mail megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy társaságunk 2005. január 1. óta Kecskemét Megyei Jogú Város tömegközlekedésének ellátását Közszolgáltatási Megállapodás keretében végzi, így bármilyen jellegu menetrenddel kapcsolatos változtatás (új járat indítás, ido adat módosítás, megállóhely átnevezés, létesítés, stb.) jóváhagyása a város Közgyulésének hatásköre, ezért az Ön által írt levelet illetékességbol továbbítottuk Kecskemét MJV Polgármesteri Hivatala részére.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!
Monday, February 01, 2010 7:28 PM
Tisztelt Kunság Volán Zrt.
Szívesen veszem igénybe szolgáltatásaikat mert több éve eddig csak pozitív tapasztalataim voltak. Sajnos most egy olyan probléma miatt vagyok kénytelen felvenni önökkel a kapcsolatot, mely személyemet és más utastársaimat is megbotránkoztat.Munkanapokon 14 óra 10 perckor Kunszentmiklósról Soltra induló járat.Sofőrje a következő kijelentést tette.2010.02.01-én. a Temaforgi megállóhelynél: "Legközelebb begyalogolsz szépen a vasútállomáshoz,itt nem állok meg.Amúgy is mindig késésben vagyok."Senkinek sem kényelmes szinte rohannia kiló-métereket a hóban,a következő megállóig.Meggyőződtem arról többször is hogy ez a megállóhely ebben az időpontban szerepel a menetrendben.Kérem tartassák be azt! Holnap is megpróbálok felszállni ott arra a járatra. Remélem semmilyen inzultus nem fog érni,és a megszokott társadalmi normák szerint zajlik majd minden.Köszönöm.
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Az érintett autóbuszvezeto jegyzokönyvi meghallgatása megtörtént. Felé jogos utaspanasz okozásáért a szükséges munkáltatói intézkedést megtettük. Egyben felhívtuk figyelmét a menetrendben meghirdetett megállókban történo megállási kötelezettségre és az utasorientált munkavégzésre.
Bízunk benne, hogy jövobeni utazásai során hasonló eset nem fordul elo és megelégedéssel veszi igénybe szolgáltatásainkat.
Monday, February 01, 2010 8:02 AM
Tisztelt Kunság Volán Zrt!
Ma is mint majdnem minden reggel az elvileg 7:00-kor induló 2 busszal szerettem volna utazni, ami a mai napon sem sikerült, mivel ismét sikerült késnie. Ez nem meglepő, mivel januárban a 17 munkanap alatt, amikor az Önök társaságával utaztam, csak 1 alkalommal ért be indulásra a busz ( a késés 3-10 percig terjed ). Ennek 1 oka van, amelyet nem értek: Miért nem a 6:30-as 2es járat marad, ahelyett, hogy a folytonosan késő 28as veszi át a vonalát? Ami még meglepőbb, hogy több járat is várakozik 7 órától, várva a 7:15ös indulást és csak ez a járat késik rendszeresen. Ahogyan másoknak, Nekem is be kell érnem munkakezdésre. Kérem orvosolják a problémát, hogy a jövőben ez ne fordulhasson elő. Köszönöm.
Tisztelt Utasunk!
Társaságunk „Kunság Volán Fórum” rovatába érkezett e-mail megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy eszközkötöttségek és a közúti, valamint idojárási viszonyok is közrejátszottak abban, hogy az elmúlt idoszakban a helyi hálózat teljes egészén alakultak ki késések.
A történtek ellenére gépkocsivezetoink folyamatosan törekednek a menetrend pontos betartására.
Thursday, February 04, 2010 1:20 PM
Tisztelt Kunság Volán!
Azt szeretném megkérdezni, hogy miért csak minden hó 5-ig érvényesek a bérletek amikor nagyon sokan csak 10-e körül kapnak fizetést. Miért nem lehet úgy csinálni mint Bp-en, hogy 30 napos bérletek vannak, és ha én 10-én veszem meg akkor az a köv.hó 10-ig érvényes. Szerintem az 5-e nagyon korai, érdemes lenne átgondolni.
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott e-mail megkeresésében foglaltakra tájékoztatjuk, hogy a 30 napos bérlettípus Kecskemét Megyei Jogú Város helyi közlekedésében való bevezetését nem tervezzük.
Sunday, February 14, 2010 1:57 PM
„Jó napot! Mióta a menetrend változások voltak egyre több szóló busz jön ki a 7:00 órás 3-asra név szerint HSX-425, HOP-157, HDA-013 stb. Aki a HSX-425 és a HDA-013 rendszámú buszt vezette o tudomásom szerint a BOP-308 IKARUS 280-as buszt vezeti (elnézését a cifrás mondatért) nem állt meg a MUKERT (és?) A MUKERTI SÉTÁNY elnevezésu megállóknál. Kérem megmondanák az okát, hogy miért van ez?
Üdvözlettel:
Miklós Endre
Tisztelt Miklós Endre Úr!
Társaságunkhoz küldött elektronikus levelében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
A 3-as járaton történteket pontos idopont megadása alapján tudjuk érdemben kivizsgálni. Ezért kértük Öntol az adatok pontosítását, de a 2010. március 03.-án megküldött elektronikus levelében sem tudott sajnos konkrét idopontot megadni. Kérjük, hogy hasonló eset észlelésekor a járat indulási adata mellett a napot is megadni szíveskedjen.
Az autóbuszvezetok csak akkor nem kötelesek megállni a megállóban, ha nincs leszálló utas, és meggyozodtek arról is, hogy nincs a megállóban felszálló utas sem. Azt megállapítani, hogy a panaszában jelzett esetekben az autóbusz miért nem állt meg a megállóban, csak a pontos ido adatok ismeretében lehet.
A történteket sajnáljuk, reméljük a jövoben megelégedéssel veszi igénybe szolgáltatásunkat.
Wednesday, February 24, 2010 7:02 PM
Tisztelt Kunság Volán!
Szeretném, ha elárulná nekem valaki, hogy mi köze van az iskolásokhoz a reggel 5:30-kor induló 2-es számú helyi járatos busznak??? Miért nem közlekedik tanszünetes munkanapon ez a járat??? A diákok ilyenkor még alszanak vagy otthon készülődnek! Sok, még dolgozó ember menne a munkahelyére, ha a tisztelt K.V. indítaná szünetben is ezt a járatot. Várom a válaszukat.
Köszönettel: egy dolgozó , 5670 FT-ért utazó elégedetlen utas
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz küldött e-mail megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a Széchenyi térrol 5.30 órakor induló, 2-es vonalon közlekedo autóbuszjárat korábbi években sem közlekedett tanszünetben munkanapokon és erre vonatkozólag a térség önkormányzati képviselojétol sem érkezett járat beállítási, illetve korlátozó jelzés kiterjesztési igény.
Egyidejuleg arról is tájékoztatjuk, hogy társaságunk 2005. január 1. óta Kecskemét Megyei Jogú Város tömegközlekedésének ellátását Közszolgáltatási Megállapodás keretében végzi, így bármilyen jellegu menetrenddel kapcsolatos változtatás (új járat indítás, ido adat, illetve járat módosítás, megállóhely átnevezés, létesítés, stb.) jóváhagyása a város Közgyulésének hatásköre, ezért az Ön által írt levelet illetékességbol továbbítottuk Kecskemét MJV Polgármesteri Hivatala részére.
Friday, March 05, 2010 9:59 AM
Tisztelt Volán!
Több hónappal ezelőtt elhatároztam, hogy írok Önöknek egy számomra mélységesen felháborító dolog miatt. Aztán erre most került csak sor, eddig vártam, hátha változik valami. Hétköznapokon reggel a 6.30-as járatukkal utazom mindig Budapestre. Nem tudom, tudják-e egyébként, hogy ezen a buszon minden nap egy iskolás csoport is utazik és néhányan közülük a busz kb. 2/3 részét lefoglaják maguknak. A kérdésem az lenne, hoy miért lehetséges ez? Az ő kedvezményes bérletük, miért ér többet, mint az,amit én veszek Önöktől több, mint 60.000.- Ft-ért ,és ők ülnek a buszon, én pedig rendszeresen állok? A sofőr soha nem szól nekik semmit. Aki dolgozni megy minden nap, nem mindig rendelkezik ülő hellyel, a diákok pedig mindig ott ücsörögnek. Azt is kérem, válaszolják meg, hogy ezt milyen szabály teszi lehetővé. Nekem mit kellene ahhoz tennem, hogy legyen állandó foglalt helyem?
Őszintén kérem, hogy ne a rosszindulatot érezzék ebből az észrevételből, de higgyék el ez több utastársamnak is megdöbbentő. Tudok olyanokról is már, akik inkább vonattal járnak, mert nem akarták ezt a cirkuszt minden reggel végig csinálni. Önöknek ez vakóban ér annyit, hogy elveszítenek kb. 6-8 bérletes utast?
Várom szíves válaszukat és előre is köszönöm!
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Az 1080/112 sz., iskolai előadási napokon közlekedő járatunkat bejelentett, felnőtt kísérővel utazó diákcsoport veszi igénybe napi rendszerességgel. Az utazás időtartama alatt a diákok elhelyezéséről és folyamatos felügyeletéről a kísérő köteles gondoskodni.
A jelzése kapcsán, a probléma rendezése érdekében lehetőségeinkhez mérten gondoskodunk a kapacitás növeléséről.
Monday, March 08, 2010 3:47 PM
Többször előfordult, hogy a gyermekem Kecskemétről jött volna haza, de a távolsági járatot Kalocsán nem várta meg a hozzánk jövő busz. Kecskemét - Kalocsa - Drágszél. Régebben úgy csinálták meg a menetrendet, hogy aki messziről jött, ne kelljen hosszú időt(ami a 30 percen túli idő)várnia. Gyermekem Kecskemétről a 12,30-as busszal indult, 14,35-re ért Kalocsára, ott épp elment a 14,30-as és várnia kellett a 15,30-as buszra! Ez az, amit nagyon fölháborítónak tartok. Kérném, hogy a távolsági autóbuszokhoz igazítsák a környékbeli autóbuszok indulási idejét! Azt sem értem, hogy kb. 30 éve 14,45-kor indult a busz, most meg kellett változtatni. Még az is kérdésem lenne, hogy ha az érkezés mondjuk 14,30, akkor a másik busz indulása ne legyen szintén 14,30, mert még le kell szállni az érkező buszról és oda kell érni a másik buszhoz!! De nemcsak Kecskeméti távolsági buszról van szó, hanem az összesről!!!Ezek figyelembe vételével kérem, hogy tájékoztassanak lehetőségeinkről.
Üdvözlettel: Csörgő Ilona
Tisztelt Csörgő Ilona!
A Kunság Volán Fórumhoz intézett menetrendi felvetésére az alábbiakról adunk az Ön részére tájékoztatást.
Társaságunk Kalocsa térségében 2009. szeptember 1-től három autóbuszvonalon, köztük a Kalocsa – Miske – Drágszél – Hajós – Császártöltés vonalon is ütemes közlekedést vezetett be, amely a közlekedést tekintve az indulási időpontok egységesítésével került megvalósításra, óra 30 és egész órai indulási időpontokkal. Az ütemes indulások megváltoztatását – az eddigi kedvező tapasztalatokat tekintve - nem tartjuk indokoltnak, a konkrétan felvetett csatlakozás biztosítása érdekében a 14.30 órakor induló császártöltési járat részére munkanapokon 2010. április 1-től várakozás kerül elrendelésre.
Wednesday, March 17, 2010 9:29 PM
Tisztelt Kunság Volán!
Szeretném figyelmükbe ajánlani, hogy sziveskedjenek a megváltozott menetredet a buszmegállókban kicserélni, ugyanis több helyen még mindig a régi idopontok vannak feltuntetve. (pl: Izsáki úti Kórház)
Köszönettel: egy hiába várakozó utas
Tisztelt Utasunk!
Társaságunk „Kunság Volán Fórum” rovatába érkezett e-mail megkeresését köszönjük és tájékoztatjuk, hogy az indulási jegyzéken szereplo érvényességi idot és a hibát kijavítottuk.
A kellemetlenségért ezúton is elnézését kérjük.
Saturday, March 27, 2010 8:42 AM
Tisztelt Kunság Volán!
Többször utaztam már a kecskemét-kalocsa járatokon amelyek az 52es úton mennek, Fülöpháza határút megállóig. Sajnos az autóbusznak egyszer sem sikerült odaérnie a 16-18 perces menetidőn belül. Rendszeresen késnek átlagosn 10-12 percet. Felmerül bennem, hogy ha itt ennyit késik akkor mennyit késik mire kalocsára ér??? Mondjuk 60-70 km/h sebességgel nehéz is tartani az ilyen feszes menetrendet. Ez a 16 perces idő 12.30kor még személyautóval is kétséges mindenhol betartva a sebességhatárokat. Nem értem miért nem gyorsabb ez a járat mint amelyik minden megállóban megáll. Rendszeresen közlekedek személyautóval az 52es úton és rendkívül balesetveszélyes meglátásom szerint az hogy a buszok 60nal sőt néha 50el cammognak és most nem a megállóból való kifordulásra gondolok. Szigethy
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz e-mailben érkezett bejelentésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
A rendelkezésünkre álló adatok tanúsága szerint 2010. március 26-át vizsgálva az 5227/545 sz. 12.30 órakor Kecskemét, aut. áll. – Kalocsa, aut. áll. viszonylatában közlekedő autóbuszjárat a menetrendben meghirdetett időpontban indult. Kecskemét, Katona J. Gimn. megállót pontosan érintette, de a beszállítás miatt 4 perc késéssel tudott csak továbbindulni. A továbbiakban forgalmi dugó is nehezítette a járat közlekedését, újabb késést előidézve. Lakatos tanya megállóhoz a járat 10 perc késsel érkezett, ezen megálló Fülöpháza határút után következik. A járat Kalocsára már pontosan érkezett.
További napokra vonatkozóan is megvizsgáltuk a járat közlekedését, megállapítottuk, hogy Kecskemétről minden esetben menetrend szerint indult el, a köztes megállókat is a menetrendben feltüntetett időpontban érintette és Kalocsa autóbusz állomásra is pontosan érkezett.
Autóbuszaink a közlekedési szabályokat betartva lakott területen kívül 70km/óra, lakott területen belül 50 km/óra megengedett maximális sebességhatár betartásával közlekednek.
Bízunk benne, hogy a jövőben utazása során kellemetlenség nem fordul elő és megelégedéssel veszi igénybe járatainkat.
Wednesday, April 21, 2010 8:58 PM
Tisztelt Kunság Volán Zrt!
Nagyon régóta fogalmazódik már bennem ez a panaszlevél és mivel változást e hosszú idő alatt nem tapasztaltam, elfogyott a türelmem! Lassan egy éve tűröm el azt, hogy a Kalocsáról reggel 5:30-kor induló Kecskemétre tartó járat minden egyes munkanap a kalocsai kórház megállóhoz 6-8-10 perces késésekkel érkezik, pedig az autóbusz állomástól ez mindössze 1,7km! A mai nap 5:41-kor szálltam fel a buszra, igaz nem a megszokott busz/sofőr érkezett, de ez énszerintem nem nagyon lehet kifogás a késésre. Akkor döntöttem úgy hogy panaszt teszek, amikor egy napon a megszokott járat helyett szintén másik busz/sofőr érkezett a kórházhoz mindössze 3 perces késéssel (ami persze elfogadható)! 6-8 utas is ült a fedélzetén, ráadásul az egy öregecske Ikarus volt, a megszokott járat pedig egy újabb Credo, tehát még arra sem lehet fogni hogy műszaki okok miatt késik, vagy mert sok a felszálló, még a forgalomra sem, mert egy kisvárosban azért nincs tolongás fél hatkor! Tehát ide lehet érni időben, ha a sofőr úgy akarja... Viszont a legfelháborítóbb az egészben, hogy a Kalocsa-Szakmár-Felsőerek útvonalon közlekedő járat, ami a kórházig ugyanazon a vonalon és megállókon halad át, de mindig 7-8 percel ér ide hamarabb, mint az én járatom!! Az a sofőr vajon hogy csinálja?? Dunapatajon van a munkahelyem, ahova 6:00-ra kellene beérnem, de szinte minden egyes nap elkések, csak azért mert a buszjáratom nem képes a menetrendjét betartani!! Továbbá havonta közel 12.000 Ft-ot költök a bérletemre és csak annyit kapok érte, hogy futhatok a munkahelyemig és várhatom hogy mikor lesz ebből elege a főnökeimnek... Ha időben a kórházhoz érne, ahol felszállok, akkor én is időben odaérnék a munkahelyemre! Korábbi érdemleges járat természetesen nincs... A kérésem csupán annyi volna, hogy az illetékes sofőrök (megjegyzem: van hogy az 5 munkanapon, 3 sofőr is váltja egymást, amit elég érdekesnek tartok, korábban ilyen nem volt...) elfogadhatóan tartsák be a menetrendet, és szerintem ez nem egy nagy elvárás. Ha másképp nem megy, esetleg az autóbusz állomásról indulhatna a busz 5:30 helyett 5:20-kor vagy 5:25-kor... Remélem történik érdemi változás az ügyben...
-Egy munkába járó utas-
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül e-mailben eljuttatott megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Az érintett autóbuszjárat elmúlt időszaki közlekedéseit megvizsgáltuk. A menetrendnek megfelelő, pontos járatindulás érdekében fordai átszervezést hajtottunk végre.
Bízunk benne, hogy jövőbeni utazásai során hasonló eset nem fordul elő és megelégedéssel veszi igénybe járatainkat.
Munkánkat segítő észrevételét ezúton köszönjük.
Thursday, May 06, 2010 3:59 PM
Vonattal közlekedő és kecskemétre hétvégén az esti órákban érkező utastársaim nevében is rossz tapasztalatom van a Noszlopi parkból a Széchenyi városba való hazautazással kapcsolatban. Felháborítónak tartom, hogy a 22 sz. autóbusz hétvégén 17,20-kor befejezi járatát. Főleg a nyári időszakban 17,20-kor vége a napnak? A 21-es járat ebben az időszakban csak óránként közlekedik, tehát kb. 1 órába kerül a 10 perc helyett a hazaérés. /1-es, 20-as, 14-es átszállásokkal/ Kérjük a változtatáson szíveskedjenek elgondolkodni. Nagy igény lenne a 22, ill 21-es járatokra 17 óra után is.
Tisztelettel: bérletes utasaik
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz érkezett e-mail megkeresésével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk.
Társaságunk 2005. január 1. óta Kecskemét Megyei Jogú Város tömegközlekedésének ellátását Közszolgáltatási Megállapodás keretében végzi, így bármilyen jellegű menetrenddel kapcsolatos változtatás (új járat indítás, idő adat módosítás, megállóhely átnevezés, létesítés, stb.) jóváhagyása a város Közgyűlésének hatásköre, ezért az Ön által írt levelet illetékességből továbbítottuk Kecskemét MJV Polgármesteri Hivatala részére.
Monday, May 24, 2010 8:50 PM
Tisztelt Volán!
Az lenne a kérdésem, hogy a 21-es járatnak van -e megállója a budai kapu megállónál? Május 7-én a 18 órai járattal volna hazautazni, és én kiálltam a buszmegállóba és vártam a buszt ami meg is érkezett de valami oknál fogva nem állt meg. Szeretném tudni, hogy mi volt az oka? vagy a sofőr eldöntheti, hogy hol áll meg vagy csak tovább halad?
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz küldött elektronikus levelében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
A 2010. május 07-i, pénteki napon a 18 órás 21-es járattal kapcsolatban az érintett autóbuszvezetőt jegyzőkönyvileg meghallgattuk. Meghallgatást követően figyelmét felhívtuk a körültekintőbb és figyelmesebb munkavégzésre a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Nagyon sajnáljuk, hogy kellemetlenség érte utazása során, bízunk benne, hogy a jövőben megelégedettséggel veszi igénybe szolgáltatásunkat
Wednesday, May 26, 2010 4:29 PM
Tisztelt Szolgáltató!
Naponta járunk munkába Bp-re, kb. 3 busznyian reggel az 5.40/6.15/6.30 járatokkal.
Nem gondoltak még arra, hogy megkérdezzék a szolgáltatást igénybevevőt arról, mikor jönnének haza?
16.45/17.30 a most elérhető Volánbuszos "gyors"járat, több mint 2/3-ad részben kecskeméti utasokkal . Ha ülni akarunk, helyjegy is kell, de azt a Kunság bérletére nem adnak. Erről tudnak?
A Kunság kocsijai eközben lassúban 16.45/17.15 indulással (80 km/2 óra menetidő)jönnek haza és szinte csak Pest megyei utasokat hoznak.
Szerencsésebbnek találnánk a 16.45-ös lassú helyett egy 17.00 indulási idejű gyorsjáratot, annál is inkább, mert Dabasig (ameddig a legtöbben utaznak) kb. 10 percenként indul valamilyen másik járat is.
Üdvözlettel a többiek nevében is: Butora Károly
Tisztelt Butora Károly Úr!
A Kunság Volán Fórumhoz intézett menetrendi felvetésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a társaságunk által üzemeltetett Budapestről Kecskemétre 16.45, illetve 17.45 órakor induló járatok gyorsítását magunk részéről is indokoltnak tartjuk.
A módosítási tervezetek egyeztetését az érintett társüzemeltetőkkel a közeljövőben kívánjuk lefolytatni. Az eredmények függvényében a megvalósítás az ősz folyamán várható.
Saturday, June 05, 2010 6:11 PM
Szeretném megkérdezni ki a felelos a 2000. június 5-én a helyi közlekedési útvonalon történt változás utasok tájékoztatásának elmulasztásáért? Ezen a napon 15.10-kor érkeztem a vasútállomásra hosszú utazás után átmentem a túloldalra az 1-es buszt várva de mikor még 15.45-kor sem jött a 15.30-as megnéztem a menetrendet semmi változás felhívtam a helyi volán irodát 5 perc csörgetés után közölték más az útirány rendezvény miatt. Átmentem a buszmegállóba, de az 1-es végállomásánál szintén semmi jel a változásról. Kérdezném ha a 16-órás járatra volt 2 emberük hogy a buszon lévo 5 utast ellenorként leellenorizze miért nincs emberük hogy a megállókba vigyenek tájékoztatást az utasoknak a változásról? Nem a volán van az utasokért hanem fordítva? Nem lehet mindenkinek kocsija és pénze taxira. Kérem keressék meg a felelost és kapja meg méltó büntetését.
Köszönettel.
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz e-mailben eljuttatott megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
2010. június 5-én, a K&H Olimpiai Futónap keretein belül a Kiskörúton rendezett futóverseny miatt 15.20 és 16.30 óra között az érintett területen közlekedő járataink útvonalának megváltoztatására kényszerültünk. Az útvonalmódosítások mind a Széchenyi térről, mind pedig a Noszlopy Gáspár parki autóbusz-végállomásról induló járatokat érintette, ezért az ideiglenes és rövid ideig tartó változásokról a helyileg szokásos módon, azaz internet, sajtó, rádió és az autóbusz állomások területén kihelyezett szórólapok útján tájékoztattuk Utasainkat.
A történtekért ezúton kérjük szíves elnézését és bízunk benne, hogy jövőbeni utazásai során megelégedéssel veszi igénybe járatainkat.
Tuesday, June 15, 2010 3:32 PM
Tisztelt Kunság Volán!
Már 20 éve utazom az Önök járataival. Több autóbuszvezetőjüket régről ismerem, hisz több száz kilométert utaztunk együtt.
A mai napon történtek azonban sajnos mélyen felháborítottak.
A Kiskunhalasról Szegedre 9.05-kor induló járatukkal (rendszám: JGD-390) szerettem volna egy halaszthatatlanul fontos levelet eljuttatni Szegedre.
Fel sem merült akkor bennem, hogy ez nem lehetséges, hiszen már évek alatt tapasztaltam, van aki akár csomagot, akár kisgyermeket kényszerül ilyen módon buszra tenni. Hogy az akkor vezető sofőrjük nem vállalta a levél továbbítását, még el tudom fogadni és megértem. Nem élünk biztonságos világban, van gyorsposta...
Az eljárás módjával van kifogásom elsősorban. Terhesként 3 éves kisfiammal léptem fel a buszra utolsóként, hogy ne zavarjam a forgalmat. Jó napot kívánok! köszönésemre a buszsofőr válasza, csupán annyi volt, hogy a kisfiam kezében levő pogácsát azonnal tegyük el, mert összemorzsázzuk a buszt. Megnyugtattam, hogy nem fogunk Önnel utazni. Miután kérésemet többször is elutasította, úgy kényszerültünk leszállni a buszról, mintha rongálók lettünk volna.
(Egyébként a fontos levél már 11 órakor célba ért, nem az adott járattal, de sikerült megoldanom.)
Elnézést, hogy levelemmel zavartam Önöket!
Csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy aki emberekkel foglalkozik nap mint nap, emberi módon kell hogy kommunikáljon velük.
Tisztelettel: Bánné Csontos Ágnes.
Tisztelt Bánné Csontos Ágnes!
Társaságunkhoz e-mailben eljuttatott bejelentésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Kísérővel nem kísért küldemények fuvarozását kizárólag a fuvarozási feltételek keretszerződésbe foglalását követően tudja Társaságunk vállalni. Az érintett autóbuszvezetőnk az előírásoknak megfelelően járt el, amikor megtagadta Öntől a küldemény átvételét, mivel eseti jelleggel fuvaroztatni kívánt küldemények fuvarozására autóbuszvezetőinknek nincs felhatalmazásuk.
Autóbuszvezetőnk figyelmét felhívtuk, hogy a munkája során felmerülő tájékoztatási kötelezettségének mindenkor udvariasan és előzékenyen tegyen eleget.
Sunday, June 27, 2010 1:37 PM
Tisztelt Cím!
Az lenne a kérdésem, hogy a 2010. június 26-i (szombati) 1-es busz vezetője a 7:55-kor a Homokbánya kollégiumtól indulva milyen megfontolásból kanyarodott ki az Auchan felé, kihagyva a Téglás utcai megállót, ezáltal otthagyva a várakozó utasokat? Ha a buszsofőr sem tudja, hogy merre kell mennie, akkor mi utasok ezt hogy találjuk ki? Az 1-es ill 1/A busz menetrendjében (bár már épelméjű ember nem tudja követni) világosan le lett írva, hogy a 7:55-ös járat a Téglás utcán is megáll.
A másik kérdésem pedig az lenne, hogy azokra az utasokra gondolva, akik esetleg szombaton is munkába indulnának, és a munkaidejük 8 órakor kezdődik, nem lehetne beállítani egy 7:25-ös járatot (6:55-ös indulással a Lestár térről, 7:25-ös indulással Homokbányáról) amivel kényelmesen be lehet érni a városba? (szintén az 1-es járatról beszélek) Most két lehetőséget kínál a társaságuk: vagy a 6:55-ös busszal már 7:10 körül beér az ember a városközpontba, vagy a 7:55-ös járattal nem ér be 8 órára.
Köszönettel:
K.A.
Tisztelt K. A.!
Társaságunkhoz küldött elektronikus levelében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Az 1/A vonalon 2010.06.26.–án szombaton 7.55 órakor járatot teljesítő gépkocsivezetőt jegyzőkönyvileg meghallgattuk. Az autóbuszvezetővel szemben a történtek miatt a szükséges intézkedést megtettük.
Nagyon sajnáljuk, hogy kellemetlenség érte utazása során, bízunk benne, hogy a jövőben megelégedettséggel veszi igénybe szolgáltatásunkat.
A járat indulások bővítésére vonatkozó kérését a döntés illetékessége miatt továbbítjuk Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata részére.
Monday, July 12, 2010 8:31 PM
Ma reggel 8 óra 30 perckor indult a buszunk, Kecskemétről Tőserdőbe utaztunk. Ahogy a buszon ültem, elgondolkodtam, hogy aki ebben az eszméletlen melegben így vezet, az bizony nem semmi teljesítményt nyújt.
És az is eszembe jutott, hogy amikor felrendeltek bennünket az árvízhez, akkor is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a buszvezetőnk. Mi így, vagy úgy pihenhettünk, ő pedig végigvezette a távot, nem problémázott, hogy ide-oda küldözgettek bennünket.
És ezt a hétköznapokon is tapasztalom, hogy ezek az EMBEREKnem szitkozódnak, nem problémáznak, pedig amilyen a közlekedésben résztvevők morálja a mai napokban, másból sem telne az idejük.
A foglalkozásomból eredően nagyon sok megkérdőjelezhető elmeállapotú vezetővel találkozom. Az Önök alkalmazottjairól viszont csak azt tudom mondani, hogy egy igazán válogatott csapat, nem is csoda, hogy jó a kapcsolatunk.
Hát lényegében szeretném megköszönni, amit naponta nyújtanak és továbbra is ilyen embereket kívánok minden kormány mögé.
Tisztelettel: Hajdú András
Tisztelt Hajdú András Úr!
Szolgáltatási színvonalunk növeléséhez elengedhetetlen a szolgáltatásunk minőségével kapcsolatos utasvisszajelzés, ezért köszönettel vettük elégedettségét tükröző sorait.
Bízunk benne, hogy a továbbiakban is megelégedéssel veszi igénybe járatainkat.
Tisztelt Kunság Volán!
Wednesday, July 14, 2010 8:13 PM
2010. július 14-én a 12 óra 40 perckor induló 20-as járaton történt egy érdekes eset. Egy idos hölgy, aki nehezen tudott járni, feltehetoen felszálláskor rögtön az elso ülohelyre le is ült, közel az elso ajtóhoz. Mikor leszállni szeretett volna, a legközelebbi ajtón szeretett volna leszállni, értheto módon nem kockáztatta testi épségét, hogy mozgó jármuvön elbiceg a második ajtóhoz, ahol leszállni kell, hanem a legelso ajtón gondolta leszáll. A kedves sofor nem nyitotta ki, akik pedig felszálltak volna tétlenül nézték, hogyan szálljanak fel. Végül a második ajtón az utasok felszálltak, de az idoshölgy leszállását a sofor végigvárta míg nagy nehezen eljut a második ajtóhoz. Kérdem én, hogy ekkora hoségben - plusz a buszon még melegebb van - ennyi engedményt nem lehetne tenni hogy leengedi szállni az elso ajtón? Értem én hogy nem ott kell, de szerintem ez akkor is az idossel szemben kiszúrás, foleg amikor hoségriadó van és mindenki szenved a melegtol.Nem így kellene bosszút állni, és kitolni a másikkal.
De ha a szabályt hozza fel a le- és felszállással kapcsolatban, akkor nekünk miért nem szólt, hogy a második ajtón szálltunk fel??? Talán azért mert többen voltunk, akkor nem lép fel, csak az egyedül utazó idos hölggyel szemben? Egyébként vannak rendes soforök is, akik segítokészek, tisztelet nekik. De akirol itt szó esett, nem abba a kategóriába tartozik és ezt a buszon is megerosítették. Aki nem bírja az embereket, akkor ne végezzen olyan munkát! Tisztelettel: Széchényi
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott e-mail bejelentésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
A levelében jelzett esettel kapcsolatban meghallgattuk az érintett járat autóbuszvezetojét. A vizsgálat kiderítette, hogy az autóbuszvezeto mulasztott a munkavégzése során, nem a kello figyelemmel és magatartással járt el. Vele szemben a szükséges intézkedést meghoztuk. Sajnáljuk a történteket, egyúttal köszönjük bejelentését a szolgáltatásunk javítása érdekében.
Wednesday, August 04, 2010 6:42 PM
Tisztelt Cím!
Panasszal szeretnék élni, a 2010.08.04-én Kecskeméten 7.35-kor induló 2/d helyi járat buszvezetője ellen.
Fogyatékkal élő gyermekemnél a Magyar Államkincstár által kiadott ideiglenes hatósági igazolvány volt, amelyet a buszvezető nem akart elfogadni.
A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint a plasztikkártyákat Budapesten készítik, és még nem érkeztek meg az újabb kártyák, addig is augusztus 14.-ig érvényes ideiglenes igazolást adtak ki, és erről tájékoztatták a Volánt is.
Kérem, a buszvezetőket, hogy a fogyatékkal élőktől fogadják el az ideiglenes igazolásokat, mivel ők nem tudják magukat megvédeni, és nem tehetnek róla, hogy a Magyar Államkincstár késik az igazolványok kiadásával.
Várom megnyugtató válaszukat.
Üdv: Molnár Ilona
Tisztelt Molnár Ilona Úr!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott e-mail bejelentésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Munkatársaink és utasaink jelzése nyomán felvettük a kapcsolatot a Magyar Államkincstárral az általuk bevezetett új, plasztik hatósági igazolványok jogosultak felé történo elhúzódó kiadása kapcsán. Tájékoztatásuk szerint – az elégtelen ellátásból adódó helyzet megoldására – ideiglenes Hatósági Bizonyítványt vezettek be. Az új, muanyag kártya és az ideiglenes hatósági bizonyítványok mellett még a régi, papíralapú igazolásokat is kötelesek vagyunk elfogadni a kedvezmény igénybevételéhez. A kedvezmény igénybevételéhez természetesen a személyazonosság igazolása is szükséges.
Autóbuszvezetoink felé a kapott információt haladéktalanul továbbítottuk. A kellemetlenségért ezúton kérjük Ön és gyermeke szíves elnézését.
Thursday, August 05, 2010 11:01 AM
Tisztelt Kecskémi VOLÁN Zrt!
A helyi járatok térképe nagyon szép, csak kevésbé használható. Az egyes megállókat érintő járatok számozása nagyon hiányos. A régi térképen a megállóra klikkelve megtudtuk a megálló nevét, az érintő járatok számát.
Tisztelettel: Lengyel Géza
U.i.: Nem lehetne egy olyan programot alkalmazni, ami a magyar betűkészletet tudja használni a levelezésnél?
Tisztelt Lengyel Géza Úr!
Társaságunk Kunság Volán Fórum rovatába érkezett e-mail megkeresésével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk.
A honlapon lévo „nagy” Kecskemét térkép, ami közvetlenül a „Kecskemét helyi járatok” link alatt található, egy áttekinto térkép. Azon korábban sem lehetett a megállókra „klikkelni”.
A térképen úgy lehet kikeresni, hogy egy adott megállóban milyen számú autóbusz járatok állnak meg, hogy valamelyik – a megállót érinto – vonalra „klikkelve” megjelenik a vonal menetrendje és annak térképe. Ezen a térképen van lehetoség a megállóra „kattintva” az ahhoz tartozó vonalszámok lekérdezésének lehetoségére.
Az utóiratban szereplo, betukészletre vonatkozó megjegyzésével kapcsolatban jelezzük, hogy cégünknél a program helyesen muködik és a fórumra érkezo levelek is általában helyesen jelennek meg. Az informatikai munkatársunk szerint helytelen megjelenés valószínuleg régebbi típusú böngészo program, vagy valamilyen – az Ön gépén lévo – beállítás, esetleg szövegszerkesztobol bemásolt szöveg esetén fordulhat elo.
Tisztelt Kunság Volán ZRT.
August 29, 2010
Hetényi lakos vagyok, és többed magammal kérem, hogy a 15-ös számú busz indulását, 4:45-ről 4:35-re állítsák vissza, mert nem érünk be Kecskemétre a munkahelyünkre időben. Igérték, hogy visszaállítják, de ez még, nem történt meg. Segítségünket előre is köszönöm.
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz küldött e-mail megkeresésében foglaltakra tájékoztatjuk, hogy Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesterének 2010. szeptember 1-i döntése alapján – amely másik vonalakat érinto változásokat is tartalmaz – a Hetényegyházáról jelenleg 4.45 órakor induló 15-ös számú helyi autóbuszjárat 2010. szeptember 16-tól (csütörtöktol) 10 perccel korábban, 4.35 órakor fog indulni a végállomásról Kecskemétre.
Wednesday, September 01, 2010 11:26 AM
Tisztelt Kunság Volán!
Felháborodásomat szeretném kifejezni a Kalocsa-Szeged útvonalon közlekedő járatok megszüntetése miatt. Az internetes keresőben vettem észre, hogy mindkét délutáni közvetlen járatot megszüntették, ezalatt a naponta közlekedő 14:20-kor és 16:10-kor induló járatokat értem. Ezenkívül a Szeged-Kalocsa útvonalon közlekedő 6:20-as 11:10-es és 15:40-es járatot sem jelzi már a keresőprogram. Remélem, hogy ez valami tévedés csupán, mert ha ez valóban így lesz a továbbiakban,az nagy nehézséget jelent majd a Kalocsán lakó, de Szegeden tanuló egyetemistáknak, köztük nekem is! Ugyanis hétköznaponként a megszűnt közvetlen járatok helyett átszállással tudunk csak a két város között közlekedni, ami nemcsak időbeli, de jelentős anyagi veszteséggel is jár.
Várom mihamarabbi válaszukat!
Köszönettel:
Szabó Csilla
Tisztelt Szabó Csilla!
Társaságunkhoz intézett e-mail megkeresésére tájékoztatom, hogy a Szeged – Kalocsa viszonylatú autóbuszjáratok menetrendje változatlan, abban szeptembertol nem eszközöltünk módosításokat.
Az internetes kereso rendszer hibája miatt nem jelennek meg a meglévo járatok. A problémát jeleztük az érintettek felé, reméljük, rövidesen helyre áll a teljes információs rendszer.
Az esetleges kellemetlenségért szíves elnézését kérjük!
Monday, September 06, 2010 8:13 AM
Tisztelt cím!
A minap havi bérletet szerettem volna vásárolni az iskolás gyermekeinek. A buszsofőr, igen "kedvesen" felvilágosított, hogy csak az igazoló szelvény ellenében adhatja ki a bérletet, mert különben nem tudja, hogy kinek is adja. Kérdésem, hogy nem csak utazáskor kell a bérletet a diákigazolvánnyal és az igazoló szelvénnyel együtt felmutatni? Mivel nem volt nálam a kért papír, nem is kaptam bérletet.
A másik dolog, amit nem szívesen minősítek, az a sofőrök viselkedése, a buszon iskolába járó gyerekekkel. Nem ritka, ha kiabálnak, csak azért mert nem hallják a köszönést. Ha egy felnőtt ember egy 8 Éves gyerekkel üvölt, ahogy a száján kifér, az nem a gyerekről állít ki szegénységi bizonyítványt.
Ez a kiskőrös-erdőtelek járat.
Tisztelt Utasunk!
A Kunság Volán Fórumon Társaságunkhoz eljuttatott e-mail megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Társaságunk a „Volán menetrend szerinti személyszállítás utazási feltételei és díjszabása” alapján végzi szolgáltatását. Az Utazási feltételekben rögzítettek alapján, a kedvezmények csak az igénybevételre jogosító érvényes igazolvány, igazolás alapján igényelhetok.
Autóbuszvezetoink a diákigazolványok tanév eleji rendezettsége kapcsán a bérleteket a szükséges igazoló iratok bemutatása mellett adják át utasainknak annak érdekében, hogy bérletes utasaink utazása az ellenorzések kapcsán eloforduló panasz- és többletköltségmentesen valósulhasson meg.
Mivel a levelében leírtak alapján az érintett autóbuszvezeto nem azonosítható be egyértelmuen, ezért felelosségre vonást nem alkalmaztunk.
Monday, September 13, 2010 11:39 AM
Tisztelt Szolgáltató!
Mélységesen felháborít, hogy 2010. szeptember 13-án, hétfőn a 8,48-kor Zsombón áthaladó Kunság Volán autóbusza, nem állt meg a központi megállóban, még csak nem is lassított. A megállóban kb. 20-25 fő várakozott, többségében diákok, akiknek komoly gondot okozott a Szegedre való bejutás. A többség bérletes utas, kifizeti egész hónapra a bérletet és a busz nem áll meg. Kérem sűrgős kivizsgálását panaszomnak, mert elkezdődött az iskola és minden héten hétfővel kezdődik a hét. Küldjenek nagyobb buszt, vagy kettő buszt ha olyan sokan vannak rajta.
Várom válaszukat.
Tisztelettel Geráné Zsombóról
Tisztelt Geráné!
A Kunság Volán Fórumon Társaságunkhoz eljuttatott e-mail megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Számunkra fontos, hogy utasaink megelégedéssel vegyék igénybe járatainkat, ezért sajnálattal értesültünk a történtekrol.
Az érintett autóbuszvezetot jegyzokönyvileg meghallgattuk. Figyelmét írásban hívtuk fel az Autóbuszvezetoi Kézikönyv II. fejezetében foglaltak mindenkori betartására, miszerint a menetrendben megjelölt megállóhelyeket minden esetben érinteni kell, az ott felszállni szándékozó utasokat eloírás szerint ki kell szolgálni és amennyiben több utas felvételére nincs lehetoség, úgy tájékoztatni köteles a várakozókat a következo járat várható érkezését illetoen.
A hasonló esetek elkerülése érdekében hétfoi napokon – lehetoségeink függvényében - gondoskodással leszünk nagyobb férohelykapacitású autóbusz indításáról.
Friday, September 17, 2010 8:21 AM
Tisztelt Cím!
Egy kellemetlenségre szeretném, ha megoldást találnának. A ma reggeli 7:10-es 18-as járat - a sofőrön kívülálló okok miatt - forgalmi dugóba került. Ez azzal járt, hogy kb. 10 percig a Technika Házánál lévő kereszteződésben várakoztunk a jelzőlámpán való áthaladás reményében. Mindeközben a sofőr dohányzásba kezdett, megjegyzem, egy olyan buszon, ahol a vezetőfülke részben nyitott az utastér irányába. A sofőr szükségletét megértem, de talán kijárna annyi tisztelet az utasoknak, ha már fizetnek az Önök szolgáltatásáért, hogy nem füstölnek az utasok orra alá. Talán a múlt héten volt, mikor egyik reggel ugyanezen úr vezette a 7:10-es járatot, s akkor is pont ugyanígy tett. Gondoltam, talán egyszeri eset, s nem jeleztem kifogásomat. De a ma reggel után felhároborítónak találom, hogy egy ilyen zártnak mondható térben károsítják nem csak az enyém, hanem valamennyiőnk egészségét. Meglehetősen kellemetlen volt így a dugóban való várakozás.
A fórum hozzászólásokból kiderülhet, hogy ez nem egyedi probléma, s annak ismételt észlelése, jelzése igazolja, hogy a szóbeli, vagy írásbali figyelmeztetés nem jelent megoldást, hiszen nincs visszatartó ereje a sofőrökre nézve. Még egyszer ismétlem, megértem a sofőr szükségletét, de nem hiszem, hogy egy ekkora vállalat, és annak dolgozója ezt megengedhetné magának egy fizetett szolgáltatásért cserébe. Sajnos, a buszon utazó emberek ki vanank szolgáltatva, hiszen más szolgáltató hiányában nem tudják azt mondani, nem utazom többé az Önök buszain. Ezért kérem, hogy erre a visszatérő problémára találjanak ereményes megoldást.
Köszönettel: Kollár Andrea
Tisztelt Kollár Andrea!
Társaságunkhoz küldött elektronikus levelében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
A 18-as járaton történtekkel kapcsolatosan az érintett gépkocsivezetot jegyzokönyvileg meghallgattuk. Vele szemben a szükséges munkáltatói intézkedést megtettük.
A történteket sajnáljuk, reméljük a jövoben megelégedéssel veszi igénybe szolgáltatásunkat.
Friday, September 17, 2010 8:21 AM
Tisztelt Volán!!
Az a kérdésem, hogy mi módon lehetséges, hogy a Ballószögből induló 884-es délutáni járat 10 perccel később induljon, (azaz 16*22 helyett 16*32-kor). Én és munkatársaim a Kadafalvi Heliport Ipari park, Freudenberg üzemében dolgozunk 8 - 16*30 - ig, és fenti járatot pont lekéssük minden nap. A Kadafalvi iskola megállóhelyen szállunk fel.
Kérem, tájékoztassanak, hogy mennyi aláírás illetve milyen feltételek szükségesek a fenti változtatáshoz.
Üdvözlettel: Nagy Sándor
Tisztelt Nagy Sándor Úr!
A Kunság Volán Fórumhoz intézett megkeresésére tájékoztatjuk, hogy a Kecskemét – Ballószög autóbuszvonalunkon periodikus közlekedés van érvényben, a követési idointervallumokat figyelembe véve nem tervezzük a 884 sz. járat késobbi közlekedtetését.
Wednesday, September 29, 2010 9:21 AM
Tisztelt Kunság Volán!!
Szeretném megkérdezni, hogy miért nem lehet a távolsági busznak megállóhelye az aluljáró után hiszen többen vagyunk, akik, a Kurucz krt.-ra járnak dolgozni? Amióta a Szőlőfürt vendéglőnél megálló és felszállóhely lett elvétve van egy-két utas. Ugyanakkor sajnos az aluljáró után is van egy-két utas akinek endedélyezett a leszállás. Ők biztos valakiknek az ismerőseik. A helyi járatos buszmegállóban biztosan megoldató lenne. Kéjük Önöket, hogy a mi érdekeinket is legyenek szívesek figyelembe venni!
Tisztelt Asszonyom!
A Kunság Volán Fórumhoz intézett felvetésére tájékoztatjuk, hogy a KTE sporttelep elnevezésu helyi megálló érvényesítését a helyközi járatok részére nem tervezzük. A megálló beiktatását csak teljesköruen lehetne kezelni, valamennyi, aluljáró irányából érkezo járatot figyelembe véve, ugyanakkor a megálló kiépítetlensége miatt, forgalomtechnikailag nem alkalmas ilyen jelentos nagyságrendu járat megállásának biztonságos fogadására.
Megjegyezni kívánjuk továbbá, hogy a KTE sporttelep megálló és a jelenlegi Sütoipari megálló az aluljárói csomóponthoz viszonyított elhelyezkedését tekintve minimális távolság különbséggel bír a Kurucz körúti munkahelyek elérhetoségét figyelembe véve.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását.
Thursday, September 30, 2010 9:20 AM
Tisztelt Kunság Volán!!
A 8:45 perckor Jászberényből Gyöngyös felé induló járatuk sofőrje 8:44-kor volt olyan kedves és az orrom előtt becsukta az autóbusz ajtaját, majd az órájára mutatott, felhúzta a vállát és mosolyogva integetett. Ezután elindult, én pedig emiatt nem tudok bemenni főiskolai órámra. Véleményem szerint nem csak egy buszvezető, hanem egy minimális jóindulattal rendelkező ember sem csinálhat ilyet... Kérem vizsgálják ki az esetet. Köszönettel: Pesti Ákos
Tisztelt Pesti Ákos Úr!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott e-mail megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
A bejelentése nyomán lefolytatott vizsgálat során megállapítást nyert, hogy érintett napon az 1521/5 sz. autóbuszjáratunk a menetrendben rögzített idoadatokhoz képest egy perccel korábban hagyta el Gyöngyös, autóbusz állomás megállóhelyet. Az érintett autóbuszvezeto figyelmét felhívtuk az eloírások pontos betartására, valamint az utasokkal szemben alkalmazandó udvarias, elozékeny magatartás fontosságára.
A történtekért ezúton kérjük szíves elnézését.
Thursday, October 07, 2010 2:54 PM
2010.10.07.-én reggel 7:30 -kor a buszpályudvaron egy padon találtam egy női táskát.Az információnál próbáltam leadni,hogy ha tulajdonos keresi visszakaphassa. A pultnál lévő hölgy mérgesen rám szólt, hogy vigyem oda ahol találtam Ő be nem veszi. Hiába érveltem, hogy Ő is örülne ha visszakaphatná elveszett tárgyát, nem volt hajlandó átvenni. A táskát, így az információ párkányán hagytam, abból a meggondolásból, hátha más illetéktelen nem meri onnan elvinni.
Felháborítónak tartom ezt a hozzáállást.Kérem intézkedésüket, hogy a jövőben ilyen ne fordulhasson elő.
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott e-mail megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
A bejelentése nyomán lefolytatott vizsgálatot követően az érintett forgalmi szolgálattevő munkatárs figyelmét nyomatékosan felhívtuk a talált tárgyak kezelésére vonatkozó előírások szigorú betartására.
Munkánkat segítő észrevételét ezúton köszönjük.
Saturday, October 09, 2010 2:40 PM
Tisztelt Kunság Volán!
A mai nap folyamán szomorúan tapasztaltam, hogy a 12.10-es kecskemétről induló ballószögi autóbusz járaton az ellenőr hölgy majdnem megbüntetett(és közölte, hogy örüljek, hogy nem állítja ki a 8000Ft-os csekket), mert állítólag nem lennék jogosult a 15 km-es tanuló bérlet megváltására és használatára, abból kifolyólag, hogy nekem meg kellene vennem a 100km-es bérletet...ugyanis én minden nap Kecskemét és Szeged között ingázom, Ballószögről Kecskemétre az Önök által indított buszjáraton közlekedem (15km-es tanuló bérlettel, igazolólappal, érvényes nappalis diákigazolvánnyal), majd Kecskeméttől vonattal megyek tovább. Állítása szerint nekem meg kellene vennem a 100km-es bérletet és busszal járni Szegedre, vagy a ballószögi járaton diák jegyet venni, mert idézném "semmi keresnivalóm Kecskeméten". Első körben szerintem semmi köze nincs a volánnak ahhoz, hogy mivel megyek tovább Szegedre, másrészt szívesen utaznék busszal Szegedre, ha nem az a körülbelül 6 járat indulna naponta, az is minimum 1 óra 40 perces menetidővel úgy, hogy este 6 után haza sem tudnék jönni! Másfelől ha valóban igaza lenne a hölgynek, akkor ezek miért nem akkor derülnek ki, mikor megveszem a bérletet, pedig olyan szorgalommal és pontosan ellenőriznek le minden iratomat 1 nyüves tanulóbérlet miatt a volán pénztárnál. Természetesen a MÁV-nál ilyen gond sosem volt, ők is állítottak ki egy igazolást, hogy csak Kecskemétig utazom. Ha esetemre van érvényes jogszabály, akkor kérem idézzék, de addig idézném az évényes, tanulók 90%-os bérletjegyének megváltására vonatkozót:
A kiemelt, 90 %-os kedvezményű havi, félhavi és 30 napos bérlet használatára jogosult:
* az oktatási intézmények nappali és esti tagozatos tanulói, hallgatói, ha érvényes diákigazolvánnyal rendelkeznek, a lakóhelyük (tartózkodási helyük) és az oktatási intézmény helye között,
Szerintem a Ballószög-Kecskemét vonal bőven belefér a lakhely és az oktatási intézmény közötti kategóriába, de ha Önök tudnak Ballószög-Szeged vonalra közvetlen buszt vagy vasutat, szóljanak és azt veszem igénybe!
Várom válaszukat:
egy 15 éve az Önök cégével utazó diák
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott e-mail megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
A levelében foglaltaknak megfeleloen természetesen a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekrol szóló 85/2007. (IV.25.) Kormány rendelet lehetové teszi a kedvezményes bérlettel utazók részére a lakóhely (tartózkodási hely) és az oktatási intézmény (gyakorlati hely) között a vasúti és a közúti tömegközlekedés kombinált használatát. Így Ön érvényesen használhatja kedvezményes bérletét Ballószög – Kecskemét viszonylaton, amennyiben a kedvezményes bérletéhez tartozó „Igazolás diákok kedvezményes utazásának viszonylatairól” megnevezésu okmányon Kecskemét, aut. áll megállóhely átszálló megállóhelyként szerepel.
Az ellenorzést végzo társaság felé a szükséges tájékoztatást megtettük.
Bízunk benne, hogy jövobeni utazásai során hasonló eset nem fordul elo és megelégedéssel veszi igénybe járatainkat.
Thursday, October 21, 2010 1:14 PM
Tisztelt Cím!
Ismételt felháborodásomat fejezném ki a buszsofőrök dohányzásával kapcsolatban, ugyanis 2010. október 19. napján a 16:15-kor induló 12-es járat vezetője dohányzott. Sajnálom, hogy nem tudják vállalati szinten felhívni a sofőrök figyelmét erre a problémára, hogy nem bírnak visszatartó erővel rájuk nézve. Szomorú, hogy a mai világban a nem dohányzóknak kell alkalmazkodniuk a dohányzókhoz, pláne abban az esetben, ha egy fizetett szolgáltatásról van szó. A jövőben - közbejárásuk eredménytelensége esetén - az illetékes hatósághoz fordulok.
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz küldött elektronikus levelében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
2010. október 19-én a 16:15-kor induló 12-as járaton történt dohányzással kapcsolatban az érintett gépkocsivezetőt meghallgattuk. Vele szemben a szükséges munkáltatói intézkedést megtettük. Autóbuszvezetőink figyelmét felhívtuk a dohányzással kapcsolatos, korábban is meglévő előírások betartására, melyek végrehajtását folyamatosan ellenőrizzük.
A történteket sajnáljuk, reméljük a jövőben megelégedéssel veszi igénybe szolgáltatásunkat.
Friday, October 22, 2010 1:45 PM
A mai napon a végállomásra érkező buszban ülőket a vezető megkérte, hogy szálljanak le és a bérleteiket újra felmutatva vagy jegyet érvényesitve szálljanak fel. Ezzel teljesen egyetértek, és a hozzászólásomat is csak azért irom mert többen fenyegetőztek, hogy ismeretségükön keresztűl a buszvezetőségnek kellmetlenséget okoznak. Renélem erre nem kerülhet sor. Velem együtt sokan vagyunk akik a tömegközlekedés szabályait betartjuk és a diját megfizetjük, örömmel látjuk amikor ennek a vezető érvényt szerez.
Csak igy fenntartható a tisztességes közlekedés.
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott e-mail megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Kecskemét helyi autóbusz-közlekedésének érvényben lévo díjszabása és utazási feltételei rögzíti az autóbuszjáratok végállomásán való leszállási kötelezettséget, így autóbuszvezetonk valóban megfeleloen járt el, amikor a végállomásra érve ezen eloírás betartására kérte fel utasainkat.
Szolgáltatási színvonalunk növeléséhez elengedhetetlen a szolgáltatásunk minoségével kapcsolatos utasvisszajelzés, ezért köszönettel vettük elégedettségét tükrözo sorait.
Bízunk benne, hogy a továbbiakban is megelégedéssel veszi igénybe járatainkat.
Monday, November 01, 2010 8:52 PM
Kedves Hölgyem/Uram!
Érdeklődni szeretnék, hogy Helvéciára a chipkártyás bérletet (diákot) miért csak helvéciai lakosok válthatják ki?
Válaszát előre is köszönöm!
Dóra
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott e-mail megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
A közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló 85/2007. (IV.25.) Kormány rendelet értelmében kedvezményes bérlet váltására azok a tanulói, hallgatói jogviszonnyal rendelkezők jogosultak, akik az oktatási intézmények nappali és esti oktatási munkarendje szerint folyó oktatásban vesznek részt és állandó vagy ideiglenes diákigazolvánnyal rendelkeznek. A 90% kedvezményű bérlet kizárólag a lakóhely (tartózkodási hely) és az oktatási intézmény, illetve az oktatási intézmény által igazolt gyakorlati hely között vehető igénybe érvényesen utazásra.
Fentieknek megfelelően, chip-kártyás bérletet csak azok a tanulók, hallgatók válthatnak, akik vagy helvéciai lakhellyel rendelkeznek vagy helvéciai székhelyű oktatási intézményben tanulnak.
Thursday, November 04, 2010 11:13 AM
Tisztelt Kunság Volán Zrt!
2010.11.03-án 17:35kor Siófokról induló Kecskeméti járaton lévő buszsofőr minősíthetetlen viselkedése felháborított.A helyi járat késése miatt éppen 17:35re értem a busz indulási helyére, amikor a busz már éppen tolatásba kezdett, hogy beálljon a főútra vezető kihajtóhoz.Ekkor én még az indulási helyén bekopogtattam az ajtón, hogy észrevegyen a sofőr.A sofőr mellett két személy is állt mert beszélgettek, így csak kopogtatással jelezhettem a jelenlétem, mivel máshogy a mellette álló utastól nem vett volna észre. A sofőr észre is vett és rám nézett, de a tolatást annak ellenére folytatta, én végig a mozgó busz mellett követtem, hogy mikor enged fel, mert nem volt egyértelmű elutasítás hogy nem fog felvenni.De a sofőr végig vitte a manővert egészen a kihajtó piros lámpájáig, a két utas meg nevetve nézett le rám, ahogy követtem a mozgó buszt.Mindezt hozzá kell tennem négy hónapos terhesen, amit persze a sofőr nem tudhatott, de azt látta hogy nő vagyok, és egy kis jóindulat beleférhetett volna, hogy még az indulási helyen kinyitja az ajtót. A piros lámpára várva, aztán kinyitotta az ajtót én felszálltam és rögtön elnézést kértem, és jeleztem, hogy a buszom késett. Ő erre az utasok előtt rámripakodott, hogy még egyszer meg ne probáljam az üveget ütögetni, mert ha majd betörik ne csodálkozzak, ha ki kell fizetnem. Hát én ezen nagyon elszőrnyülködtem. Attól hogy újjal bekopoktattam, nem hiszem hogy olyan nagy kárt okoznék a buszban. Elnézést kértem, és mondtam, hogy megijedtem hogy itt maradok és csak jóval később megy még buszom. Erre Ő rámripakodott ismét, hogy Őt az nem érdekli Nekem mikor megy a következő buszom. Így megszégyenülve, de leültem. A két utas persze egész úton mellette állt és beszélgettek, pedig rengeteg ülőhely volt. És persze ezen utasokat rendszeresen le is teszi Enying, Dózsa utca megállóban, ahol tudtommal nincs megállója. De Ő neki ezt biztos szabad csinálni. Ez a sofőr rendszeresen mogorva, nem köszön vissza felszálláskor, de ezt a viselkedést most nem éreztem jogosnak. Ha még a késésem miatt szid le(amiről nem én tehetek)azt megértettem volna. De hogy betöröm az üveget nő létemre????Nem hiszem hogy olyan jó erőben lennék...És nem ilyen stílusban kellene előadni. Én rengeteget jártam busszal Pesten, Fehérváron,volt hogy éppen indulásra értem a buszhoz, de ilyen minősíthetetlen és otromba stílusú sofőrrel még sosem találkoztam. Az embernek túlórából hazarohanva, már nem egy ilyen megszégyenítés hiányzik. Vannak emberek akik még a normál hangnemben is értenek a szóból nem kell ilyen stílust használni, lehet kultúráltan is közölni valamit.Én nem veszekedtem a sofőrrel,végighallgattam, elnézést kértem Tőle és most a megfelelő helyen én is elmondtam a véleményem az esetről.Én személy szerint az esetből azt vontam le, hogy kerülni fogom ezt a járatot, mert erre a stílusra nincs szükségem, főleg kismamaként.
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott e-mail megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Számunkra fontos, hogy utasaink megelégedéssel vegyék igénybe járatainkat, ezért sajnálattal értesültünk az Önnel történtekről.
A jegyzőkönyvezést követően az érintett autóbuszvezető figyelmét írásban hívtuk fel arra, hogy a menetrendben meghirdetett megállókon kívül utasaink kérésére sem állhat meg le- és felszállítás céljából, illetve, hogy munkavégzése során szolgáltatótól elvárt magatartással forduljon utasaink felé.
Bízunk benne, hogy jövőbeni utazásai során hasonló eset nem fordul elő és megelégedéssel veszi igénybe járatainkat.
Thursday, November 11, 2010 6:41 AM
Tisztelt Kunságvolán
Egyszerűen elegem van abból hogy a Kiskunlacháza-Kunszentmiklós vonalon a 6:20-as buszon sosincsen ülőhely már a harmadik megállóban! Mindig kis buszok jönnek bezzeg az apaji járaton amivel kb 10-15 en utaznak sokkal nagyobb busz jön!
Valamit kezdjenek evvel mert kezd iegesítő lenni!
Az iPhone készülékemről küldve
Tisztelt Tóth Péter Úr!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott e-mail megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
A bejelentésében érintett 5383/332 és 362 sz. járatokat IK 256.50 és IK 266 típusú autóbuszok végzik felváltva, amelyek mindegyikében 45 beépített utas ülés található. Azonban az IK 266 típus esetében a kétoldali ülosor között nagyobb a távolság, így alakulhat ki a nagyobb befogadóképesség érzete utasainkban.
A zsúfoltság csökkentése érdekében 2010. október 18-tól a korábban 7.05 órakor induló 5383/362 sz., Apaj, kunszentmiklósi útelág. – Kunszentmiklós, Kálvin tér között közlekedo autóbuszjáratunk indulási idejét 6.50-re módosítottuk, ezáltal az 5383/332 sz., Kiskunlacháza - Kunszentmiklós járatunk menetrendszerinti rásegíto járataként közlekedik.
Friday, November 26, 2010 7:44 PM
T. Kunság Volán!
Hétvégén reggel a 23-as katonatelepi busz nagyon ritkán van. Reggel az első busz 5 órakor indul, viszont a következő már csak negyed 7-kor. Az első járat túl korán van, viszont a következő pedig túl későn.
Jó lenne, ha a 2 járat között is indítanának buszt. Pl.: 5:45-kor.
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz intézett e-mail megkeresésére tájékoztatjuk, hogy üzemeltetési tapasztalataink alapján szabad- és munkaszüneti napokon reggel 5.00 és 6.15 óra közötti idoszakban új autóbuszjárat forgalomba állítása a 23-as számú, Széchenyi tér – Katonatelep viszonylatú helyi autóbuszvonalon vélhetoen gazdaságtalan lenne, kihasználatlanul közlekedne. A járat üzemeltetését csak veszteség kiegyenlítés esetén tudná vállalni társaságunk.
Jelezzük továbbá, hogy társaságunk 2005. január 1. óta Kecskemét Megyei Jogú Város tömegközlekedésének ellátását Közszolgáltatási Megállapodás keretében végzi, így bármilyen jellegu menetrenddel kapcsolatos változtatás (új járat indítás, ido adat, illetve járat módosítás, megállóhely átnevezés, létesítés, stb.) jóváhagyása a város Közgyulésének hatásköre, így levélmegkeresését illetékességbol továbbítottuk a Polgármesteri Hivatal részére.
Thursday, December 09, 2010 8:11 PM
Tisztelt Kunságvolán
Érdeklődöm igaz-e a hír,hogy 6-40-es Kerekegyháza-Kecskemét 52-es út felé induló járatot törlik-e?
Ha igaz kérem indokolják meg a döntésüket.
így is nagyon sok gyermek jár ezzel a járattal.
Várom mielőbbi válaszukat.
Tisztelt Cím!
A Kunság Volán Fórumhoz intézett e-mail megkeresésére tájékoztatjuk, hogy 2010. december 12-tol (vasárnaptól) a 2010 – 2011 évi menetrend életbelépésétol a Kunbaracsról közlekedo, Kerekegyháza ÁG-tól „iskolai eloadási napokon” 6.40 órakor induló járat Kerekegyházáról 6.35 órai idoponttal, Hetényegyházán át fog Kecskemétre közlekedni. Az eddig 6.20-kor induló Kunszentmiklós – Kecskemét viszonylatú járat 10 perccel késobb, 6.30 órakor fog Kerekegyházáról indulni. Az 52-es foúton így 6.05, 6.15, 6.30, 6.35, 6.55, 7.05 órai idopontokkal indulnak járatok Kerekegyházáról Kecskemétre iskolai idoszakban.
Friday, December 17, 2010 12:52 PM
Tisztelt Kunság Volán!
Érdeklödni szeretnék, hogy tervezik-e a 2D vonalon a reggeli órákban a 7:10-es és 7:30-as járatokon kívül újabb indítását? A 7:10-es rendkívül zsúfolt, sokszor alig lehet rá felférni. Sokan igénybe vennének egy korábbi járatot, ha lenne.
Köszönettel
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz intézett e-mail megkeresésére tájékoztatjuk, hogy üzemeltetési tapasztalataink alapján a 2D vonalon a Noszlopy G. park és Széchenyi tér viszonylatban nincs zsúfoltság, a Széchenyi térről pedig 7.00 órakor indul 2-es, 7.15 órakor 2A jelű autóbuszjárat is, ami a Rendőrfalu térségének közlekedési igényét kiszolgálja az adott időszakban.
Jelezzük továbbá, hogy társaságunk 2005. január 1. óta Kecskemét Megyei Jogú Város tömegközlekedésének ellátását Közszolgáltatási Megállapodás keretében végzi, így bármilyen jellegű menetrenddel kapcsolatos változtatás (új járat indítás, idő adat, illetve járat módosítás, megállóhely átnevezés, létesítés, stb.) jóváhagyása a város Közgyűlésének hatásköre, így levélmegkeresését illetékességből továbbítottuk a Polgármesteri Hivatal részére.
Kérjük, hogy a továbbiakban – amennyiben konkrét járat igénye van – azt pontos megállóhely viszonylat megjelöléssel és időadattal adja meg.
Tuesday, December 21, 2010 9:30 AM
Köszönet a Tiszakécske-Kecskemét közötti távolsági busz sofőröknek, hogy emberségükkel megkönnyítik a budapesti munkám miatti mindennapos utazásomat.
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánok!
Üdvözlettel: Szabó Imréné
Tisztelt Szabó Imréné!
Társaságunkhoz e-mailben eljuttatott megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Szolgáltatási színvonalunk növeléséhez elengedhetetlen a szolgáltatásunk minőségével kapcsolatos utasvisszajelzés, ezért örömmel vettük autóbuszvezetőinket méltató megkeresését.
Az érintett autóbuszvezetők felé továbbítottuk köszönő sorait.
Wednesday, December 22, 2010 10:03 PM
Tisztelt Cím!
Minden nap utazom a 15 számú busszal.
Soha nem indul az autóbusz pontosan Hetényegyházáról, ott áll az autóbusz és csak beszélget a vezető, amikor régen el kellett volna indul. Azt megértem, hogy a forgalom miatt elindulás után csúszik a menetidő, de az indulás az miért nem pontos? Meg kellene vizsgálni! Csinos és fiatal? Ezért érjek egy órával később haza?
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz küldött elektronikus levelében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
A Hetényegyházán indokolatlanul várakozó, emiatt késve induló 15-ös járatokkal kapcsolatos jelzését konkrét időpont, illetve forgalmi rendszám megadásával lehet érdemben kivizsgálni és a szükséges intézkedéseket megtenni. Erre vonatkozóan pontos adatot nem kaptunk, külön megkeresésünket követően sem.
Mivel társaságunk számára alapvetően fontos utasaink megelégedettsége, kérjük, hogy további esetleges panasz esetén szíveskedjen megjelölni pontosan a konkrét járatot, az érdemi vizsgálat és a szükséges intézkedés, felelősségre vonás érdekében.
Friday, December 31, 2010 9:19 PM
Tisztelt Kunság Volán!
Én nem tudom, hogy ki volt az az okos aki kitalátlta, hogy a két ünnep között szabadnapi menetrend van. Ezzel jól megszívatva az olyan embereket akik esetleg dolgoznának ilyenkor és a maguk "okos" döntése miatt lekésik a csatlakozást és a fagyban kell várakozniuk több, mint fél órát.
Ehhez csak gratulálni tudok.
Laci
Tisztelt Lőrincz László Úr!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott e-mail megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Társaságunk 2005. január 1. óta Kecskemét Megyei Jogú Város tömegközlekedésének ellátását Közszolgáltatási Megállapodás keretében végzi, így minden, a menetrenddel összefüggő változtatás jóváhagyása a város Közgyűlésének hatásköre.
Helyi autóbuszjárataink két ünnep közötti, szabadnap szerinti közlekedtetését az ünnepi időszakban szokásos szabadságolások miatti utasszám-csökkenés tette szükségessé. Az évvégi közlekedési rendről a „Kecskeméti autóbusz-menetrend” kisfüzetben, szórólapok, napilap, internet, valamint az autóbuszokon üzemelő monitorok útján is tájékoztattuk az utazóközönséget.
Wednesday, January 05, 2011 5:00 PM
Tisztelt Kunság Volán!
Elszomorítónak tartom azt a tényt, hogy Szegedről Hajós, Császártöltés irányába délután 15:05 után nincsen olyan járat, amelynél az átszállási idő ne haladná meg az 1 órát. Véleményem szerint sok egyetemista (esetleg dolgozó) van, aki az órái, munkája miatt nem tud ekkor még hazautazni, ugyanakkor (főleg télen, este) az a minimum 1 óra várakozási idő meglehetősen embertelennek tűnik. Szerintem lenne igény arra, hogy javítsanak ezen települések közlekedési feltételein!
Válaszukat előre is köszönöm!
Tisztelt Utasunk!
A Kunság Volán Fórum rovaton keresztül társaságunkhoz intézett levél megkeresésére az alábbiakról tájékoztatjuk.
Szegedről Császártöltés, Hajós irányába az Ön által felvetett 15.05 órai időpontot követően van még egy 13 perces átszállási idejű eljutási lehetőség, munkanapokon kiskőrösi átszállással. A Szegedről 15.40 órakor Győrbe induló járat 17.20-ra érkezik Kiskőrös, városháza megállóhelyre, innen a továbbutazás a 17.33 órakor induló, Kecskemét – Kalocsa viszonylatú járattal lehetséges, amely érinti mindkét települést. Ettől kedvezőbb időpontú, későbbi indulási idejű járat – a csatlakozási időket is figyelembe véve – valóban nem áll rendelkezésre ezen irányú utazásokhoz.
A meglévő vonalhálózatunkban az igényekhez kialakított járatok fenntartása mellett – különös tekintettel a hétvégi, megnövekedett diák utazásokra – az érintett települések ilyen irányú közlekedési lehetőségeinek javítására jelenleg nincs lehetőségünk.
Az igényt előjegyzésben tartjuk, a megvalósítást lehetőségeinknek függvényében kezeljük.
Monday, February 14, 2011 6:04 PM
Tisztelt Kunság Volán Zrt!
Kérdezni szeretném, hogy a hétköznapokon, Hetényegyháza végállomásról 5 óra 15 perckor induló 15-ös autóbusz járat ezentúl heti rendszerességgel negyedórákat fog késni vagy éppen el sem indul? Az elmúlt két hétben ez a járat kétszer is negyedórákat késett, ma pedig már el sem indult. Miért gondolják, hogy a rendszeres késést ( mert csatlakozást így elég nehéz elérni) a munkahelyek tolerálják? Vagy esetleg írásba adják, hogy alkalomszerűen változtatnak a menetrenden? Miért van, hogy a jegy- és a bérletárak emelkedésének arányában csökken a szolgáltatás színvonala?
Tisztelt Siposné Kovács Christa Asszony!
Társaságunkhoz küldött elektronikus levelében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Megvizsgáltuk a Hetényegyházáról 5.15 órakor induló 15-ös járatok indulását. 2011. február 14.-én járatot végző autóbuszt műszaki hiba miatt mentesíteni kellett. Emiatt nem indult pontosan a járat.
Panasza alapján az azt megelőző két hetet az autóbuszok műholdas rendszere illetve menetíró lapjai alapján megvizsgáltuk. Késés 2011. január 31. és február 14. közötti időszakban további egy alkalommal történt szintén műszaki meghibásodás miatt.
Sajnáljuk, hogy kellemetlenség érte utazása során, bízunk benne, hogy a jövőben megelégedettséggel veszi igénybe szolgáltatásunkat. A járat pontos indulása érdekében a szükséges intézkedéseket megtettük.
Tuesday, February 15, 2011 3:23 PM
Sehr geehrte Damen und Herren,
ich bin Studentin und werde in der Zeit 01.03.-31.08.2011 bei Mercedes
Kecskemet ein Praktikum absolvieren. Da ich kein eigenes Auto besitze
möchte ich auf die öffentlichen Verkehrsmittel zurückgreifen und bitte
um Übersendung eines deutsch oder englisch-sprachigen Streckennetzplanes
und einer einer Preisliste, aus der der Preis für einzelfahrte,
Monatskarten und Halbjahreskarten Hervorgeht. Ich werde in der Lehel Utc
wohnen und bitte Sie mir die nächstgelegen Haltestelle zu empfhelen.
Besten Dank für Ihre Bemühungen im voraus.
MfG
S. Rieser
Sehr geehrte Stephanie Rieser!
hiermit antworten wir auf Ihre Fragen:
- Zwischen Innenstadt Kecskemét und Mercedes Fabrik ( hin und zurück ) können Sie mit dem Bus 2D fahren. Dieser Bus verkehrt zwischen Noszlopy G. park – Daimler út 1.
- Die nächstgelegen Haltestelle ist zur Lehel utca ist: „Dobó krt.” Von „Dobó krt.” können Sie mit dem Bus 2D gleich zur Mercedes fahren. Wenn Sie zurück von Mercedes in die Richtung Innenstadt fahren, dann müssen Sie bis zur Haltestelle „Katona József Színház” (Theater) fahren, und dann sollen Sie am Besten zu Fuß die Lehel Str. gehen.
Die Abfahrt sind werktags von „Dobó krt.” ( Innenstadt): 7.21, 7.41, 15.46, 16.46, 17.46
Die Abfahrt sind werktags von „Mercedes” : 7.40, 8.00, 16.05, 17.05, 18.05
Wenn Sie Studentin sind, und haben Sie einen Studentenausweis von dem Schulinstitut (welches Institut ist auf dem Bereich von EU gibt), dann können Sie ermäßigte vierteljährige- und Monatskarte in Anspruch nehmen.
Wenn Sie über kein Studentenausweis verfügen, lassen Sie einen Ausweis mit Foto ( Ausweis die Benutzung der Dauerkarte von VOLÁN ) ausstellen in einem Ticketsbüro von Kunság Volán, womit Sie ( für vollpreis ) vierteljährige, monatliche oder halbmonatliche Karte in Lokalverkehr kaufen können.
Bezeichnung Preis
Liniekarte (Einzelfahrschein) in Vorkauf 220,- Ft
Einkaufskarte in Vorkauf 160,- Ft
Liniekarte auf dem Bus kaufen 300,- Ft
Studenten Monatskarte für alle Linien 2.065,- Ft
Studenten vierteljährige Karte für alle Linien 5.575,- Ft
Monatskarte für eine Linie 4.850,- Ft
Monatskarte für alle Linien 5.930,- Ft
Vierteljährige Karte für eine Linie 13.090,- Ft
Vierteljährige Karte für alle Linien 16.000,- Ft
Ab 1. April 2011 wird das sogenannte Sammlerticket und die 30 tägliche Monatskarte eingeführt. ( Die Konditionen können Sie ab Ende März auf der www. kunsagvolan.hu auch auf Deutsch finden.)
Monday, February 28, 2011 9:47 PM
Tisztelt Ügyintéző!
Érdeklődnék, hogy miért van az hogy a 23-as busz rendszeresen 8-10 perccel HAMARABB megy el a ceglédi úton (amikor Katonatelep felől jön visszafele)mint ahogy az ki van írva a buszmegállóban lévő menetrend táblákon? Hétköznap is volt már rá példa, de hétvégén rendszeresen előfordul. Igen kellemetlen a megvásárolt havi bérletemmel a zsebemben 1 órát várni vagy éppen besétálni a városközpontba. Ha egyszer ki van írva a menetidő a megállókba, akkor jó lenne ha tartanák is magukat ehhez a sofőrök. A késéssel nem lehet mit kezdeni, de az megint más tészta hogy hamarabb mennek el a buszok.
Tisztelt Énekes Gábor!
Társaságunkhoz intézett e-mail megkeresésére tájékoztatjuk, hogy a 23-as vonalon közlekedő autóbuszjáratok a forgalom függvényében néhány perces eltéréssel is közlekedhetnek a menetrendben lévő tájékoztató percadatokhoz képest (ez kiemelésre is került a megállóhelyi indulási jegyzékeken). Az eltérés különösen a hétvégi időszakban mutatkozik, ezért fokozott figyelemfelhívással éltünk gépkocsivezetőink felé, hogy tartsák be a pontos menetrend szerinti közlekedést. A kellemetlenségekért ezúton is elnézését kérjük!
Tuesday, March 08, 2011 10:08 PM
Tisztelt Kunság Volán Zrt.!
Ezúton szeretném tolmácsolni véleményem, miszerint a kecskeméti helyi közlekedés a hétvégén 3 műszakban dolgozó emberek számára elég rosszul szervezett. Reggelente a 4-esről a 13-as vonalára nincs normális csatlakozás, ezért nem megoldható a 6 órai munkakezdés. A munkahelyen ezt nem fogadják el, ezért kérem hogy vizsgálják felül a járatok reggeli közlekedését legalább a főbb munkahelyekre.
A mielőbbi változtatás reményében.
Tisztelettel:
Csík Lászlóné
Tisztelt Asszonyom!
Társaságunkhoz intézett e-mail megkeresésére tájékoztatjuk, hogy 2005. január 1. óta Kecskemét Megyei Jogú Város tömegközlekedésének ellátását Közszolgáltatási Megállapodás keretében végzi társaságunk, így bármilyen jellegű menetrenddel kapcsolatos változtatás (új járat indítás, idő adat, illetve járat módosítás, nyomvonal módosítás, megállóhely áthelyezés, közlekedési rend módosítása, stb.) jóváhagyása a város Közgyűlésének hatásköre, ezért levelét illetékességből továbbítottuk a Polgármesteri Hivatal részére.
Tuesday, March 08, 2011 3:30 PM
Tisztelt Kunság Volán Rt.!
Évek óta utazunk Jászárokszállásról Jászberénybe munkaidőnk végeztével az Önök által üzemeltetett távolsági járattal. Ezen helyközi útjaink alkalmával Erdős Miklós autóbuszvezetőjük már több ízben rosszalló megjegyzéseket tett, melyet mi próbáltunk elengedni a fülünk mellett, illetve egyfajta "viccelődésként" értékeltünk. Azonban a tegnapi napon, azaz 2011. március 07. napján, a 15:57 perckor Jászárokszállás Polgármesteri Hivatal megállóhelyről induló járaton egyikünket személyesen, az egész busz utasai számára hallható módon megszólította. Felszálláskor a szokott módon bemutatásra került a kolléganő Jászkun Volán Rt.-nél vásárolt havi bérlete, majd felszállt, azonban az említett buszvezető hangosan utána szólt, "ugyan meddig akar még ingyen utazni, és mit gondol, hogy a szolgáltatást igénybe veszi, de nem fizet érte". Ezt a mondatot - nem megengedhető magatartással - a busz hátsó soariban ülők is hallották, mely tekintve, hogy a kolléganő polgármesteri hivatal munkahelyi munkájáért igen megbecsült személyiség, kellemetlenül érintette, mondhatni megszégyenülve érezte magát. Annak ellenére, hogy érvényes bérlettel mindegyikünk rendelkezik, érthetetlen számunkra, miért szükséges, és hogyan fordulhat elő ilyen jellegű rosszalló megjegyzések megtétele, illetve ilyfajta megszégyenítés. Egyébiránt a fent leírtakat megelőzően, a nevezett sorfőr már több ízben, - mondhatni minden hónap elején - felszólított bennünket a bérlet nála történő megvásárlására, annak ellenére, hogy tudja, mi jellemzően a Jászkun Volán Rt. helyközi útvonalán - hétköznapokon otthonunk és a munkahelyünk között - rendszeresen utazunk, és a munkáltatónk csak ezen bérlet kifizetésére vállal kötelezettséget. Erdős Miklós sofőr többszöri felszólítását és hangoskodó megjegyzéseit, beszólásait, sokszor már zaklatásnak értékeltük. Megjegyezzük továbbá, nem tartjuk szükségesnek két havi bérlet megvásárlását azért sem, mert naponta nem ugyanazon volán társaság szolgáltatásait vesszük igénybe ezen a helyközi útvonalra megvásárolt bérlettel.
A fentieken túlmenően - mivel minden nap ezzel a járattal utazunk haza Jászberénybe, így van tapasztalatunk arról - és gyakran előfordult, hogy csak a fent nevezett sofőr az indulási időt megelőzően elindult a megállóhelyről, és annak ellenére, hogy tudja, az ő autóbuszához szaladunk, elfordított fejjel tovább haladt, holott az indulási időt még nem késnénk le, amennyiben az indulási időben, - és nem korábban,- indulna el a megállóból. Télen viszont gyakran késett 10-13 percet is ezen sofőr a megállóhelyre érkezéssel. Mi ezt tudomásul vettük és megértéssel fogadtuk.
Továbbá szeretnénk tudatni azt is, hogy ezen levelünket őszinte sajnálattal fogalmaztuk meg, mivel a Kunság Volán Rt. járatain a többi sofőr mindg rendkívül előzékeny, és udvarias, a szolgáltatásaival meg vagyunk elégedve, de Erdős Miklóshoz hasonlóval -szerencsére - eddig még nem találkoztunk.
Bízva abban, hogy a Kunság Volán Rt.kiváló szolgáltatásait ezentúl továbbra is igénybe tudjuk venni, kérjük panaszunk kivizsgálását, Erdős Miklós figyelmeztetésével a szükséges intézkedések megtételét, amelyet előre is köszönjük!
Tisztelettel:
Kozmáné Hamar Éva, Tóthné Molnár Piroska és Pelyvásné dr. Támba Krisztina
Tisztelt Kozmáné Hamar Éva!
Társaságunkhoz e-mailben megküldött megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére. Számunkra fontos, hogy utasaink megelégedéssel vegyék igénybe szolgáltatásainkat, ezért sajnálattal értesültünk az Önt és kolléganőit ért kellemetlenségről. Bejelentése nyomán a szükséges vizsgálat lefolytatása megtörtént. Autóbuszvezetőnk figyelmét felhívtuk a mindenkori udvarias munkavégzésre. Bízunk benne, hogy jövőbeni utazásaik során hasonló kellemetlenség nem fordul elő.
Tuesday, March 22, 2011 3:05 PM
Tisztelt Ügyintéző!
Ma reggel, 2011.03.22-én reggel a 7,30-as 25-ös járat nem állt meg a KTE Sprottelep megállóhelyen, elindulása után a második megállónál, de még abba a forgalmi sávba sem sorolt be, hogy megállhasson!
A 4C járat 2011.03.01-től megszűnt. 2011.03.02-án a 4A járat egyszerűen nem kanyarodott be a Phoenix Mecano megállóhelyhez, 10-13 fő várakozott. Volt aki hívta az autós ismerősét, volt aki elindult gyalog. 16,45 óra helyett 17,24 perckor tudtunk néhányan felszállni a 4-es járatra, miután kivánszorogtunk a MOL kúti megállóhoz.
2009.októbere óta járok a Szent István krt-ra dolgozni, de ilyen megalázó, példátlan helyzetbe még nem kerültem, mint amit az Önök kollektívája okozott számomra, s utas társaimnak.
Szeretném ha ezeknek az irányítási hibáknak az elejét vennék, ilyen többet nem fog előfordulni.Köszönettel venném, ha legalább az email elolvasást visszaigazolnák számomra.
Üdvözlettel: Halász Jánosné
Tisztelt Halász Jánosné!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott e-mail megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére. Számunkra fontos, hogy utasaink megelégedéssel vegyék igénybe szolgáltatásainkat, ezért sajnálattal értesültünk az Önt ért kellemetlenségekről. Bejelentése nyomán a szükséges vizsgálatok lefolytatása megtörtént. Az érintett autóbuszvezetőket jegyzőkönyvileg meghallgattuk, figyelmüket felhívtuk a figyelmesebb munkavégzésre. Bízunk benne, hogy jövőbeni utazásai során hasonló kellemetlenségek nem fordulnak elő
Thursday, March 24, 2011 11:53 AM
Tisztelt Kunság Volán!
A kecskeméti helyijáratokkal kapcsolatban szeretnék megjegyzést tenni.
A Noszlopi parkból munkaszüneti napokon 20.00-kor induló utolsó 21-es busszal kapcsolatban lenne egy észrevételem: én a távolsági busszal 20.20-ra érek be a Noszlopi parkba, miután csak 2 átszállással tudok a Széchenyivárosban eljutni. Szerintem indokolt lenne megnézni, hogy a távolsági járatok milyen idõpontokban érkeznek be, és ahhoz igazítani a helyi járatok indulási idejét is, az utazók kényelme érdekében. Szerintem el tudják képzelni, hogy 2 nagy táskával elég nehézkes a városon keresztül utazni és még 2-szer átszállni is, hogy hazajussak.
Köszönettel,
V.Zita
Tisztelt Virágh Zita!
Társaságunkhoz intézett e-mail megkeresésére tájékoztatjuk, hogy 2005. január 1. óta Kecskemét Megyei Jogú Város tömegközlekedésének ellátását Közszolgáltatási Megállapodás keretében végzi társaságunk, így bármilyen jellegű menetrenddel kapcsolatos változtatás (új járat indítás, idő adat, illetve járat módosítás, nyomvonal módosítás, megállóhely áthelyezés, közlekedési rend módosítása, stb.) jóváhagyása a város Közgyűlésének hatásköre, ezért levelét illetékességből továbbítottuk a Polgármesteri Hivatal részére.
Friday, April 01, 2011 12:40 PM
Azt szeretn ém megkérdezni,hogy a távolsági Kunság Volán
járatokon lehet-e a rendőröknek ingyen utazni?
Tisztelt Tóth Imre Úr!
Hivatkozással társaságunkhoz e-mailben eljuttatott megkeresésében foglaltakra tájékoztatjuk, hogy a Kunság Volán Zrt. távolsági járatait térítéssel (menetjegy, bérlet) vehetik igénybe a Rendőr-főkapitányság és a helyi szervek dolgozói, az autóbuszra szolgálati céllal fellépő rendőr szolgálati igazolványának felmutatásával ingyenesen tartózkodhat az autóbuszon.
Wednesday, April 06, 2011 8:24 AM
Engedjék meg, hogy had gratuláljak az új menetrendhez Kiskőrös-Erdőtelek-Ökördi útvonalon. Ma 1 gyerek sem ért be reggel 8-ra az Általános iskolába. Ha nem lesz változás kénytelenek vagyunk kerékpárral vagy autóval hozni-vinni a gyerekeinket, mert a napi 1 igazolatlan óra nem igazán hiányzik egy kisiskolás gyermeknek sem.
Pap Lászlóné
Tisztelt Pap László Úr!
A Kunság Volán fórumhoz intézett e-mail megkeresésére tájékoztatjuk, hogy a Kiskőrös-Erdőtelek-Ökördi autóbuszvonalon 2011. április 1-től eszközölt járatmódosításokat a térségben foglalkoztatott autóbuszaink fordai átcsoportosítása más vonalon fennálló zsúfoltság megszüntetése tette szükségessé. Az érintett vonal utasforgalmát tekintve a gyakorlati tapasztalataink szerint a korábbi két járattal szemben, jelenleg egy is zsúfoltságmentesen biztosítja a reggeli beutazás lehetőségét. Sajnos az Ön által megjelölt napon a járatot végző autóbuszunk a bérletváltások miatt az előző járatából is már késve érkezett, ebből adódott az ökördi járat késése is. A menetrend betartását érintően a járatot végző gépkocsivezető kollégáink felé figyelemfelhívással éltünk a jövőbeni késések kiküszöbölésének érdekében.
Saturday, April 23, 2011 1:08 PM
Tisztelt Kunság Volán!
Már nagyon régóta igénybe veszem a szolgáltatásukat. És többnyire elégedett vagyok néhány esettől eltekintve. Mivel tudom, hogy a vezetőségnek fontos az utasok elégedettsége ezért most ezeket szedem össze és leírom a panaszomat.
Életem talán legrosszabb hetén vagyok túl, ezt most nem részletezném.
Egy temetésről jöttem haza Hatvanból tegnap délután 2011.04.22-én (Salgótarján-Pásztó-Hatvan-Budapest-Kecskemét járattal) Budapestre beérve azt tapasztaltam, hogy a Hungária krt-on nagy dugó van egy baleset miatt. Ez még rendben lenne, de az szerintem már nem, hogy a sofőr nem megy egy alternatív útvonalon megy. A többi volán járatainál mindnél azt tapasztaltam, hogy lekanyarodnak a Hungáriáról és a Stefánia úton mennek végig. Köztudott, hogy a Hungárián sokszor van dugó viszont a Stefánián sokkal ritkábbak az ilyen forgalmi helyzetek. Az egyik barátom egy másik volánnal érkezett pestre, az a busz elment a kocsisor mellett lekanyarodott és végig a Stefánián sokkal hamarabb beért a Stadionokhoz. Akkor hívtam őt telefonon amikor elment a busza mellettünk.
A Kunság volán járatai miért nem arra mennek? Ugyanúgy a Stadionokhoz vezet az az út is.
Egy órába tellett mire a Mexikói úttól átértünk a Népligethez. Így eleve késett a busz. Már ez is nagyon fárasztó volt.
De ekkor a sofőr nem arra törekedett, hogy minél hamarabb elinduljon a Népligetből hanem még ekkor is ott volt az állomáson több mint 25 percig. Pedig még másik két busz is indult 18:30-kor Kecskemétre és ezekkel együtt indult csak útnak. De a menetidőt még így sem tudta tartani ami 1:10 perc lenne. Pedig sem az M5-ön sem Budapesten nem volt több dugó és rendes tempóban lehetett volna haladni.
Továbbá rajta van a buszokon, hogy WiFi használat. Ezt még egyik Kunság volános buszon sem tudtam használni. Vagy ne írják rá, hogy ha nincs vagy ha van akkor lehessen használni. Köszönöm.
Alább mellékeltem egy térképet, hogy merre lenne célszerű a buszoknak közlekednie.
A következő két eset már korábban történt:
2011.03.28. 12:39
A BOP 328-as rendszámú busz (4-es, vagy 12-es már nem emlékszem) sofőrje 12:39-kor lusta volt beállni rendesen a buszmegállóba a Rákóczi úton a Techinka házánál. Teljesen üres volt a buszmegálló nem állt előtte egy busz sem tehát csakis lustaság lehetett az oka. Ahelyett, hogy beállt volna rendesen félig a középső sávban félig a buszmegálló sávjában állt.
Az előttem lesszálló idős hölgy majdnem elesett, mert olyan nagyot kellett neki lépni az úttestre.
2011.03.29. 12:12-kor az EWS 892-es rendszámú autóbusz (9-es volt rajta, de szerintem a garázsból jött) sofőrje majdnem elütött a Csokonai úton.
A zebrán mentem át és ott egy 4 sávos út van két parkoló sávval, én már a középső két sáv egyikében haladtam amikor kénytelen voltam megállni, mert a sofőr még lassítani sem volt hajlandó és majdnem elütött.
És végül miért fűtenek tavasszal a buszokon?? Több helyijáraton tapasztaltam, hogy ment a fűtés amikor a kinti hőmérséklet 18-20 fok körül volt.
Egy kissé elégedetlen utas.
Szép napot!
Itt van a térkép:
http://maps.google.com/
Tisztelt Lőrinc László Úr!
Társaságunkhoz e-mailben megküldött megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére. Számunkra fontos, hogy utasaink megelégedéssel vegyék igénybe szolgáltatásainkat, ezért sajnálattal értesültünk az Önt ért kellemetlenségekről. Bejelentése nyomán a szükséges vizsgálat lefolytatása megtörtént. A menetrendben előírt járati útvonaltól eltérni kizárólag indokolt esetben lehet, ezért az 1520/2 sz. Salgótarján, aut. áll. – Kecskemét, aut. áll. járatunk autóbuszvezetője az előírásoknak megfelelően járt el, amikor az erős közúti forgalom kikerülésére nem vett igénybe alternatív útvonalat. A járat Budapest, Népliget pályaudvari indulását a késésből adódóan a forgalmi rend késleltette. A buszokban lévő WIFI hálózatok mobilinterneten keresztül kapcsolódnak a világhálóhoz, a jármű haladásától, a lefedettségtől és a földrajzi viszony függvényében az elérés akadozhat, esetleg lelassulhat. Társaságunk a szolgáltatás működésével, illetve sebességével kapcsolatban felelősséget nem vállal. A helyi közlekedést azon belül is a 12-es vonali járatunkat érintő felvetésére tájékoztatjuk, hogy az érintett megállóhely a folytatásában található kijelölt parkolóhely foglaltsága esetén csuklós autóbusszal nehezen vehető igénybe, ezért az autóbuszvezető figyelmét felhívtuk, hogy törekedjen minden ajtóval a peron mellé állni a biztonságos le- és felszállítás érdekében. A második helyi közlekedést érintő esettel kapcsolatos vizsgálat során megállapítást nyert, hogy az Ön által megjelölt forgalmi rendszámú autóbusz – műholdas járműkövető-rendszerünk adatai szerint – az érintett időszakban a Csongrádi úton közlekedett. Az autóbuszvezető figyelmét felhívtuk a KRESZ előírásainak betartására, valamint a közlekedésben résztvevőkkel való együttműködésre. A fűtéssel kapcsolatos felvetését konkrét időpont hiányában érdemben vizsgálni nem tudtuk.
Friday, April 29, 2011 11:07 PM
Nem tudom kitalálni, hogy melyik járattal jutok el a vasútállomástól a Barátok templomához. A térkép nagyon kicsi, a megállók nevei nem szerepelnek rajta, a buszok számai is nehezen olvashatók/értelmezhetök.
Tisztelt Böszörményiné Révész Judit!
Hivatkozással a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott megkeresésére tájékoztatjuk, hogy a Vasútállomás nevű helyi autóbusz megállóhelyről (ami a Vasútállomás főbejáratával szemben található) az 1-es, 2D, 7-es vagy 7C számú helyi járatú autóbusszal a Cifrapalota megállóhelyen leszállva gyalog tudja megközelíteni a Barátok templomát. Könnyebb megközelíthetőség érdekében a mellékelt térképen bejelöltük a szóban forgó megállóhelyeket, és a célállomást.
Monday, May 23, 2011 6:11 PM
Tetszik a változás amin átment mostanában a helyi közlekedés. különösen az, hogy rugalmasabb lett a jegyár, a különböző jegyek miatt. Csupán azt sérelmezem, hogy a 3-as járat nem áll meg a Dobó krt.-i megállóban, míg az összes többi arra járó busz mind megáll. Kérdésem, miért nem? Nagyon jó lenne pedig, a csatlakozások miatt is, mert este pl. az 1-esről leszállva nemrégiben is lemaradtam a 3-asról azért, mert 3 perc alatt nem értem el az Aranyhomoktól induló buszt, emiatt félórát kellett várni a következő járatra. Meg ha a környéken vásárolunk, akkor is jó lenne ha közelebb szállhatnánk fel. Kérem, vegyék ezt figyelembe, és ha mód van rá, legyen a 3-asnak is megállója a Dobó krt.-on. Tisztelettel. Egy utas a sok közül.
Tisztelt Király Mária!
Társaságunkhoz intézett e-mail megkeresésével kapcsolatosan az új jegyekre, bérletekre irányuló észrevételét köszönjük. Egyidejűleg tájékoztatjuk, hogy 2005. január 1. óta Kecskemét Megyei Jogú Város tömegközlekedésének ellátását Közszolgáltatási Megállapodás keretében végzi társaságunk, így bármilyen jellegű menetrenddel kapcsolatos változtatás (új járat indítás, idő adat, illetve járat módosítás, nyomvonal módosítás, megállóhely áthelyezés, megállóhelynél történő járatmegállítás, közlekedési rend módosítása, stb.) jóváhagyása a város Közgyűlésének hatásköre, ezért levelét illetékességből továbbítottuk a Polgármesteri Hivatal részére. Továbbá jelezzük, hogy a „Dobó körút” megállónál nem csupán a 3-as számú autóbuszjáratok, hanem a Széchenyi tér irányából a Színház felé továbbközlekedő autóbuszjáratok egyike sem áll meg.
Thursday, May 26, 2011 3:23 PM
A 2es helyi járatú busz hétköznap délutáni menetrendje nagyon rossz. A munkaidőm fél 5-ig tart, a 2d busszal tudok bemenni a városba legközelebbi időpontban, amely azt jelenti, hogy 3/4 6-ra érek be. Ez szerintem egy helyi busznál nem megengedhető
Köszönettel: Varga Istvánné
Tisztelt Varga Istvánné!
Társaságunkhoz intézett e-mail megkeresésére tájékoztatjuk, hogy 2005. január 1. óta Kecskemét Megyei Jogú Város tömegközlekedésének ellátását Közszolgáltatási Megállapodás keretében végzi társaságunk, így bármilyen jellegű menetrenddel kapcsolatos változtatás (új járat indítás, idő adat, illetve járat módosítás, nyomvonal módosítás, megállóhely áthelyezés, közlekedési rend módosítása, stb.) jóváhagyása a város Közgyűlésének hatásköre, ezért levelét illetékességből továbbítottuk a Polgármesteri Hivatal részére. Egyidejűleg arról is tájékoztatjuk, hogy a Mercedes beruházással összefüggésben tárgyalások folynak Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., az önkormányzat képviselői, valamint társaságunk között a jelentkező utazási igények minél jobb kiszolgálásáról, így további módosítások várhatóak a térség autóbusz menetrendjét illetően.
Sunday, June 05, 2011 12:15 AM
T. Cím!
Kérem, írják meg nekem, hogy Kadafalváról (a Granada Hoteltől) hogy jutok be Kecskemétre, a városközpontba, van-e valamilyen (helyi) buszjárat.
Köszönettel:
sbkriszta
Tisztelt Asszonyom!
A KUNSÁG VOLÁN Fórumhoz intézett megkeresésére tájékoztatom, hogy a Granada Hotel-től beutazási lehetőséget a Ballószög-Kecskemét viszonylatú helyközi járatok biztosítanak. Az érintett járatok menetrendjének lekérdezésére a www.volan.hu,vagy a www.menetrendek.hu honlapokon van lehetőség. A "honnan" rovat kitöltésénél Kecskemét, Gyulai köz megállónevet kell a listából kikeresni/ez a megálló hivatalos neve/így kapható helyes menetredi információ. További érdeklődésére állunk szíves rendelkezésre.
Thursday, June 09, 2011 8:42 AM
Tisztelt Cím!
2011 junius 03.-án pénteken szerettem volna felszálni a Hévíz - Kecskeméti járatra Balatonlellén. A 16,36- kor érkező és induló járat azonban csak lassított és megállás nélkül tovább ment, otthagyva az utasokat a Lellei buszállomáson. Érthetetlen és elfogadhatatlan hiszen távolsági járat, és ebben a viszonylatban nincs másik járat, csak naponta ez az egy. A buszon a jobb oldalt látva csak pár ember ült. A megállóban kb. 40-50 ember várakozott, igaz csak a környező településre menő Zala volán járataira várakoztak, de a Kecskeméti járat vezetője menetközben azt nem állapíthatta meg, hogy hányan várnak az Ő járatára.
A megállóban három Zala-volános busz várakozott az indulásra.
Odaszaladtam hozzájuk, hogy mi ijenkor a teendő. Ők is felháborodva mondták, hogy ijet még nem láttak, és ők is észrevették, hogy nem állt meg a járat. Én azonnal próbáltam elérni telefonon a Siófoki busz pályaudvart, de senki nem vette fel a telefont. Végüla a Kecskeméti pályaudvar ügyeletesét értem el, neki mondtam el panaszom, megértő volt, de segíteni ő sem tudott már. Csak remélni tudom, hogy többet ilyen nem fordul elő az Önök járatán. Azért kiváncsi lennék, hogy a sofőr mivel magyarázza meg , hogy nem állt meg egy többállásos buszpályudvaron.
Talán sietett, mert 10-perc késésben volt.
Tisztelt Magyari Béla Úr!
Társaságunkhoz e-mailben megküldött megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére. Számunkra fontos, hogy utasaink megelégedéssel vegyék igénybe szolgáltatásainkat, ezért sajnálattal értesültünk az Önt ért kellemetlenségekről. Bejelentése nyomán a szükséges vizsgálat lefolytatása megtörtént. Az érintett járatot végző autóbuszvezetőt jegyzőkönyvileg meghallgattuk, felé a szükséges munkáltató intézkedést megtettük. Bízunk benne, hogy jövőbeni utazásai során hasonló kellemetlenség nem fordul elő.
Tuesday, June 21, 2011 5:20 PM
Tisztelt Kunság Volán ZRt!
Az Önök által nyújtott szolgáltatásról lenne néhány észrevételem. Minden nap utazom a 6:15-kor Kecskemétről Budapestre közlekedő járaton (járatszám: 102). Mióta tanítási szünet van, azóta minden nap elég sok utas kényszerül állva utazni, mindezt autópályán. Szerintem egyáltalán nem biztonságos állva utazni ilyen sebességgel közlekedő járatokon (kétlem, hogy engedélyezett), másrészt a nagyon drága bérletek megvásárlásával úgy gondolom az lenne a minimum, ha leülhetne az utas. Akár több férőhelyes buszokkal, akár járat sűrítéssel meg kell oldani ezt a problémát.
A gondot csak tetézi, hogy ezek a buszok légkondiciónálóval felszereltek ugyan, de a légkondit reggelente szinte soha nem kapcsolják be a sofőrök, így napos időben ájuldozik aki a busz hátsó szakaszában utazik. Ráadásul az ablakok nyilván nem nyithatóak.
Úgy gondolom a szolgáltatáson van bőven mit javítaniuk sajnos.
Tisztelettel,
Ildikó
Tisztelt Szabó Ildikó!
Társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül eljuttatott e-mail megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére. Szolgáltatási színvonalunk növeléséhez elengedhetetlen a szolgáltatásunk minőségével kapcsolatos utasvisszajelzés, ezért köszönettel vettük sorait. Az Ön által is felvetett időszakos zsúfoltság megszüntetésére – autóbusz állományunk reggeli, csúcsidei kötöttsége miatt – szabad autóbusz kapacitás nem áll rendelkezésükre. Az autóbuszvezetőink figyelmét felhívtuk, hogy a klímával felszerelt autóbuszainkon az előírásoknak megfelelően használják a légkondicionáló berendezést.
Tuesday, June 07, 2011 4:25 PM
Tisztelt Kunság Volán Társaság!
Lassan fél éve utazom már minden hétköznap Budapest és Kecskemét között. Reggel a 6:30-as járatot veszem igénybe. Ezzel kapcsolatban lenne problémám. A fél év alatt egyetlen egy alkalommal sem érkezett be időben a busz, nagyon sok esetben 20 perceket késik, valamint többször is állva kellett utaznom, és másoknak elég sokszor. Amikor úgy döntöttem, hogy Kecskemétre költözöm, a járat érkezéseket vettem figyelembe, és a reggeli Határ úti 7:33-as időpont jó lett volna, mivel 8-ra járok dolgozni a Gyöngyösi utcára. Ehhez képest minden héten túlóráznom kell a késések miatt. Úgy gondolom, hogy a 63 ezer Ft-os havi bérlet mellett elvárható lenne, hogy betartsák a menetidőt. Jelzem, hogy az autópályán kb. 3 alkalommal volt csak baleset, minden esetben zökkenőmentes lett volna a közlekedés, csak a sofőrök valamiért 80 km/h-nál többel nem mennek. Így esélytelen, hogy időben beérjen. Néhány esetben a 6:55-ös járattal utaztam, az mindig időben beért, sőt az esetek többségében még hamarabb is… Valamint még azt sem tudom,hogy ha nincs tanítási nap mivel járok majd 8-ra dolgozni, a 6:15-ös másfél órás járat kissé kényelmetlen lenne minden nap. Nem értem, hogy miért nem lehet indítani nyáron is kisbuszt, nem csak én szoktam minden nap dolgozni járni Pestre a fél 7-es járattal. Talán többen kihasználnák a mindennapi feljárást Pestre, ha normálisan közlekednének a buszok.
Remélem tudnak valamit segíteni az ügyben, mert nekem már nagyon kellemetlenek a mindennapi utazások.
üdv.:
Balogh Éva
Tisztelt Balogh Éva!
Hivatkozással társaságunkhoz megküldött válaszlevelére az alábbiakról tájékoztatjuk. A Kecskemétről Budapestre közlekedő 6.30 órai járat közlekedési napjainak munkanapokra történő kiterjesztésének indokoltságát vizsgálni fogjuk, és gyakorlati tapasztalataink függvényében kezeljük. Egyúttal a közlekedés sebességére vonatkozó megjegyzésével kapcsolatosan jelezzük, hogy a hatályos KRESZ előírások alapján autópályán legfeljebb 80 km/óra maximális sebességgel haladhatnak az autóbuszok, így a menetrend pontos tarthatóságát – különösen Budapest esetében – a reggeli csúcsforgalmi időszak nagy mértékben befolyásolja.
Thursday, June 09, 2011 7:31 AM
Tisztelt Kunság Volán!
Kérdezném, hogy az épülő Mercedes-Benz gyár 5-ös főútvonal melletti főbejárati részénél terveznek -e a közeljövőben távolsági buszmegálló kialakítását? Úgy gondolom, hogy a a vidéki dolgozók részéről ez teljesen jogos igény lenne a helyi járatok mellett.
Köszönöm a válaszukat!
Tisztelt Cseke Úr!
A Kunság Volán Fórum rovaton keresztül társaságunkhoz intézett levél megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatom, hogy ismereteim szerint a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kecskeméti gyára 5-ös főút melletti bejáratának külső (közvetlenül főút melletti) térségében nem kerül sor autóbuszöböl kialakítására. Ennek igénye az útkapcsolatok tervezése, kiépítése során az építtető részéről nem merült fel, azonban a főkapu előtt várhatóan kerül kiépítésre autóbusz megálló. Kecskemét, 2011. június 15.
Thursday, July 28, 2011 12:42 PM
Érdeklődni szeretnék, hogy miért szűnt meg a 435-ös járat megállója Szekszárdon a Garay Gimnázium előtt. Igen kellemetlen, hogy ha a városközpont felé kell sietni, vagy a kórháztól vagy a pályaudvartól kell loholni több száz métert. (Ez pedig elég sok fáradság, de főleg időveszteség.) Jelzem, maga a megálló nem szűnt meg, a legtöbb vidéki járatnak most is van ott megállója.
Néhány rendszeresen a járaton utazó utastársammal együtt szívesen vennénk, ha kényelmünk érdekében visszaállítanák ezt a megállót.
Várom szíves válaszukat.
Tisztelettel:
Kovács Ágnes
Tisztelt Kovács Ágnes!
A Kunság Volán Fórumra írt megkeresése kapcsán az alábbiakról tájékoztatjuk: 2011. szeptember 1-jétől az 1527/435 és 425 sz., Kecskemét – Tolna irányú járataink részére is érvényesítésre kerül a Szekszárd, gimnázium elnevezésű megállóhely. Megkeresését ezúton köszönjük.
Saturday, July 30, 2011 12:30 PM
Kedves Kunság Volán Zrt!
Azért ragadok billentyűzetet, hogy megírjam véleményemet az egyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, ami tulajdon képpen nem is létezik. Az elmúlt napokban, hetekben rendszeresen utaztam a Szeged-Kalocsa között közlekedő autóbusz járatukkal (Vonal: 5056 Járatszám: 225), amelyen több szép nagy matrica hirdeti - az utasok szemét majd kiszúrva - a következőt: ,,Free WiFi". Ez mind szép és jó, csakhogy ilyen szolgáltatás biztosan nem üzemel a járatukon. Többször is megpróbálkoztam igénybe venni, sikeretlenül. Így szeretném önöket megkérni, hogy amennyiben valóban nem létezik ezen szolgáltatás a járaton, így a továbbiakban az utazóközönség megtévesztésének elkerülése végett szíveskedjenek a matricákat eltávolítani, vagy tegyék a szolgáltatást ténylegesen elérhetővé.
Üdvözlettel:
Gábor
Tisztelt Gábor!
Társaságunkhoz e-mailben eljuttatott megkeresésében foglaltakra az alábbiakról tájékoztatjuk. Számunkra fontos, hogy utasaink megelégedéssel vegyék igénybe járatainkat, ezért sajnálattal értesültünk az Ön által tapasztalt kellemetlenségekről. Bejelentését ezúton is köszönjük, a WIFI rendszerünk használatakor jelentkező műszaki hibák elhárításán folyamatosan dolgozunk.
Thursday, August 04, 2011 10:05 AM
Tisztelt Kunság Volán Zrt.!
Észrevételezni szeretném, hogy a Soltvadkert és Kiskőrös között
közlekedő járatokon augusztus 1. napja óta nem tudok dolgozói bérletet
vásárolni és ez a probléma körülbelül fél éve fennáll.
Ma, augusztus 4. napján még mindig nem rendelkezem bérlettel, és ez a
probléma nem csak engem érint.
A legközelebbi hely, ahol biztosan kapok bérletet, az a kiskunhalasi
autóbusz állomás, de azt hiszem nem várható el, hogy Kiskunhalasra
utazzam minden hónapban azért, hogy bérletet kaphassak, figyelembe véve
azt is, hogy én is dolgozom, és a munkaidőm megegyezik a kiskunhalasi
autóbusz állomás nyitvatartási idejével.
Tudomásom szerint a buszsofőröknek kötelessége lenne bérletet tartani a
buszon, ennek ellenére nem kapok, és nem is tudják megmondani, hogy
mikor lesz vagy hogy melyik másik buszon tudnám megvenni.
Amennyiben lehetséges szeretném kérni, hogy a buszokon bérletvásárlásra
legyen lehetőség, vagy pedig Soltvadkerten vagy Kiskőrösön legyen egy
kijelölt hely, ahol a bérletemet minden hónapban meg tudom venni.
Remélem elegendő lesz ez a levél, ahhoz hogy ez a probléma megoldódjon
és nem kell írásban levél formában, több személy által aláírottan
kérvényt benyújtanom.
Tisztelt N.A.!
Társaságunknál e-mailben tett bejelentésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére. Számunkra fontos, hogy utasaink megelégedéssel vegyék igénybe szolgáltatásainkat, ezért sajnálattal értesültünk az Önt ért kellemetlenségről. Bejelentése nyomán az érintett munkatársakat jegyzőkönyvileg meghallgattuk, a lefolytatott vizsgálat után a szükséges munkáltatói intézkedést megtettük feléjük Egyidejűleg tájékoztatjuk, hogy előre láthatólag 2011. október 1.-től Kiskőrös és Soltvadkert postahivatalában is meg tudja majd bérletjegyét váltani. Bízunk benne, hogy jövőbeni utazásai során hasonló kellemetlenség nem fordul elő.
Friday, August 12, 2011 5:32 PM
A buszra ki van téve hogy free wifi zone ahoz képest minden van rajta csak wifi nincs
Tisztelt Lengyel Bence!
Hivatkozással e-mailben megküldött adatokra, tájékoztatjuk, hogy a WIFI rendszerünk használatakor keletkező műszaki hibák elhárításán dolgozunk.
Sunday, September 11, 2011 5:22 PM
Tisztelt Kunság Volán Zrt.!
2011.09.08-án a 14:15-kor induló 15-ös autóbuszt vettem igénybe hazajövetelemhez. Csakhogy nem indult kisegítő járat,ezért a busz már a Katona József Gimnáziumnál zsúfolásig volt. Úgy gondolom, nem azért fizet az ember havonta több ezer forintot, hogy az ablaknál mozdulni se bírjon, mert öt ember a nyakában liheg. Ez nem az Auschwitzba tartó vonat,hanem a Kunság Volán Zrt. járata!
Üdvözlettel:
Sipos Nikolett
Tisztelt Sipos Nikolett!
Társaságunkhoz küldött elektronikus levelében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
2011. szeptember 8-án csütörtöki napon a Noszlopy G. parkból menetrend szerint 14.15 órakor induló 15-ös járatot végző autóbuszvezetőt jegyzőkönyvileg meghallgattuk. Elmondta, hogy zsúfolt volt az autóbusz, utas lemaradás nem történt. A zsúfoltság enyhítése, illetve elkerülése érdekében a jelzett naptól kezdődően folyamatosan az alapjárat mellé rásegítő járatot közlekedtetünk.
Nagyon sajnáljuk, hogy kellemetlenség érte, bízunk benne, hogy a jövőben megelégedettséggel veszi igénybe szolgáltatásunkat.
Thursday, September 15, 2011 8:38 AM
Tisztelt Kunság Volán!
Intézkedésüket kérem a Szabadszállásról Kecskemétre 6 óra 25 perckor és Kecskemétről Szabadszállásra pénteki napokon 14 órakor induló buszjáratok túlterheltsége ügyében. Ez a kettő járat iskolai időben olyan zsúfolt, hogy az ülések között az utasok csak oldal állásban férnek el. Az hogy zsúfolt, már nem elegendő kifejezés, arra már gondolni sem jó, ha valami baj törénik, hogyan lenne lehetséges lejutni a buszról. Leszálláskor az ajtóhoz jutni alig lehetséges, mert mozdulni nem lehet. Kérem, küldjenek ki felmérőket erre a kettő járatra, győződjenek meg a tarthatatlan állapotokról.
Köszönettel:
Szabó Jánosné
Tisztelt Asszonyom!
A Kunság Volán Fórumra intézett e-mail megkeresése kapcsán tájékoztatjuk, hogy a reggeli, munkanapokon 6.25 órakor Szabadszállásról Kecskemétre közlekedő, valamint a péntekenként 14.00 órakor Kecskemétről Szabadszállásra induló járatok utasforgalmának felmérése folyamatban van, intézkedéseink megtételére gyakorlati tapasztalataink függvényében kerül majd sor.
Thursday, September 15, 2011 10:14 AM
A közelmúltban tapasztaltam, hogy a 2011. szeptember 14-én a 16 óra 40 perckor Ballószögről induló, Kecskemétre közlekedő autóbusz vezetője a jelzésre a Rákóczi úton nem állt meg, hanem a végállomásig vitte a gyereket.Ez enyhén szólva is szemétség volt tőle./Megjegyzem, nem a nap mint nap "ismerős" sofőr volt./
Tisztelt Kovács Tímea!
16:40-kor nem közlekedik autóbusz járatunk Ballószögbol Kecskemétre. Kérem az eset pontos kivizsgálása érdekében a tájékoztatni szíveskedjen, hogy melyik járaton történt az Ön által említett esemény.
Tisztelt Kovács Tímea!
Tájékoztatjuk, hogy mivel levélmegkeresésünkre 30 napon belül az Ön részérol nem érkezett válasz, így az ügyét érdemben vizsgálni nem tudjuk.
Wednesday, September 21, 2011 1:43 PM
Tisztelt Cím!
Bejelentést szeretnék tenni, mert a naponta Szegedről 13:20 perckor induló-Kisteleken át-Budapestre közlekedő autóbuszjáraton szolgálatot teljesítő autóbuszvezető 2011.09.16-án kijelentette, hogy Péntekenként nem fogja elvinni a Szegedről Kistelekre utazó utasokat annak ellenére, hogy a hivatalos és érvényben lévő menetrend szerint a járatnak Kisteleken meg kell állnia és az utasok joggal számíthatnak a szállításra!Úgy gondolom, ha a beszállítási sorrend alkalmazása után az autóbuszon még van ülőhely, akkor NEM TAGADHATJA MEG az autóbuszvezető az utazásra várók szállítását. Ha valami ok folytán mégis, akkor szeretném, ha legalább a doglozókat(bérletből egyértelműen kiderül) elszállítanák. Ezt akadályozó tény esetén kérem jelezzék a Tisza Volán Zrt. felé, hogy ezt a járatot módosítani szeretnék. Kérem a bejelentésem kivizsgálását!
Ha az autóbuszvezető mégis beváltja ígéretét és változás nélkül nem szállítja el a Kistelekig utazókat sajnos kénytelen leszek tovább lépni és további panasszal élni pl.: a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság felé. Remélem bejelentésemet követően is a már megszokott, magas szintű szolgáltatásra számíthatunk Társaságuktól.
Kérem, hogy a nevem ne közöljék az autóbuszvezetővel, nem szeretném fokozni a problémákat.
Mielőbbi válaszukat várva
Tisztelettel:
Márton Katalin
Tisztelt Márton Katalin!
Társaságunknál e-mailben tett bejelentésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Számunkra fontos, hogy utasaink megelégedéssel vegyék igénybe szolgáltatásainkat, ezért sajnálattal értesültünk az Önt ért kellemetlenségről.
Bejelentése nyomán az érintett autóbuszvezetőt jegyzőkönyvileg meghallgattuk, figyelmét felhívtuk az utas-orientált munkavégzésre.
Tájékoztatjuk, hogy az utazási feltételekben rögzítettek alapján a távolsági (helyközi) forgalomba az utasok elszállításának sorrendje a következő:
a) akik a járatra helyüket előzetesen biztosították.
b) akik az utazásához szükséges igazolvánnyal (bérlettel) vagy előre váltott jeggyel rendelkeznek,
c) akik nagyobb távolságra utaznak
azonos elbírálás alá eső utasok között a jelentkezés sorrendje az irányadó.
Bízunk benne, hogy jövőbeni utazásai során hasonló kellemetlenség nem fordul elő.
Friday, September 23, 2011 3:04 PM
T.Cím! 2011.09.22-én Szentesről a 15 óra 10 perckor induló busszal jött haza a kislányom, iskolából. A sofőr kifogásolta, hogy a bérlete "Tisza-volános" (mivel a szentesi állomáson vásárolta meg) és nem "Kunság volános", azaz ő most "ingyen" utazik ezen a járaton, és felszólította, hogy jövő hónapban "Kunság volános" bérletet vegyen!140 km-es bérlete van: Szentes-Kecskemét-Harta útvonalra. Sajnos még soha nem tudott úgy utazni, hogy egy Volán társasággal végig, de még soha nem fordult elő, hogy pl. az Alba-Volán gépkocsivezetője ezt szóvá tette volna. A bérletet azért váltottuk, hogy ne legyen gond a buszjegyváltással, mivel elég hosszú az út. Elhiszem, hogy a Volán társaságoknak ez nem kifizetődő, de úgy tudom semmiféle jogszabály nincs arre nézve, hogy milyen járatokon utazhat a bérletes,természetesen azon az útvonalon belül, amire megvásárolta.
Kérem szíves tájékoztatásukat ezzel kapcsolatban! Előre is köszönöm!
Tisztelettel:
Frits Mártonné
Tisztelt Frits Mártonné!
Társaságunknál e-mailben tett bejelentésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Számunkra fontos, hogy utasaink megelégedéssel vegyék igénybe járatainkat, ezért sajnálattal értesültünk az Önt ért kellemetlenségről.
Bejelentése nyomán az érintett autóbuszvezetőt jegyzőkönyvileg meghallgattuk, és felhívtuk figyelmét, hogy az utasokat udvarias hangnemben tájékoztassa a bérletváltásról és annak felhasználási lehetőségéről.
Tájékoztatjuk, hogy a Tisza Volán Zrt. Kecskemét – Harta viszonylaton nem közlekedtet járatot, így a bérlete erre a szakaszra valóban érvénytelen, mivel a Volán társaságok csak arra a viszonylatra adhatnak el bérletet, ahol járatot közlekedtetnek. Az Ön esetében megoldás az lenne, ha társaságunknál váltaná meg bérletét a teljes viszonylatra, mivel társaságunk az Ön által igénybe vett viszonylat teljes hosszában közlekedtet járatokat.
Bízunk benne, hogy jövőbeni utazásai során hasonló kellemetlenség nem fordul elő.
Thursday, September 29, 2011 4:12 PM
Tisztelt KunságVolán
Szeretném értesíteni Önöket, hogy a Katona József Gimnáziumnál nem áll meg a Kadafalvára tartó 06:50-es busz. Szeretném megkérni Önöket, hogy értesítsék a sofőrt, mert sokan mennének vele, de nem áll meg, És a Kadafalvára tartó utasok eldugítják a 6:45-ös Kecskemét-Ballószögi buszt, valamint a 7:30-as Kecskemét-Ballószögi járatot. Rengeteg panaszt hallottam már eme témában. Hálás köszönettel: egy utasuk.
Tisztelt Fülöp Ivett!
Társaságunkhoz e-mailben megküldött megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Számunkra fontos, hogy utasaink megelégedéssel vegyék igénybe szolgáltatásainkat, ezért sajnálattal értesültünk az Önt ért kellemetlenségekről.
Bejelentése nyomán a szükséges vizsgálat lefolytatása megtörtént. Az érintett autóbuszvezetőt jegyzőkönyvileg meghallgattuk, figyelmét felhívtuk a menetrendben meghirdetettek szerinti közlekedés betartására.
Bízunk benne, hogy jövőbeni utazásaik során hasonló kellemetlenség nem fordul elő.
Friday, September 30, 2011 11:37 AM
Tisztelt Szolgáltató!
2011.09.29-én a 16 órakor induló 25-ös busz a Műkertvárosból visszafelé tartva, jelzésem ellenére nem állt meg a vasútállomásnál lévő megállóban. Kérdésemre a vezető közölte, hogy az állomás előtti kanyarban kell jelezni. Én a kanyar után közvetlenül jeleztem, a busz nem haladt gyorsan tehát az utasok és a közlekedés veszélyeztetése nélkül, gond nélkül megállhatott volna a megállóban.
Kérem ha van ilyen a szabályzatban, hogy a "kanyarban kell jelezni" azt a fejezetet részemre továbbítani szíveskedjenek, ha nincs, akkor a buszvezetőt értesítsék erről.
Egyébiránt sajnos egyre többször tapasztalom a Kunság Volán buszvezetőinek nemtörődömségét, rosszindulatát, figyelmetlenségét. Örömmel venném ha a buszvezetőkben is sikerülne tudatosítaniuk valahogyan azt amit a sablon válaszukba bele szoktak írni.
"Számunkra fontos, hogy utasaink megelégedéssel vegyék igénybe szolgáltatásainkat"
Üdvözlettel
Tisztelt Szekeres Gabriella!
Társaságunkhoz küldött elektronikus levelében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére. 2011. szeptember 29-én csütörtöki napon a jelzett, Noszlopy G. Parkból menetrend szerint 16.00 órakor induló 25-ös járatot végző autóbuszvezetőt jegyzőkönyvileg meghallgattuk. Felé a szükséges munkáltatói intézkedést megtettük. Nagyon sajnáljuk, hogy kellemetlenség érte, bízunk benne, hogy a jövőben megelégedettséggel veszi igénybe szolgáltatásunkat.
Tuesday, October 04, 2011 12:58 PM
Tisztelt Kunság Volán,
Régi utasuk vagyok-még- és egy észrevételt szeretnék tenni. Lehet,hogy már más is írt ebben az ügyben de valószínűbb,hogy nem mert elég bamba a nép.
Reggelente a 13C járattal jártam,ami mostanra -reggeli- megszűnt a 14D miatt. Nagyon jó hogy több az utas és másik járatot is betesznek csak azt felejtették el, hogy a Merci dolgozók mellet a régi utasok is megvannak és nekünk kell alkalmazkodni.Kezd katasztrofális lenni a helyzet. A Mercinél egyre több lesz a dolgozó és gondolom többen igénybe vennék a tömegközlekedést. Nyomorgunk a buszon jön a tél ,eső, iunflenza... Ezt tapasztalva eléggé bosszantó, hogy csuklós buszok pár emberrel közlekednek ebben a reggeli órában más járatokon meg nyomorgunk. Valahogy ezt nem vették figyelembe. A Mercisek maguk megtöltenek már most egy normál buszt.Többen szeretnénk ha felülvizsgálnák ezt a kérdést a régi utasok részéről.Tisztelettel.Anita
Tisztelt Maleczné Barányi Anita!
Társaságunkhoz megküldött elektronikus levelében foglalt észrevételét köszönjük!
Egyidejűleg tájékoztatjuk, hogy autóbuszjárataink utasforgalmát folyamatosan figyeljük, így megkeresését követően a Margaréta Otthon végállomástól 5.05 órakor induló 14D vonali járaton először csuklós autóbuszt közlekedtettünk, majd az utasforgalom növekedése miatt még egy további (szóló) autóbuszt is forgalomba állítottunk.
Bízunk benne, hogy jövőbeni utazásai során megelégedéssel veszi igénybe szolgáltatásainkat.
Saturday, October 22, 2011 5:58 PM
Kecskemét-Budapest útvonalon mennyibe kerül a teljes árú felnőtt havi bérlet?
Tisztelt Szabó Attila Tamás Úr!
Hivatkozással társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül e-mailben megküldött megkeresésében foglaltakra tájékoztatjuk, hogy Kecskemét, aut.áll. – Budapest, Népliget közötti viszonylatra a teljes árú havi bérlet 63.200 Ft.
Saturday, November 19, 2011 10:02 PM
Tisztelt Kunság Volán!
2011.11.19-én, szombaton, a 22-es járatot szerettük volna igénybe venni. A hivatalos menetrend szerint az utolsó járat szabad- és munkaszüneti napokon 18:20-kor indul a Noszlopy Gáspár Parkból, és az Uszoda megállóhelyhez 22 perc alatt, azaz 18:42 perckor érkezik. Itt szerettünk volna felszállni a buszra, azonban az nem érkezett meg, 18:35-19:05 percig vártunk rá. Szeretném megkérdezni, hogy lehetséges-e, hogy a busz 18:35 perc előtt érkezzen meg (a hivatalos menetrendhez képest legalább 7 perccel), vagy valamilyen forgalmi akadály miatt nem indult, esetleg valamilyen más oka van annak, hogy az eltervezett 15 perc helyett másfél órán keresztül, átszállással sikerült csak haza jutnunk a körülbelül 0 fokos hidegben? Esetleg elkerülte a figyelmem valamilyen tájékoztatás, hogy a járat kimarad? Legyenek szívesek ennek utána nézni, hogy a jövőben ne érhessen minket ilyen kellemetlenség, és a bérletünk áráért megkapjuk a menetrend szerinti szolgáltatást.
Várom válaszukat!
Tisztelettel:
Balázs Nándor
Tisztelt Balázs Nándor Úr!
Társaságunkhoz intézett elektronikus levél megkeresésében foglaltakra tájékoztatjuk, hogy számunkra fontos utasaink, szolgáltatásunkkal kapcsolatos megelégedettsége, ezért sajnálattal értesültünk az Önöket ért kellemetlenségekről. A jelzését követően a rendelkezésünkre álló technikai eszközökkel kivizsgáltuk az esetet, melynek során megállapítást nyert, hogy a gépkocsivezető kollégánk valóban hibázott, és 8 perccel a menetrendben meghirdetett időpont előtt érkezett a megállóba, ezért felé a szükséges munkáltatói intézkedést megtettük és felhívtuk figyelmét a menetrendi adatok pontos betartására. Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását és bízunk benne, hogy a jövőben megelégedéssel veszik igénybe szolgáltatásainkat.
Monday, December 05, 2011 12:15 PM
Tisztelt Volán Vezetőség!!!
Érdekelne, hogy a 15-ös és a 29-es járatoknál reggel (7-8 óra) miért nincs segítő járat? A hetényi végállomástól 3.-4. megállóhelynél már nem lehet felszállni a buszra. Előfordult már olyan, amikor pici gyerekes anyuka a hidegben nem tudott felszállni a buszra! Az meg, hogy a busz hátulja üres, vegye a sofőr a fáradságot, szóljon bele a mikrofonjába; mindenki fáradjon a busz hátsó részébe, mert addig nem indul el! Ez régen is működött. A délutáni 3-4 óra közötti időszakban a városból Heténybe menő járatokra sem kis busz volna a megoldás. 6ezer ft.-os bérlet mellett mi utasok is elvárhatunk valami emberhez méltó utazást!!?? Azt sem értem a 14-es, 20-as járatok amik egyébként is 5-10 percenként járnak, 5-10 emberrel csuklós buszok mennek, vagy a fiatalabb sofőröknél állandó beszélgető partnerek vannak?
Tisztelt Utasunk!
Társaságunkhoz küldött elektronikus levelében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére. Kecskemét–Hetényegyháza útvonalon közlekedő 15 és 29 jelzésű járatokat jellemzően csuklós típusú autóbuszok végzik a magas utas szám miatt. Iskolai előadási napokon az alapjárat mellé rásegítő járatokat közlekedtetünk Hetényegyháza ABC megállóhelytől 6.45 órakor 15-ös jelzéssel illetve Hetényegyháza ABC megállóhelytől 6.35 és 7.00 órakor 29-es jelzéssel. Továbbá a jelentős utas szám miatt a Noszlopy G. Parkból szóló autóbusz közlekedik rásegítő járatként 15-ös jelzéssel iskolai előadási napokon 14.15 órakor. Ezeknél a járatoknál előfordul, hogy az alapjáratra nem férnek fel az utasok és a kisegítő járatokra tudnak felszállni. A jelzett 15.00-16.00 óra közötti időszakban, optimális esetben a 15-ös és 29-es jelzésű járatokon csuklós autóbuszok közlekednek, műszaki meghibásodás esetén előfordulhat, hogy szóló autóbusz közlekedik. A buszvezetők figyelmét felhívtuk, hogy indokolt esetben szóljanak bele a mikrofonba és kérjék meg az utasokat az autóbusz hátuljába húzódásra. Kérjük tájékoztatásunk szíves figyelembevételét. Bízunk benne, hogy a jövőben megelégedéssel veszi igénybe szolgáltatásunkat. Amennyiben probléma merülne fel szolgáltatásunkkal kapcsolatosan, kérjük, jelezze felénk azt lehetőleg konkrét dátum, időpont, járat illetve autóbusz rendszám megadásával.
Monday, December 19, 2011 7:16 PM
Tisztelt Volán!
Az imént majdnem elütött az egyik sofõrjük. 18:58kor a Nagykõrösi utcáról jöttem a buszállomásra. Szabályosan mentem át a zöld lámpánál amikor egy csuklósbusz alig tudott lelassítani a zebra elõtt, sõt ha elestem volna a csúszós úton akkor el is üt.
Régi típusú busz volt 1es volt rajta, viszont nem szállított utast hanem valószínûleg a garázsba ment. A park melletti útról hajtott ki. A rendszámból csak annyit láttam, hogy B betûvel kezdõdött talán. Esetleg BMZ volt.
Nem értem, hogy hogy hajthatnak ilyen õrült és felelõtlen módon nem csak az ilyen csúszós utakon.
L.László
Tisztelt Lőrincz László Úr!
Társaságunkhoz intézett elektronikus levél megkeresésében foglaltakra tájékoztatjuk, hogy a 2011. december 19-én (hétfőn) Kecskeméten a Nagykőrösi utca és a Bethlen körút kereszteződésében lévő kijelölt gyalogátkelőhelyen történtekkel kapcsolatosan az érintett autóbusz gépkocsivezetőt jegyzőkönyvileg meghallgattuk és figyelmét felhívtuk, hogy vezetés közben mindenkor a KRESZ szabályait maradéktalanul betartva, a közlekedés egyéb résztvevőinek biztonságára is kiemelt figyelemmel végezze munkáját.
Az Önt ért kellemetlenségekért elnézését kérjük és bízunk benne, hogy a jövőben hasonló eset nem fordul elő.
Thursday, December 22, 2011 4:38 PM
Tisztelt Cím! Szeretném tájékoztatásukat kérni arról, hogy a tömb jegyet hogyan kell érvényesíteni az Önök helyi járatain. A 10 db összetűzött jegyet ki kell-e tépni, hogy ne mind a 10 db-al játsszak a jegylyukasztónál, vagy a tömbben kell hagyni és úgy kell valahogy beleügyeskedni a lyukasztóba. Sajnos 6 db-ot már úgy használtam fel, hogy a perforált részen letéptem őket. Ha mind a 10 db-ot együtt kell használni akkor a már érvényesített és elhasznált jegyeket meddig kell megőriznem? Kérem részletes és érthető válaszukat. Köszönettel: Némethné
Tisztelt Némethné Habran Gyöngyi!
Hivatkozással társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül e-mailben megküldött megkeresésében foglaltakra tájékoztatjuk, hogy „Kecskemét helyi autóbusz-közlekedésének díjszabásáról és utazási feltételei” 3. pontja alapján: „A jegyek a borító tőszelvénnyel együtt érvényesek, a tömbből az utazás befejezését követően téphetőek ki. Több felhasználó esetén az utazás megkezdésekor utasonként 1-1 menetjegyet kell érvényesíteni az autóbuszban elhelyezett jegylyukasztó készülékkel.”, illetve az érvényesített menetjegyet az utazás végéig kell megőrizni.
Friday, December 30, 2011 2:26 PM
Tisztelt Kunság Volán!
A problémám az, hogy Önök feltételezik a munkavállalókról, hogy havi bérletük minden hónapban van, tehát a köv. hó 5.-ig érvényes. Ez azonban csak feltételezés. A mi dolgozónk nem minden hónapban kap havi bérletet. Ha a munkáltató a következő hónapra bérletet vesz (venne!) neki, azt csak az adott hó elsején tudja megtenni. Tehát a munkáltatóval kétszer fizettetik meg az elsejei utazását a dolgozónak. A logikus az lenne, ha a bérletvásárlásra már az előző hónap végén lehetőség nyílna! Önök erre azt fogják mondani, hogy vegye meg a buszon a bérletet. Kívánom Önöknek, hogy a reggeli csúcsban egyszer kipróbálhassák azt a megaláztatást, amiben már volt szerencsénk ez ügyben!
Nagyon remélem, hogy a Kunság Volán is megpróbál végre rugalmasabban állni az ilyen problémákhoz, mert ezzel az üggyel nem egyedül vagyok!
Tisztelt Vörösné Rácz Márta!
Hivatkozással társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül e-mailben megküldött megkeresésében foglaltakra tájékoztatjuk, hogy mind a teljes árú, mind pedig a kiemelt kedvezményű bérletek esetén Kecskemét helyi közlekedésében 2011. május 1-jétől, helyközi járatokon pedig 2008. május 1. óta lehet 30 napos bérleteket váltani, ami nem kötődik naptári hónaphoz, tetszőleges kezdőnappal váltható, a kezdőnap 0 órájától a következő hónap azonos napját megelőző napján 24 óráig jogosít utazásra.
Tisztelt Vörösné Rácz Márta!
Tájékoztatjuk, hogy Kiskunfélegyháza, autóbusz-állomáson minden hónap 1-10. között munkanapokon 6.00-tól 17.00 óráig, illetve a forgalmi szolgálat irodájában munkanapokon 4.30-15.30, vasárnap 6.30-15.30 között megválthatja bérletét.
Thursday, January 12, 2012 7:44 AM
Kedves Kunság Volán Rt.!
Csak szeretném megköszönni, hogy ma reggel kimaradt a 6:25-kor a homokbányai megállóból induló 1-es busz, és ezért összeszedhettem 33 perc késést a munkahelyemen.
Igazán köszönöm, kiváló a szolgáltatásuk.
2011 év végén volt még szerencsém önöknél kalandtúrában is, mikor az aktuális 1-es busz sofőrje sikeresen eltévedt a kecskeméti rengetegben. Ilyen élményekkel nem mindenhol gazdagodhat az ember.
Maradok hű utasuk,
Kiss Péter
Tisztelt Kiss Péter Úr!
Társaságunkhoz e-mailben megküldött megkeresésében foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk az Ön részére.
Számunkra fontos, hogy utasaink megelégedéssel vegyék igénybe szolgáltatásainkat, ezért sajnálattal értesültünk az Önt ért kellemetlenségről.
Bejelentése nyomán a szükséges vizsgálat lefolytatása megtörtént, az autóbuszvezetőt jegyzőkönyvileg meghallgattuk, megállapítást nyert, hogy a járat eltért a járati útvonaltól, és a Homokbánya megállóhelyet nem érintette. Az autóbuszvezetővel szemben a szükséges munkáltatói intézkedést megtettük, valamint a figyelmét felhívtuk a menetrendben meghirdetett járati útvonal mindenkori betartására.
Bízunk benne, hogy jövőbeni utazásai során hasonló kellemetlenség nem fordul elő.
Tuesday, January 17, 2012 6:09 PM
T. Cím!
Hihetetlen, hogy egy közszolgáltató vállalat olyan eszement felépítésű weboldalt bocsájt az utazóközönség rendelkezésére, ahol 10 perc kutatás után sem lehet megtalálni a bérleti díjak táblázatát!
Gratulálok!
Üdvözlettel:
Rada Sándor
Tisztelt Rada Sándor Úr!
Hivatkozással társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül e-mailben megküldött megkeresésében foglaltakra tájékoztatjuk, hogy a bérletek árát tartalmazó táblázatot a honlapunkon a Helyközi közlekedés / Utazási feltételek és díjszabási tájékoztató / Díjszabási tájékoztató: http://www.volan.hu/dijszabas.html linkre kattintva lehet az internetes oldalról letölteni.
Tuesday, January 17, 2012 8:17 AM
Üdvözlöm Önöket! Érdeklődnék, hogy létezik-e a társaságuknál olyan bérlet, amely nem arcképes? Munkahelyem részére hasznos lenne ilyen, tudomásom szerint a BKV-nál van.
Várom válaszukat! Tisztelettel: Koboldné
Tisztelt Kobold Gézáné!
Hivatkozással társaságunkhoz a Kunság Volán Fórumon keresztül e-mailben megküldött megkeresésében foglaltakra tájékoztatjuk, hogy az általunk forgalmazott helyi és helyközi közlekedésben igénybe vehető bérleteken nincs fénykép, csak a bérletek használatához szükséges „Igazolvány Volán bérletjegy használatára” nevű nyomtatványon.
Viszont a helyi és a helyközi járatokra van olyan felmutatóra szóló bérlet, amelyhez nem szükséges fényképes igazolvány. A helyi közlekedés esetében a felmutatóra szóló havi bérlet 11.095,- Ft, a helyközi közlekedésben a megyei érvényességű felmutatóra szóló havi bérlet 84.900,- Ft, a megyei érvényességű felmutatóra szóló éves bérlet pedig 849.000,- Ft.